Van a képző- és az iparművészetnek egy fontos találkozási pontja, ahol magas művészeti értéket képviselő, dekoratív, ha úgy tetszik, luxus használati tárgyak születnek. Erre a megtermékenyítő találkozásra mutat rá a Herendi Porcelánművészeti Múzeum Egy öntörvényű anyag szolgálatában: alkotói energiák Herend kortárs alkotóitól címmel megnyílt időszaki kiállítása.

Már az 1964 óta működő Herendi Porcelánmúzeum léte is arra utal, hogy az itt dolgozók büszkék az általuk létrehozott egyedi termékek művészi értékére.

A manufaktúra legnagyobb ereje a tradíció.

A Herendi Porcelán tárgyait 195 éve ugyanazon a helyszínen, szinte ugyanazokkal a generációról generációra átörökített, finom ecsetvonásokkal festik. A hosszú évek során azonban számos megújulásra is szükség volt nemcsak technológiában, hanem a motívum-, a szín- és a formavilágban is ahhoz, hogy a herendi ma is éppen azt testesíthesse meg, amit csaknem két évszázaddal ezelőtt: különlegességet és luxust. A manufaktúra saját képzésű iparművészei mellé éppen ezért csatlakoztak időről időre külső művészek is, akik újszerű gondolkodást tudtak vinni a termékkínálatba, a minta- és színhasználatba, hozzájárulva így a cég mai sikerét megalapozó megújulás képességéhez.

„A Herendi Porcelánmanufaktúra egy kultúra- és értékteremtő közösség, amelynek feladata, hogy megőrizze és átörökítse évszázados értékeit. Ahol a szépség, egyediség és kiválóság a mindennapok része, számára egyetlen kijelölt út van: megőrizni a tradíciót, mindig a kézműves porcelánkészítést választani, folyamatosan megújulni és stílusteremtő módon meglepni a világot” – foglalta össze a manufaktúra ars poeticáját dr. Simon Attila vezérigazgató a különleges kiállítás megnyitóján.

Jó példa a vállalat küldetésében megfogalmazott Tradíció és innováció mottó gyakorlati megvalósulására a 19. század közepi Viktória-minta – egyébként még mindig az egyik legkedveltebb motívum – folyamatos újjászületése: míg az első ilyen festéssel készült készlet 1851-ben Viktória angol királynő megrendelésére készült, addig a motívum korunk színvilágát tükröző változatával készült készlet 2011-ben Vilmos herceg és Katalin hercegné tulajdonába került.

A helyi iparművészképzés mellett több módon lehetett csatlakozni a herendi alkotómunkához: az 1985-ben létrejött Herend Stúdió már azzal a céllal kezdte meg működését, hogy teret adjon az innovációnak, a kortárs gondolatok megfogalmazásának. Hagyományosnak tekinthető a porcelángyár kapcsolata az iparművészeti képzésekkel, így számos budapesti, pécsi és soproni diplomamunka született a manufaktúra falai között. Többek között a Moholy-Nagy-ösztöndíjasok is lehetőséget kaptak az alkotóközösségben pályázati projektjeik megvalósítására.

A művészi megújulás szempontjából leglátványosabb alkotói folyamat pedig az alkalmankénti porcelántervező szimpóziumokon zajlott, amelyek egyik lenyomata például a kiállítás fővédnökségét is vállaló Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész most kiállított „kézkészlete”. A természet ihlette díszítőformák közé visszaemelt emberi alakzat, kézmotívum új funkcióját találja meg játékos, ám csöppet sem hivalkodó, a szokásos használati tárgyak közé simuló módon.

Meloccóhoz hasonlóan váratlan a robusztusabb anyaghoz szokott Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész néhány kis méretű szobrának felbukkanása a kiállításon,  nem meglepő azonban az 1990-es években a herendi művészeti tanácsadójaként is alkotó, az 1969-es siklósi Kerámia Szimpozion létrejöttén bábáskodó Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész jelenléte hangulatukban, kidolgozottságukban kőszobrokat idéző porcelánplasztikáival: a Millais Oféliáját megidéző akt, a Minótaurosz és szeretője, illetve Nő kalappal című munkái valóban bemutatótérbe illő alkotások.

Minótaurosz és szeretője

A tárlat nem kevésbé szemet gyönyörködtető darabjai a régi és mai iparművészek ékszerei, lakberendezési és használati tárgyai: itt van például a bogaras Herendi-medáljai által ismertté vált Kaintz Regina néhány munkája, de felsorakoznak olyan, a porcelánnal eklatáns módon összefonódó használati eszközök is, mint a sótartó, a fürdőolajtartó vagy a szappantartó. A luxusporcelán felhasználásának utóbbi módja – az ókor óta ismert funkción túl – azért sem elhanyagolható, mert a herendi vásárlóinak törzsközönsége a 35 év feletti nők köréből áll.

Az Egy öntörvényű anyag szolgálatában: alkotói energiák Herend kortárs alkotóitól című kiállítás nem akar több lenni, mint ami: tulajdonképpen ízelítő, bemutató a nemzetközi részvétellel is zajló szimpóziumok, ösztöndíjak és belső képzőművészeti munka eredményéből. A kiállítás anyagát a Herendi Porcelánművészeti Múzeum a cég tulajdonában lévő műpéldányokból válogatta.

A jövőt tekintve dr. Simon Attila szavai szerint a manufaktúra továbbra is számol a művészet kortárs képviselői általi megújulás lehetőségével: „Amikor a Herendi Porcelán Manufaktúra megnyitja a kapuit, és szimpóziumokat, ösztöndíjakat, kiállításokat rendez, az egyúttal felhívás is a mai kor iparművészei számára, hogy Herend nyitott a műalkotásokba zárható innovatív gondolatok iránt, és kész arra, hogy termékfejlesztési gyakorlatába a herendi művészeken túlmenően manufaktúrán kívüli szellemi kapacitásokat is bevonjon.”

Ahogy a kiállítást megnyitó Tamás Ákos porcelántervező iparművész hangsúlyozta: a 64 millió variánsban létező, minden darabjában egyedi és kézzel készült klasszikus Herendi Porcelán Amazonas mértékű özönéhez képest az itt bemutatott anyag valóban Sédnyi, vagyis a régión átfolyó patakocska léptékével mérhető. Ám amennyiben célja megcsillantani azokat a szinergiákat, amelyek mentén egy évszázadok óta úton lévő hajó egy picit más irányba fordult vagy akár egészen új földrészek tárultak fel előtte, ezt egyértelműen sikerül elérnie. Az időszaki tárlat harmonikusan illeszkedik a Herendi Porcelánpalota és Porcelánművészeti Múzeum állandó anyagához, együtt és külön-külön is az esztétikum és tradíció különleges világába röpítik a látogatót.

Fotók forrása: Herend.com