„Mik vagyunk egyáltalán?" − Interjú O'Sullivannal

Eddig
elsősorban a Mongooz and the Magnet kapcsán találkozhattunk a neveddel. Miért döntöttél úgy, hogy szólóban is kipróbálod magad?

Nem tudom, hogy döntöttem-e, csak folyamatosan írtam a dalokat, és egy idő után úgy gondoltam, hogy kár lenne, ha az összes örökké csak az én fejemben maradna. Mindig azt hittem, „majd eljön egy jó pillanat”, szóval csak vártam és vártam. Két éve hirtelen apukámnak szívműtétre volt szüksége, és akkor kezdtem máshogy gondolkodni. Felmerült bennem, hogy mégis mire várok? Mi az a megfelelő pillanat? Inkább csapjunk bele!

Alapvetően
csapatjátékosnak
tartod magad, vagy önállóan alkotsz szívesebben?

Egyszerűbb ez így, hogy én döntök el mindent és rajtam múlik az egész, de ugyanakkor nehezebb is, mert én döntök el mindent és rajtam múlik AZ EGÉSZ! Nagyon jó csapatban dolgozni, de így „szólóban” sem vagyok egyedül – például ez a projekt is Háló Gerivel közösen indult el, és sok közös munkánk van benne. Az első szólódalon, a Little Bird-ön aztán Kamával is dolgoztam, illetve Írországban is egy producerrel, szóval az egész kicsit mégis olyan volt, mint egy nagy család.

A szólóprojekted egyik fő gondolata, hogy „ki tudja, lesz-e még holnap”. Mit jelent ez számodra?

Az elmúlás érzése volt az elsődleges motivációm a projekt megvalósítása kapcsán. Mindig is tudtam, hogy két út áll előttem: a zenei világ, vagy az orvosi pálya, amire egyetem alatt készültem. Néha egyszerűen megbénít, hogy nem tudom biztosan eldönteni, melyik a jó út. Viszont ha valaki mondjuk azt mondaná, hogy csak egy évem van hátra, azonnal tudnám a választ: a zenével akarok foglalkozni. Néha talán könnyebb így gondolkodni.

Érdekes, hogy két, első ránézésre egymástól távol álló dolgot említettél, mint az orvoslás és a zene. Mégis, látsz bennük valahol közös metszéspontot? Miért vonz pont ez a két terület?

Mindkét szakmában nagyon fontosak a személyes emberi kapcsolatok, és éppen ez az, amit mindkettőben élvezek. Csak az ember napirendje más: orvosként nappal, zenészként éjjel létezel.

Azt a kérdést, hogy fogok-e orvosként dolgozni, én is mindennap felteszem magamnak.

Néha úgy érzem, hogy könnyebb lenne, ha nem lenne orvosi diplomám, mert akkor nem lenne egy másik, párhuzamos élet, amiről álmodoznék, amikor épp nehézségek adódnak a zenélésben és bizonytalan az egész. Akkor a „mi lenne, ha…" nélkül, csak itt és most, csak ezt választhatnám, elbizonytalanodás nélkül.

Említetted, hogy a Little Bird részben Írországban készült, ahol te is születtél. Milyen zenei örökséget hozol onnan, és miért döntöttél úgy, hogy a felvételek egy részét ott készítsd el?

Írországnak jelentős zenei múltja van. Rengeteg magas szintű, nemzetközi minőségű stúdiólemez készült már ott, abszolút profi a stúdiókultúra. Másrészt széles az alternatív zenei szcéna, így könnyen találtam olyan embert, akinek hozzám hasonló ízlésé van, és meg is tudja valósítani az ötleteimet.

Sajnos itt, Magyarországon sokkal kisebb az alternatív zenei kör, és nem is nagyon akarnak nemzetközi szintű felvételeket csinálni. Nincs túl sok jó alternatív producer, sem stúdió.

Ugyanakkor 2020-ban nem kell feltétlenül mindent egy stúdióban felvenni. Budapesten Kama (Mary Popkids) otthonában vettünk fel néhány zenei részt a számhoz, Pécsett pedig a próbateremben, géppel dolgoztunk. És persze, ami pedig a legfontosabb bármilyen művészeti projektnél, hogy időt és szeretetet tegyen bele az ember.

A
klipet igencsak színes stábbal
forgattad. Mi alapján döntöttél miki357,
Vadas Géza, Pécsi-Szabó
Dénes és Kaptay
Annamária mellett?

Őszintén szólva egyfajta „love-hate" kapcsolatom van a videoklip műfajával…Egyrészt utálom, mert elsősorban zenész vagyok, nem pedig színész, táncos vagy rendező. Másrészt viszont imádom, mert ezzel lehet leginkább kiegészíteni egy zenei koncepciót. Emiatt olyan embereket kerestem meg, akik különlegesen látják a világot. miki357 úgy használja a színeket, mint senki más Magyarországon, és érzi a műfajt. Anna, a barátnőm − aki nem csak emiatt dolgozott a klipen − nagyon erős stílusérzékkel bír. Övé az eredeti koncepció ötlete és a styling, amit Juhász Nórival közösen raktak össze. Vadas Géza munkáját pedig a Platon Karataev kapcsán ismertem meg, és a különlegesen jó vágással és utómunkával rengeteget hozzáadott a kliphez.

Mik azok a témák, amik mostanság a leginkább inspirálnak?

Az
emberi kapcsolatok. Számomra a legfontosabb dolog a zenében az őszinteség –
csak arról tudok mesélni, amit már én magam is átéltem vagy éreztem. Főleg a
szerelemről, annak az eleje és a vége valahogy nagyon érdekel – a mai napig
analizálom a jelenlegi és az elmúlt kapcsolataimat.

Mostanában sokat gondolkodom az identitásról és a belső határokról is.

Hogy mitől lehet elégedett egy ember, mik azok az elvárások, amik bennünk vannak magunkkal szemben, és honnan jönnek azok.

2020 egy nagyon rossz év volt, de nem voltunk annyira boldogok 2019-ben sem, amikor több pénzzel, több technológiával, több lehetőséggel éltünk, mint bármikor korábban a történelemben. Viszont a mi generációnk csak azon gondolkodik, hogy mik NEM vagyunk, és hogy hogyan lehetnénk a „legjobb verziói önmagunknak”, ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, mik vagyunk egyáltalán.

Mire
számíthatnak a Mongooz and the Magnet rajongói? Min dolgozik most az együttes?

A háttérben már készül néhány új szám, amikre nagyon büszke vagyok, viszont pár hónapot mindenképp várni kell rájuk, mert most a szólóprojektem van a fókuszban. Viszont megéri majd kivárni, mert a Mongooz-történelem legerősebb számai várhatóak.

Mesélsz róluk pár szóban?

Csak annyit mondhatok, hogy más lesz! Nagyon más élethelyzetben vagyunk, mint a korábbi dalok idején, és úgy érzem, zenei szempontból is végre megérkeztünk.

Mivel
töltöd a következő hónapokat, hogy készülsz a koncert nélküli időszakra?

Végre van egy kis időm könyveket olvasni, amit nagyon élvezek. Idén építettem egy kis stúdiót, és majdnem minden nap ott vagyok, mint egy „rendes munkahelyen". Leülök és számokat írok, felveszem őket, és így a következő két O’SULLIVAN-dal már szinte kész is!

Fotók: Aradi Nóra