Benkó Bence és Fábián Péter legtöbbször közösen írnak, rendeznek, most pedig ismét egy színház művészeti vezetésére pályáznak. Digitálszexuális felvilágosításról, különbékéről és közösségépítésről is beszélgettünk.
Hétvégén mutatjátok be Az algoritmus című új produkciótokat a K2 színházban, ami a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről szól. Az előadás a szexrobotok témája felől közelíti meg a kérdést. Ez a legizgalmasabb aspektus?
Fábián Péter: A robotika témáját Vinnai András és Litkai Gergő dobták be, tehát a Dumaszínháztól érkezett a felkérés, hogy írjunk közösen egy szkeccsekre épülő darabot. Márciusban elkezdtük a próbákat, majd jött a pandémia, és fél év alatt leülepedett bennünk, hogy szeretnénk egy kicsit leszűkíteni a témakört. Túlságosan szerteágazónak éreztük.
Elkezdtük bogarászni, mi az, ami ebből minket hétköznapi szinten érdekel, érint, és az embereket is érdekelheti. Nem akartunk áltudományos-fantasztikus előadást készíteni, amelyhez nézőként nem tudnak kapcsolódni.
A szexrobotok témája nagyon izgalmas, félelmetesen gyorsan fejlődő iparág – elsősorban Amerikában –, ez már a jövő, ami jelen van. Ennek kapcsán izgalmasan tudunk beszélni az emberek magánéletéről. Ez az előadás valójában az emberekről szól.
Ezek
egymástól független rövid történetek?
Benkó
Bence: Andrással rengeteg témát, felvetést írtunk össze, ami
beletartozhat egy ilyen történetbe. A törekvésünk az volt, hogy írjunk önmagukban
érvényes jeleneteket, amiket lazán összekötünk egymással. Ez egy nézők felé
nyitott előadás, amely párbeszédre, interakcióra épül.
Sok
néző ódzkodik ettől.
F.
P.: Ez
nem egy kényszerített interakció, hanem az interakció lehetőségének felajánlása,
senkit nem fogunk piszkálni. Az előadás műfaja: digitálszexuális
felvilágosítás.
Útmutató,
hogyan igazodjunk el a szexrobotok útvesztőjében?
F.P.:
Fogalmunk sincs, hogyan kezeljük ezeket a robotokat, ha beköltöznek a
hétköznapjainkba. Mondjuk, ha elhozom ide, a Jurányiba a szexrobot barátnőmet,
akkor hogyan mutatom be nektek? Mit kezdjünk ezzel az új jelenséggel? Milyen
hatással lesz mindez a társadalmunkra?
Robotok
megjelennek a színpadon?
B.B.:
Bizonyos értelemben igen. Erről többet nem mondhatok.
A
szexuális témájú előadásoknál mindig kérdés, mennyire kell óvatosan vagy
direkten fogalmazni. Ti mit gondoltok erről?
F.P.: A társulaton belül is vitáztunk arról, hogy 16-os vagy 18-as karikát tegyünk az előadásra…Igyekszünk a téma számos aspektusát körbejárni. Van benne direkt, pofátlan, csaknem bicskanyitogató jelenet is, és van benne olyan, ami azt elemzi, mit szól majd ehhez a hatalom, milyen hatást gyakorol mindez a művészetekre. A tágas társadalmi horizontot, a „költőibb” jeleneteket váltogatjuk a közönségesebb epizódokkal.
Évek óta rendszeresen készítettetek előadást az Ördögkatlan Fesztiválra. Idén egy októberi hétvégére halasztották a fesztivált, amire egy antik komédiák ihlette produkcióval készültök. Miért ezt választottátok most a korábbi helyspecifikus előadások helyett?
F.P.:
Ez
az előadás két szempontból is radikálisan különbözik a korábbi ördögkatlanos produkcióinktól.
Az egyik, hogy kimondottan utaztatni szeretnénk, és ez már a színrevitelkor
fontos szempont. A másik, hogy olyan formanyelvet, stílust keresünk, amellyel
meg tudjuk szólítani a vidéki közösségek egészét, a helyi értelmiségiektől a
melósokig. Egy település története helyett a béke témáját szeretnénk
körüljárni.
Ariszthopanész
komédiájával?
F.P.: Három komédiája: a Béke, az Acharnabeliek és a Lovagok alapszituációiból merítünk, de ez csak apropó, hogy beszélgethessünk számunkra fontos felvetésekről. Nem fogunk antik színházat idéző előadást készíteni. Szeretnénk interjúzni a helybéliekkel, megkérdezni őket, mit gondolnak minderről, és azt beépíteni a szövegkönyvbe.
Mondok egy példát. Az egyik komédiában tart a háború Athén és Spárta között. Egy földműves, akinek ebből elege van, kijelöli, hogy az ő földje a béke szigete. Különbékét köt a spártaiakkal, és innen indul a kalamajka. Érdemes lenne megkérdezni erről a nagyharsányiakat: ma van ilyen terület, ha igen, ki léphet be oda? És így tovább. Nem titkolt célunk, hogy ez fórumszínház legyen. Azért választottuk a dionüszia műfajmegjelölést, mert azt szeretnénk, ha az előadás egy közös beszélgetésbe torkollana egy kis fröccs vagy esetleg pörkölt mellett.
Vannak
osztályszínházi előadásaitok, melyek után rendszeresen tartotok
beszélgetéseket. Most úgy tűnik, mintha az évad legtöbb produkciója a
közönséggel való kommunikációra épülne. Miért foglalkoztat benneteket a
részvételi színház?
B.B.:
Nagyon
szeretik a színészeink, ha egy előadás nem ér véget a tapsrenddel, hanem
lehetőség van beszélgetésre. Erre eddig a tantermi előadásoknál volt mód, és
ezek kapcsán merült fel bennünk a gondolat, hogy keressük ennek lehetőségeit. A
nézők mindig nagyon izgalmas dolgokat tesznek hozzá a történethez. Bennem egyre
nagyobb az igény arra, hogy elmossuk a klasszikus színházi határokat.
Felvillanyozó kilépni a dobozszínpad keretei közül.
F.P.: Szeretnénk „felkapcsolni a villanyt”. Túllépni
azon, hogy a néző az elsötétített nézőtéren szunyókál vagy kulturáltan
unatkozik.
B.B.:
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a nézőktől is. Az ördögkatlanos előadás
alapvetése is az volt, hogy milyen jó lesz a karanténidőszak után ismét
találkozni, együtt lenni, beszélgetni. A közösség öröméről akartunk beszélni.
Milyen
közösség a K2? Sokat változott a tagság a kezdetek óta.
F.P.:
Ha definiálnom kellene, hogy mitől vagyunk azok, akik, azt mondanám: mindig
kialakul egy „félcsaládias” légkör. Szeretünk együtt lenni, és emellett „közös
hobbink”, hogy előadásokat készítünk. Igyekszünk a próbákon is olyan hangulatot
teremteni, amitől a színészek úgy érzik, hogy nekik ez nem csupán munkahely. A
közvetlen hangulat közös gondolkodást eredményez. Izgalmas, amikor a színészen
látom, hogy az egészben gondolkodik, nem csak a saját szerepén. A célunk, hogy
közösen gondolkodjunk valami egészről, és azon belül mindenki csinálja meg a
saját szerepét a lehető legjobban.
B.B.: A kezdetektől baráti közösségként működünk, beszélgetünk; így tudjuk, ki hol tart, kit mi foglalkoztat éppen. Ez pedig inspirál bennünket az előadások témájának kiválasztásakor.
Sokat
beszéltetek már arról, miként osztjátok meg a rendezői munkát. Nagy ritkán
dolgoztok külön is. Miért jobb mégis együtt?
F.P.: Négy szem többet lát. Az ízlésünk hasonló, el tudjuk fogadni egymás véleményét, így a közös munka segíti az alkotófolyamatot. Egyszerűen ketten több dologra tudunk figyelni, mintha csak egyikünk van ott. De az is inspiráló, mikor szétválunk. A tantermi előadásoknál külön dolgozunk. Bence rendezte az én darabomat is, és tudtam, hogy nála biztonságban lesz, mert érti, mit szeretnék.
Mennyi
„külsős” munkát vállaltok?
B.B.: Először kitaláljuk a társulat évadát, és ebben mindig van vendégrendező, tavasszal Király Dani dolgozik majd a csapattal. Abban az időszakban mi el tudunk vállalni más feladatokat. Nem szoktunk kilincselni. Ebben az évadban ismét dolgozunk a Szegedi Nemzeti Színházban. A Budapest Bábszínházban csinálunk egy újragondolt Pendragon legendát, és ismét dolgozunk Celldömölkön. Ez nagyon sokszor pályázatfüggő, ha kapunk pénzt, lesz előadás, ha nem, akkor nem sikerült.
Szegedre
és Celldömölkre darabot írtok?
F.P.:
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma történelmünk dicső pillanatairól szóló
pályázatán nyert a celldömölki társulat. Oda egy darabot írunk a kalandozó
magyarok hőstetteiről, miként prédálták fel fél Nyugat-Európát. Szatírára
készülünk, Monty Python stílusban.
B.B.:
Szegeden a Black comedyt állítjuk
színpadra, az konkrét felkérés volt. A mi pályánkon szokatlan az ilyen,
általában új darab megírására hívnak bennünket. Ez viszont egy vígjáték, amibe
azért belenyúlunk majd, de az jogdíj-kérdéseket vethet fel… szóval elég klasszikus
történet lesz.
Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója megpályázza a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztját. Úgy tudni, ti vezetnétek a prózai tagozatot. Nem először pályáztok színházvezetésre. Miért mennétek el egy vidéki kőszínházhoz?
B.B.:
Az
Újszínházat már a második évadunkban megpályáztuk. Mindig volt bennünk igény,
hogy kipróbáljuk magunkat ebben. Szeretnénk egy olyan színházat, ami az
általunk képviselt színházeszményre épül. Nem ördögtől való gondolat, hogy ez
intézményes keretek közt is megvalósítható.
F.P.:
Ez egy speciális helyzet. A pécsi színház egy egész megyét lát el előadásokkal,
tehát összetett, népszínházi struktúrában kell gondolkodni a gyerekelőadásoktól
az operákig. Ez számunkra nagyon inspiráló. Komoly kihívás, hogy az előbb
körülírt közösségépítést miként valósíthatnánk meg nagyvárosi léptékben. Sok
kreativitásra van szükségünk, hogy minden társadalmi réteget meg tudjunk
szólítani, és mindegyiküknek kínáljunk látni-, szórakoznivalót. Ez most
inspirál és fűt bennünket.
Pécsre költöznétek?
F.P.: Igen, erre az öt évre. Vinnénk a társulatot is. Egy művészeti tanácsban gondolkodunk. Komáromi György tapasztalt, menedzserszemléletű ember, aki kiválóan ért a színházhoz. Ez nekünk biztonságot ad. Ahogyan az is, hogy Bérczes László is segítené a munkánkat, az operatagozatot pedig Göttinger Pál vezetné. Nagy álmok. Talán valós reményünk is lehet, de most az a feladat, hogy szeptember végén minél professzionálisabb pályázatot nyújtsunk be.
Nyitókép: Benkó Bence és Fábián Péter a Budapest Bábszínházban, fotó: Éltető Anna.
Fotók forrása: a k2 Színház Facebook oldala.
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
