Mozgó emlékművek – Petőfi a magyar filmben

Különösen feltűnő a némafilmkorszakban készült Petőfi-filmek száma, legyenek azok adaptációk vagy róla szóló történetek. Ennek valószínűleg ugyanaz az oka, hogy a gyerekcipőben járó új művészet nagy presztízsű irodalmi alkotásokra támaszkodott, hogy megalapozza elismertségét. Másfelől ezeket a klasszikusokat a film tette elérhetővé az írástudatlan tömegek számára is. Petőfi neve a 20. század elejére már egyet jelentett a magyar irodalommal és szavatolta az erkölcsi és anyagi sikert, ezért a filmesek is szívesen vették elő újra és újra.

A legtöbb kimagasló történelmi alak, de Petőfi esetében különösen igaz, hogy a különböző korok és ideológiák a saját szájuk íze szerint gyúrják át a figurát, és csak azt látják meg benne, amit látni akarnak.

Így nem ritka, hogy a Petőfivel kapcsolatos alkotásokban gyakran csendülnek fel ideológiai szólamok. Lányi Andrásnak a Balázs Béla Stúdióban készült egész estés filmje, a Segesvár (1975) éppen azt járja körül, hogyan próbálja az utókor a maga javára fordítani a forradalom jelképévé vált költő emlékét.

A számos Petőfi-adaptáció közül a legtöbb feldolgozást kétségtelenül a János vitéz érte meg. Már az egyik korai Petőfi-film, Illés Jenő 1916-os némafilmje olyan sikeres lett, hogy megteremtette a Star Filmgyár művészi és anyagi alapjait. A címszerepet Deésy Alfréd, a Star alapító-főrendezője játszotta, akinek pályája különösen szorosan kapcsolódik a Petőfi-jelenséghez.

Ugyanebben az évben készült a mára feledésbe merült Kató-Kiszly István műhelyében egy befejezetlen János vitéz, az első, cím szerint ismert magyar animációs filmek egyike. Kukorica Jancsi kalandjaiból Deésy Alfréd közel egy évtizeddel később, 1924-ben szkeccsfilmet, Gaál Béla pedig 1938-ban élőszereplős hangosfilmet rendezett.

Máig a legismertebb és legnépszerűbb változat Jankovics Marcell nagyszabású, egész estés animációja, amely a költő születésének 150. évfordulójára készült.

A legelső Petőfi-film Az apostol 1914-es és máig egyetlen játékfilmes feldolgozása. Aczél Pál újságíró rendezéséből sajnos csak néhány művészien megkomponált fénykép maradt ránk, K. Kovács Andor (Szilveszter/Petőfi) és R. Saár Aranka (Szendrey Júlia) alakjával.

A költő talán leghumorosabb művéből, A helység kalapácsából szintén kevés filmváltozat készült: Zsurzs Éva 1965-ben tévéfilmet forgatott (az elbeszélő, azaz a költő szerepében Gábor Miklóssal), Lisziák Elek pedig 1975-ben animációs rövidfilmet készített az eposzparódiából. Emellett Petőfi egy-egy rövidebb verséből is készültek mozgóképek.

Deésy Alfréd 1922-ben ismét Petőfihez fordult, amikor a Bolond Istókból rendezett filmet; a Falu végén kurta kocsmából pedig 1939-ben készült rövidfilm (rendező: Dáloky János). Animációs formában dolgozta fel a Megy a juhász a szamáront Olcsai Kiss Zoltán 1948-ban és az Arany Lacinak című verset Dékány Ferenc 1988-ban.

Petőfi élete is gyakran megihlette a filmeseket, így számos filmben mint karakter tűnik fel.

Teljes egészében a költő élettörténetének szentelte a centenáriumra készült (egyes források szerint propaganda-) filmjét Deésy Alfréd, a Petőfit (1922). Az alkotók aprólékos munkával igyekeztek minél hitelesebbé tenni a filmet: az inzerteken Petőfi-idézetek, a berendezési tárgyak között pedig eredeti kéziratok kaptak helyet. Sajnos ebből is csak a Petőfit alakító, fiatal Uray Tivadarról és a Szendrey Júliát megformáló Bajor Giziről maradt fenn pár fénykép.

Villanásnyi időre, de attribútumainak teljes fegyverzetében tűnik fel a költő az 1935-ös Az új földesúrban (rendező: Gaál Béla). A filmben Petőfi a múzeum lépcsőjén, borzas hajjal és égnek emelt jobbal szavalja a Nemzeti dalt. A fiatal Várkonyi Zoltán által alakított figura szinte belemerevedik az országban ekkor már számos ponton álló Petőfi-szobrok heroikus pózába.

Petőfi alakja mellett mindig is hálás filmtéma volt családja, legfőképp Szendrey Júlia és Petőfi Zoltán tragikus története.

Petőfi  társaként, csupán epizódszerepben formálta meg Szendrey Júliát Ferrari Violetta (Föltámadott a tenger, 1953) és Kovács Nóra (Petőfi ’73, 1973). Két film is született azonban, amely a „nemzet özvegye” szerepbe kényszerült asszonyt helyezte a főszerepbe: Júlia gyászára és további életére fókuszál Mészáros Márta Szeptember végén című tévéfilmje (1973, főszerepben: Venczel Vera) és Elek Judit Mária-nap című alkotása (1983, főszerepben: Handel Edit).

Petőfi fiatalokra gyakorolt (és a megfelelő propaganda irányába hajlított) hatását több film is megörökítette. Az 1926-os A kis hős című némafilmben (rendező: Letzter József) egy Szabó Pista nevű kisfiú Petőfi-kötetet kap jó tanulmányi eredményéért. A gyermeket úgy megindítja a költő lelkülete, hogy az első világháború kitörésekor elszökik hazulról, hogy a hadseregbe beállva ő is életét áldozza a hazáért. Szintén jeles bizonyítványáért kap egy verseskötetet a DISZ-től Pogácsás Ferkó az Ifjú szívvel című termelési filmben (Keleti Márton, 1953). A titokban írogató fiú ezután lelkesen vállalja, hogy a leendő elsőéves vasasok toborzásához ír egy verset, „olyat, mint Petőfi szokott”.

1943-ban, Örök március címmel készült egy rövidfilm Petőfi és az 1848-as forradalom emlékére. Lestár János Lant és kard (1972) című kisfilmje a képek nyelvén beszélt a szabadságharcról. Zolnay Pál Petőfi percei (1973) címen készített tévéfilmet Galán Géza verses estjéről. A megemlékezés és a megidézés egyedi módját választotta Kolonits Ilona, aki összehívta a második világháború utáni első színészosztály tagjait (többek között Szirtes Ádámot, Molnár Tibort, Gordon Zsuzsát vagy Békés Italát), és megkérte őket, hogy elevenítsék fel a költővel kapcsolatos emlékeiket, aki mindannyiuk pályáját végigkísérte (Évfolyamtársak, 1972).

Petőfi-dalciklus (1916)

Rendező: Janovics Jenő, író: Petőfi Sándor, forgatókönyvíró: Janovics Jenő, operatőr: Virágh Árpád, szereplők: Berky Lili, Várkonyi Mihály, Dezséri Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Berlányi Vanda, Harsányi Rezső

A legkorábbi Petőfi-adaptációk közül való Janovics Jenő némafilmje, amely kifejezetten újszerű vállalkozás volt a maga korában: az öt Petőfi-költeményt öt különálló rövidfilmben feldolgozó alkotást ma szkeccsfilmnek neveznénk. Janovics, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, aki az 1910-es években a magyar filmgyártás vezető szereplőjévé tette a Szamos-parti várost, átgondolt koncepcióval és a kultúraterjesztés nemes céljával közelített a filmezéshez. 1916-ban öt rövidfilmet készített a Falu végén kurta kocsma, a Befordúltam a konyhára, a Lopott ló, A kisbéres és A magyar nemes című versekből, amelyet az 1918-as bemutatóra a Csaplárné a betyárt szerette című 1917-es rövidfilmmel is kiegészített. Sajnos a filmből egyetlen képkocka sem maradt fenn.

Janovics Jenő pályaképéről itt írtunk részletesen.

János vitéz (1924)

Rendező: Deésy Alfréd, író: Petőfi Sándor, színpadra alkalmazta: Adorján László, szereplők: Boháty Lajos, Sugár Gyula, Tubay Nusi, Szécsy Tilla

A János vitéz-adaptációk sorában ugyan nem az első, de igen különleges darab volt az 1924-es változat. Ez a Tivoli moziban bemutatott mű ugyanis úgynevezett filmszkeccs volt: azaz rövid filmjelentek és élő színészek által előadott színpadi jelenetek kombinációja.A János vitéz három zenés színpadi jelenetét Adorján László írta, három filmbetétjét pedig Deésy Alfréd rendezte, amelyekben az első, 1916-os János vitéz-film egyes beállításait használta fel újra (ezeken a képeken ő maga alakította a címszerepet). Az új – vélhetően a Bakonyi Károly–Kacsóh Pongrác daljáték által ihletett – mű azonban más szemszögből mondja el Petőfi ismert történetét. Ennek a változatnak a főszereplője egy Ferke nevű legény, aki Iluska halálos ágya mellől indul el Jancsit megkeresni. Miután visszautasította a francia királykisasszony kezét, Ferkével megy haza János vitéz, és együtt jutnak el az Élet tavához is, ahol a szerelmesek újra egyesülnek. Majd Ferke fortélyának köszönhetően, aki gondoskodik a gonosz boszorka eltüntetéséről, végül haza is térnek. A Ferke-figura némi burleszkhangulattal is fűszerezte a produkciót abban a jelenetben, amikor az Élet vizével megkent bajusza hirtelen a nézők szeme láttára nőtt hatalmasra. A teljes műnek ma már csak a filmes feléről alkothatunk képet, töredékként maradt fenn az utókor számára.

János vitéz (1938)

Rendező: Gaál Béla, író: Petőfi Sándor, Bakonyi Kálmán, forgatókönyvíró: Somogyváry Gyula, zeneszerző: Kacsóh Pongrác, operatőr: Kurzmayer Károly, szereplők: Palló Imre, Kiss Ferenc, Dajka Margit, Peéry Piri, Simor Erzsi, Csortos Gyula

Az 1938-as, immár hangosfilmes adaptáció szintén az operettet vette alapul. A Bakonyi Károly által írt és Kacsóh Pongrác muzsikájával kiegészült daljáték 1904-ben, elsöprő sikerrel debütált a Király Színházban (Fedák Sári híres nadrágszerepével). Az operett újra filmre kívánkozott; egyrészt az ismert dallamok miatt, amelyek így már hangosfilmen is felcsendülhettek, másrészt, mert Bakonyi logikusan tömörítette a cselekményt, amikor Kukorica Jancsi számos kalandja közül csak a francia királylány megmentését és a Tündérország királynőjévé lett Iluska hazahozatalát emelte be. A történet hossza így már jobban illett egy másfél órás játékfilm kereteihez, a maradéktalan happy end pedig szintén a korabeli filmkultúra világképére rímelt. A főszereplő hűséges és önzetlen társa, Bagó is új szállal gazdagította a történetet.

Föltámadott a tenger (1953)

Rendező: Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály, író, forgatókönyvíró: Illyés Gyula, operatőr: Hegyi Barnabás, szereplők: Görbe János, Makláry Zoltán, Szirtes Ádám, Básti Lajos, Szakáts Miklós, Ferrari Violetta

A Föltámadott a tenger az egyik legismertebb példája annak, amikor Petőfi alakja erősen politikai kontextusban került a nézők elé. Amellett, hogy a film grandiózus kiállítása és lendületes csatajelenetei valóban lenyűgözőek, a készülése fölött őrködő kultúrpolitikai felelősök gondoskodtak róla, hogy az 1848–1849-es események lényegének az osztályharc tűnjön.

A mű a háború utáni filmgyártás addigi legnagyobb vállalkozása volt: mire Illyés Gyula 1949-es filmregényétől a bemutatóig eljutott, közel öt év telt el. Nem is csoda, hiszen a forgatókönyvet számtalanszor íratta át a Révai József vezetésével működő Népművelési Minisztérium, mire az ideológiailag megfelelő változat megszületett. A forgatás 17 különböző külső helyszínt, 33 megépített díszletet, kétszáz színész mellett háromezer statisztát és három rendezőt vett igénybe.

A sokkal inkább harcosként, mint költőként megjelenő Petőfit Görbe János alakította a filmben, amely elsősorban az ő és Bem (Makláry Zoltán) világnézeti közösségére fókuszál. A szabadságharc leverésének ténye viszont nem illett a mondanivalóhoz, így a film leginkább arról híresült el, hogy a nagyszebeni siker képeivel, győzedelmes hangulatban zárja történetét.

Petőfi ’73 (1973)

Rendező: Kardos Ferenc, forgatókönyvíró: Kardos István, Kardos Ferenc, operatőr: Kende János, szereplők: Kovács Mihály, Kovács Nóra, Can Togay, Csizmadia Tibor, Oszkay Csaba, Szuhay Péter

Kardos Ferenc különleges filmes vállalkozása annak a lenyomata, hogyan értelmezte az 1972–1973 környékén végzős gimnazista korosztály a költő szellemiségét, lendületét. A film nem tesz mást, mint dokumentálja, ahogyan hatszáz pápai és budapesti diák eljátssza, elujjongja és elkiabálja Petőfi életének eseményeit (a költőt Kovács Mihály alakítja).

A szereplők happeningszerűen zajló, csak szimbolikus eszközökkel jelzett, de igazi fiatalos hévvel előadott „passiójátékát” időnként megtörik a reflexió jelenetei. Ezekben a felszólalók azon tűnődnek, vajon milyenek ennek a fiatal nemzedéknek a lehetőségei a modern korban, amikor a jó és a rossz, a helyes és helytelen vagy a hősiesség fogalmai már sokkal kevésbé egyértelműek.

Petőfi és a forradalom témája mindig erősen sugallja a korabeli jelennel való összehasonlítást. Ez azonban 1973-ban Magyarországon, 1956 és 1968 nem is olyan távoli emlékével a háta mögött meglehetősen kockázatos vállalkozás volt egy filmesnek, ezért Kardos is nagyobb hangsúlyt fektetett a történelmi események rítusszerű megelevenítésére.

Mária-nap (1983)

Rendező: Elek Judit, forgatókönyvíró: Pethő György, operatőr: Novák Emil, szereplők: Handel Edit, Igó Éva, Fodor Tamás, Csiszár Imre, Szabó Sándor, Kovács Lajos

Egy film, amely úgy szól Petőfiről, hogy ő maga nem is szerepel benne. Elek Judit kevéssé ismert alkotásában az életben maradtak játsszák a főszerepet: 1866-ban járunk, a Szendrey család tagjai a rózsahegyi birtokon gyűlnek össze, hogy megünnepeljék a fiatalabb nővér, Mária névnapját. A szabadságharcot régen leverték, a kiegyezés közeleg, Szendrey Júlia pedig immár tizenhét éve Horváth Árpád felesége.

A család tagjait alig leplezett gyűlölet és kényszeredett törődés köti egymáshoz, a rossz hangulatú összejövetelen pedig mindenki csak a saját sérelmeit hánytorgatja fel. Horváth Árpád egész életében azzal élt együtt, hogy ő volt az az ember, aki elvette Petőfi özvegyét, házassága pedig éppen széthullóban van. A rákos Júlia állapota egyre rosszabbodik, és betegeskedő gyermekeik miatt nehezen határozza el magát a továbbiakról. Máriában még mindig forr a düh amiatt, hogy férje, Gyulai Pál Júliát szereti. Az érte sóvárgó Petőfi István pedig bejelenti, többé nem hajlandó felelősséget vállalni az elzüllött Petőfi Zoltánért.

Az idilli környezet és az emberi kapcsolatok romlottságának kontrasztja teszi izgalmassá ezt a filmet, amely azoknak a történetét mondja el, akiknek folytatniuk kellett. Szereplői mélységesen belefáradtak abba, hogy valamit kezdeniük kell Petőfi kultuszával és örökségével. „Nem lehet mindenki hős” – összegzi helyzetüket keserűen Horváth Árpád.

Vajda Boróka

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/1. számában olvasható.

Nyitókép: Simor Erzsi és Palló Imre a János vitéz 1938-as hangosfilmes adaptációjában. Képek forrása: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum/HUNGART © 2022