Végre tisztán látni

45x40cm / olaj, vászon, 2018

Az utóbbi néhány évben elkezdett foglalkoztatni egy új technika: az elkészült olajképre ráhímzek. Az izgat ebben, hogy olyan tereket és világokat tudok így megnyitni, amik a hétköznapi érzékelés számára láthatatlanok. A festmény a hagyományos ábrázolás keretein belül marad, a hímzés viszont (ami itt nem díszítő funkció) mind a kép síkjához képest, mind a kép értelmezésében behoz egy új réteget és egyfajta feszültséget. Ez a kép egy sorozat darabja, ahol női alakok kerülnek kapcsolatba vagy az őket körülvevő, vagy a bennük zajló információs térrel.

Önarckép körtékkel

70×50 cm / olaj, vászon, 2010

Az önarckép műfaja mindig is nagyon érdekelt. Fontos találkozás magammal, amit festészeti, képi eszközökkel rögzítek. Ez egy kedves kép az életem egy nagyon jó korszakából. A körte a képeimen visszatérő motívum. Itt talán a termékenység- és az életöröm-szimbolikát hozza. Sokszor megkaptam azt a kritikát, hogy az önarcképeim nem hasonlítanak az életbeli megjelenésemhez. Amikor tükörbe nézek, és magamat kutatom, másfajta a viszony, mint amikor kifelé fordulok, és a világgal kommunikálok. Ez talán az egyetlen kép, ami a mosolygós, játékos, örömteli, rácsodálkozó részemet mutatja.

Festőnők vendégségben (balról jobbra: Amrita Sérgil, Frida Kahlo, Kiss Márta, Sofonisba Anguissola)

90×130 cm / olaj, vászon, 2011

Ennek a képnek az volt az alapötlete, hogy különböző korokban élt festőnők gyűlnek össze délutáni teára, csevegni egy kicsit. Persze olyan művésznők, akik valamiért megfognak a lényükkel, a képeikkel. Az első ötlet úgy jelent meg, hogy Frida Kahlo, Sofonisba Anguissola és én ülünk egy asztalnál beszélgetve.

Már elkészültek a leendő kép első firkás kompozíciói, amikor „véletlenül” bekapcsoltam a rádiót, és pont Amrita Sérgilről ment egy műsor. Hát persze, Amrita. Levettem a polcról a festőnő képeivel teli albumot, nézegettem, és kétségtelenné vált, hogy őt is meg kell hívni a festőnős teadélutánra. Jobbnak is találtam, ha én magam nem ülök a festőnők közé; elég, ha felszolgálom a gyümölcsöt.

A kép megvalósításához barátokat kértem fel modellnek. A kép ötlete előre megvolt a fejemben, így állítottam be az egész kompozíciót. Bencze-Kovács Gyurka fotózott. A rengeteg fotóból aztán kiválogattam a megfelelő mozdulatokat, ezekből és a festőnők önarcképeiből, róluk készült fotókból rakosgattam össze a „műhelyképet”, amit felhasználtam a festéshez.

Kölcsönkapott dolgozószoba

89,5×64,5 cm / olaj, vászon, 2011

Restaurátornövendékként hosszú éveket töltöttem azzal, hogy festményeket másoltam. Megtanultam más festők fejével gondolkodni, és alázattal közelíteni a festészethez. Később, amikor elkezdtem a saját képeimet készíteni, a képi idézetek vissza-visszatértek még a festményeimen. Jóleső érzés belépni egy másfajta festői világba, sőt abba a konkrét térbe, amit a kép megjelenít.

Antonello da Messina 1475-ben festett, Szent Jeromost dolgozószobájában ábrázoló képe gyerekkorom óta nagyon tetszett. Ez a templombelső mindig nagyon hívogatott.

Gondoltam egyet, és megfestettem, de úgy, hogy én költöztem be a térbe.

Festés közben kockakőről kockakőre bejártam a templomot, kinéztem az ablakon, megszámoltam a fákat. Szent Jeromos kölcsönadta a dolgozószobáját, ahova bevonultam a laptopommal, asztrológiai programokkal, képletekkel, éggömbbel, az epres teáskannával, a kutyámmal és a macskámmal. (Az áramot persze vinni kellett.)

A kép mérete jóval nagyobb, mint az eredeti (ami egyébként a londoni National Galleryben látható). Ennek van egy olyan praktikus oka is, hogy volt egy nagy aranykeretem, amibe akartam egy képet festeni. (Ez megmagyarázza a kép nem standard méreteit. )

Mulatság

80×90 cm / olaj, vászon, 2012

Visszatérő motívum a képeimen a kép a képben téma, ahol egy számomra kedves alkotást illesztek bele a saját képi kompozíciómba. Szeretem, amikor a különféle terek átjárhatóvá válnak, és az idézett képen ábrázolt figura vagy jelenség valamilyen interakcióba lép a kompozíció többi szereplőjével, elemével. 

A Mulatság egy kicsit sűrű, fülledt kép. A szereplők nem csak magukba, de már egymásba is feledkeznek. A sűrűség, a takarás alkalmat ad egy kis játékosságra is. A vörös hajú hölgy nem csak a dinnyét készül bekapni, hanem látszólag a mögötte ülő úriember szemét is.

Az itt megidézett festmény Balthus Török szoba című képe, amit nagyon szeretek, közel áll a képi világomhoz. (Aztán láttam a Balthus-kiállítást Bécsben, és sajnos kiábrándultam. Ez a kép is látható volt, sokkal nagyobb méretű, és a színek egészen visszafogottak.)

A festmény kompozíciójához egy baráti beöltözős barokk buli adta a képanyagot.

Üveggolyó

65×90 cm / olaj, vászon, 2016

Ez a kép egy tematikai felhívásra készült: Terek és emberek címmel nyílt kiállítás a Hal Köz Galériában 2017-ben. Ezen a képen összehoztam kedvelt témáimat: külső és belső tér találkozása, fiatal nőalak, csendélet… na és az üveggolyóban látszólag feje tetejére álló világ, ami éppen foglalkoztatott.

Az Akasztott, A Csillag

90×70 cm / olaj, vászon, 2017

Ezen a képen is foglalkoztattak olyan festői kérdések, hogy miként komponáljak össze külső-belső tereket, térben megjelenő figurát és csendéletet. De itt nem csak a fizikai külső-belső tér érdekelt, hanem a lelki értelmű is. A kép készülése ebből kifolyóan két szálon futott. Egyrészt megvolt a szokásos folyamat a kompozíció megteremtésével, a helyszín kiválasztásával, a modell megtalálásával. Másrészt nem volt mellékes, hogy a kártyavető nő milyen tarotarkánumra mutasson rá.

Izgatni kezdett egyfajta ódon hangulat, a ’10-es, ’20-as évek világa, de nem akartam semmit se konkrétan felidézni. A nőalakban kortalanságot akartam megjeleníteni, mert nem egy konkrét szereplőt akartam ábrázolni, inkább egy archetípust. Mint ahogy a kártyák felfordításával is teret adtam annak, hogy egy archetipikus, szimbolikus világba lépjek, és ez a kép külsőségein, festészeti megjelenésein túl egy más jelentésvilágba tereljen.

Amikor a kártyavetés gondolata felmerült, egyértelmű volt, hogy egy kártyát meg kell mutatni. Mi legyen az, melyik arkánum?

Nem akartam ezen gondolkozni, az intuíciómra hagyatkoztam. Az első kártyalap, ami megjelent bennem, az Akasztott volt. Ez a Tarot 12. lapja. A 21 fordítottja: ez az a stáció, ahol egy új fejlődési szakasz indul.

Sokféleképpen lehet értelmezni az arkánumok beavatási útját. Az egyik szerint a 12-essel új fejezet kezdődik, itt van egy fordulópont. (11+11 lap adja ki a 22-t.) Ahhoz, hogy az utazó újabb szintre lépjen, sokszor feje tetejére kell állítani a világot. Az Akasztott kártyán egy férfi fejjel lefele lóg, lábát keresztbe veti, keze háta mögött összefonva vagy megkötve. Feje körül glória fénylik, zsebéből kihull a pénze.

Félúton vagyunk, de a szellem világossága felé haladunk.

Ugyanakkor ez egy kényelmetlen és kényszeredett helyzetnek is tűnhet, főleg ha nem értjük, hogyan kötözték oda a fára.

Az Akasztott képe intuitív bevillanás volt, nem gondolkodtam rajta. Viszont amikor odáig jutottam a képpel, hogy elkezdtem felrajzolni, egy kicsit jobban bele akartam menni a kártya szimbolikájába; jobban meg akartam érteni, miről is van szó. Az archetípust több oldalról megláttam, úgy is mint fennakadást, kényszerhelyzetet, börtönt, kiszolgáltatottságot, betegséget, veszteséget. Holott mindebben benne van annak a lehetősége, hogy kivonjuk magunkat a megszokott helyzetekből, és egy (kényszer)pihenő után újraindítsuk a dolgokat, olyan útra lépve, ami a megszabaduláshoz, a beavatáshoz, a szellemhez vezet. Valahogy azonban a képen kellemetlenül érintett, ahogy ez a révedő tekintetű hölgy az arcomba tolja az Akasztottat.

Nem akartam. Másra akartam figyelni. Mi legyen az Akasztott helyett?

Éreztem, hogy ez egy kicsit csalás, de megnyugtatóbbnak tűnt, amikor egy másik minőséget vettem elő a pakliból. Legyen a Csillag. A képen egy meztelen nő a víz partján két korsót tart a kezében. Egyikből a vízbe, másikból a földre locsol. Felette a vezérlő csillag. A nő meztelensége szabadság: a világi burkokat levetette magáról. Kapcsolatban áll a fizikai világgal (föld), de az asztrális világgal is (víz). Vezérlő csillaga mutatja az utat. Látja maga előtt a célt. Látja a csillagokat, bolygókat, égitesteket is, érti a mozgásukat, hatásukat, erejüket.

Megrajzoltam a képet, és aztán nagyon beteg lettem. Egy hétig nyomtam az ágyat, teljesen kivonódtam a forgalomból, kiléptem a megszokott kerékvágásból, lett egyfajta távolság az életemmel kapcsolatban, és ezzel együtt egy kis rálátásom is.

Leesett a tantusz. Ez az Akasztott. Az Akasztott minőségében voltam, belülről megéltem, mi ez az állapot, és tudtam, hogy nem lehet megúszni.

Nem mismásolhatom el, oda kell festeni a képre.

A Csillag már fel volt rajzolva, de még alá fért az Akasztott, azon lapként, amely megmutatja a felső lap mélyebb értelmét, illetve az ahhoz vezető utat. Az Akasztott egyfajta újrakezdési lehetőség. A megrekedés, a veszteség, a betegség nagyon rosszul eshet, ugyanakkor lehetőséget kaphatunk, hogy szakítsunk a régi életünk azon dolgaival, mintáival, amik már nem szolgálnak utunkon.

Az Akasztott állapotában ugyanakkor lehetőséget kapunk, hogy meglássuk a következő állomást; a célt, ami felé haladni érdemes. Lehetne még elemezgetni, de talán nem ez a lényeg, ez csak egy mellékszál.

A kép mint kép érdekes. A kérdés, működik-e mint kép, vagy sem.

Páva és bagoly

50×40 cm / olaj, vászon, 2018

Ritkán elvállalom olyan kép megfestését, amelyről valakinek konkrét elképzelése van, és szeretné képen látni. Csak akkor vállalok ilyet, ha engem is érdekel a téma, és elkezd bennem dolgozni.

Ez a kép baráti kérésre készült, szerelmi ajándékba. A Férfi és a Nő játszik azzal, hogy állatszimbólumokként tekintenek magukra. Megismerkedésükkor a Férfi leszakított egy körtét, és átadta a Nőnek ajándékba.

Tetszett a téma, de maga a festészeti kivitelezés feladványa is. Hogy lehet a két különböző méretű és megjelenésű állatot úgy összekomponálni, hogy harmonikusan tudjanak kapcsolódni? Ráadásul ők nem tudnak egymásra nézni, a pávának oldalt van a szeme, és a bagoly se tekintget ide-oda. Hogyan tud a képen mégis megjelenni az összetartozásuk? Élvezetes festés volt.

Zöld Lány

40×30 cm / olaj,vászon, 2020

Ebben az évben belefutottam a Zöld Ember (Green Man) témába. Ez sok évszázados ismeretlen eredetű szimbólum, de a mai napig élő kultusza van. Első ránézésre pogány természetszellemnek vagy termékenységistennek tűnhet (ahogy elterjedt volt a Krisztus előtti ősi kultúrákban, Keleten és Nyugaton egyaránt), ugyanakkor keresztény katedrálisok faragványain is megtalálható.

Levelek közül egy középkorú, vagy idősebb férfiarc bukkan elő, sőt az ő arcát is levelek borítják, vagy bőréből sarjadznak a növények. Sokszor szájából és orrából is levelek hajtanak ki.

Természetszellemnek gondolják, aki mintha a természetből születne meg, ugyanakkor a természet, az indázó levelek is kihajtanak őbelőle. Vélhetően a növekedés és az újjászületés, a tavasszal fakadó új élet, illetve a természeti ciklikusság és egyben az emberi élet szimbóluma.

Az ember sorsa össze van kötve a természettel. Az ember eredetileg a természetből születik, szerves része annak.

Ahogy követjük az év ciklusait, elérkezünk az év végéhez, majd egy újabb kezdethez. Az emberi életnek is ugyanígy vannak szakaszai, s a természettel harmóniában élő ember szépen megélheti őket. A természettel való kapcsolat megszakadása viszont annak kihasználását, rombolását és elhalását vonja maga után, ami egy bizonyos szint után egy új ciklust indít újra. A Zöld Ember az újjászületésen túl uralja a dolgok végét és a halált is.

Két festmény készült idén tavasszal: egy klasszikus Zöld Ember-arc, és ez a lány, aki, bár hoz néhány civilizációs attribútumot, például fel van öltözve, és a kezében egy könyv van, de a szájából kihajtó levelek behozzák a témát, hogy mennyire a természet részei vagyunk. Ez a gondolatkör sose volt olyan aktuális, mint most.

Peria Pokak és a tündérek szövőszéke (jávai mese)

32,5 x 25 cm / olaj, vászonpapír, 2007

Két és fél évet éltem Jáván, ahova tanulmányi ösztöndíjjal kerültem. Az iskolai évet befejezve és tartózkodásomat meghosszabbítva elhatároztam, hogy belemélyedek a jávai mesevilágba, összegyűjtök, lefordítok és illusztrálok egy kötetre valót. Ez a mesegyűjtemény 2008-ban a Naphegy Kiadó jóvoltából meg is jelent. Ez a kép az egyik mese illusztrációja.

Nagy feladvány volt, hogyan tudom hitelesen ábrázolni a jávai világot. Hogyan néz ki egy jávai tündér, milyen ruhákat, ékszereket hordtak ott régen, milyen lehet egy jávai démonasszony konyhája stb. Izgalmas kutatás volt ez tárgyak, történetek, mítoszok erdejében.

A fiatal, szerény, kisemmizett lány a tündérek jóvoltából szőni tanul, olyan kelmét készít, amivel végül a király szívét is elnyeri. Hogyan nézhet ki, amikor a jávai tündérek egy titkos erdei bambuszkunyhóban szőni tanítják a lányt?

Kiss Márta (1974)
A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő-restaurátor szakának elvégzése után Indonéziában, Jáva szigetén folytatta művészeti tanulmányait. Festményeit áthatja a spiritualizmus, mely gyakran a leghétköznapibb események során mutatkozik meg. Egyéni kiállításait leggyakrabban Óbudán és Debrecenben láthattuk, de számos más helyszínen és csoportos tárlatokon is bemutatta festményeit. 
A Naphegy Kiadó gondozásában 2008-ban megjelent A Sziklavirág. Jávai népmesék című könyve, melyben a meséket saját kutatásain alapuló illusztrációival gazdagította. 
Műveiben fontos szerepet tölt be a különböző terek és dimenziók közötti átjárhatóság.