Szőke Abigél, az Akik maradtak főszereplője is felkerült a Variety magazin tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató idei listájára.

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotását a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listájába válogatták. A Budapest Film forgalmazásában több mint 30.000-en látták eddig a hazai mozikban és a film jelenleg is műsoron van.

Szőke
Abigél
idén ünnepli 22. születésnapját, a forgatáson 19 éves volt még. Színésznőnek
készül, jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémia másodéves tanulója. 2017-ben ő
alakította a Pálfi György rendezte Engedj
be!
című vámpíros színdarab főszerepét, de kisebb szerepekben láthattuk már
Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve és Sopsits Árpád a Martfűi rém című filmjében. Utóbbi érdekessége, hogy abban ő
alakítja Hajduk Károly egyik áldozatát.

A Variety hatodik alkalommal adta ki tízes listáját, amellyel a kontinens tehetséges filmeseire kívánja felhívni a figyelmet. Szőke Abigél mellett Samuel Adewunmi amerikai színész, Fodhla Cronin O’Reilly ír producer, Nora Fingscheidt német forgatókönyvíró-rendezőnő, Leonie Krippendorff német rendező, Visar Morina koszovói rendező, Sudabeh Mortezai osztrák rendezőnő, a brit Rapman (Andrew Onwubolu), Carlo Sironi olasz rendező és Tanel Toom észt rendező szerepel a felsorolásban. A művészek tiszteletére februárban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon fogadást rendeznek, ahol a tehetséges fiatalok külföldi szakemberek előtt lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Szőke Abigél a berlini programon a Nemzeti Filmintézet támogatásával vesz részt.

Kiemelt fotó: Emmer László