fbpx

Kásler Miklós állami kitüntetéseket, művészeti díjakat adott át

kultpol 2022. 03. 11.

Március 15. a korábbi és az utána következő évtizedek eszméivel, emócióival erősítette meg úgy a nemzetet, hogy kibírtuk a trianoni diktátumot, és életben maradtunk – mondta Kásler Miklós a Pesti Vigadóban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak pénteki átadásán.

Megkapták a béremelést a kulturális szférában dolgozók

kultpol 2022. 03. 11.

A decemberben elfogadott kormányrendelet alapján 20 százalékos béremelést kaptak a kulturális területen dolgozók.

Keresik 2021 legfontosabb társadalmi innovációs teljesítményét

kultpol 2022. 03. 03.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Támogatáskezelő nyílt pályázati felhívást hirdet 2021 legjelentősebb társadalmi innovációs teljesítményeinek elismerésére.

Emmi: Már februárban megkapják a húszszázalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók

kultpol 2022. 02. 07.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkötelezett a kulturális dolgozók megbecsülése és munkájuk elismerése mellett, ezért a kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a húszszázalékos béremelést a kulturális területen dolgozók.

Nyolcvanmillió forintra pályázhatnak a levéltárak

kultpol 2022. 01. 14.

Nyolcvanmillió forintos keretre írt ki pályázatot idén a közlevéltárak és az egyházi levéltárak számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Vitályos Eszter: 2022-ben is rendelkezésre állnak a kultúra számára szükséges források

kultpol 2022. 01. 13.

Idén is rendelkezésre állnak a szükséges források a kulturális ágazat minden szakágában: a színházak, a múzeumok, a könyvtárak, a levéltárak, a közösségi intézmények, a cirkusz, az állatkertek és az egyéb kulturális intézmények számára egyaránt – közölte csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

130 millió forint próbaterem-fejlesztési célra megyeszékhelyeken

kultpol 2021. 12. 07.

Meghívásos pályázatot hirdet a magyar könnyűzenei, világzenei és jazz-zenekari próbákra alkalmas próbatermek létesítésének elősegítése céljából megyeszékhelyeken a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából.

245 millió forintra pályázhatnak hazai és határon túli könyvkiadók

kultpol 2021. 12. 07.

Meghívásos pályázatot hirdet könyvkiadók és tudományos könyvkiadók működésének támogatása céljából a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából.

Frankl Péter Pro Cultura Hungarica díjat vett át

kultpol 2021. 11. 22.

Pro Cultura Hungarica díjat vett át Frank Péter Londonban élő nemzetközi hírű zongoraművész hétfőn Budapesten. Az elismerést Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át az Emmi épületében.