Címketár:Gyulai Várszínház
Budapesten, Miskolcon és Gyulán vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Program 2023. 04. 17.
Áprilisban két előadással is vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház a 10. Színházi Olimpián: a MITEM keretében látható Ifjú barbárok a Nemzeti Színházba, a Macbett a Vígszínházba érkezik.
Férfimese és zenés monodráma a Pesti Vigadó színpadán
Program 2023. 03. 03.
A Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán tartott Szó Szín Játék című előadássorozatban idén tavasszal a Gyulai Várszínház művészei vendégeskednek. Béres László rendezésében márciusban a De mi lett a nővel? című darabot, áprilisban pedig a Karády zárkája című monodrámát viszik színpadra.
Nívódíjat kapott Márkó Eszter
hírek 2022. 12. 01.
A Gyulai Várszínház nívódíját kapta Márkó Eszter a Tündöklő Jeromos rendezéséért.
Újabb öt évig Elek Tibor a Gyulai Várszínház igazgatója
hírek 2022. 10. 27.
Elek Tibor lett újabb öt évre a Gyulai Várszínház igazgatója a gyulai képviselő-testület csütörtöki egyhangú döntése értelmében – közölte az önkormányzat közleményben az MTI-vel.
A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválján szerepel a kolozsváriak Állatfarmja
hírek 2022. 08. 01.
A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján láthatja a közönség a George Orwell regénye nyomán készült Állatfarm című musicalt Puskás Zoltán rendezésében.
Amikor összeállnak a csillagok – Beszélgetés a Gyulai Várszínház igazgatójával
Színpad 2022. 07. 06.
Már javában tart a Gyulai Várszínház nyári évada, amely tematikus fesztiválokkal és öt saját bemutatóval várja a közönséget. Elek Tibor igazgatóval beszélgettünk „megbolondított” Shakespeare-fesztiválról, történelmi témájú ősbemutatókról és arról, megpályázza-e idén ismét a színház vezetését.
A Körös-völgyi Sokadalommal indul a Gyulai Várszínház évada
Program 2022. 06. 21.
A péntektől vasárnapig tartó 22. Körös-völgyi Sokadalommal veszi kezdetét a Gyulai Várszínház augusztus 17-ig tartó 59. évada – hangzott el a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján kedden a gyulai vár tövében.
Három fesztivál és öt bemutató a Gyulai Várszínház 59. évadában
Színpad 2022. 04. 29.
Három színházi fesztivállal és öt bemutatóval várja a közönséget a Gyulai Várszínház a június 24-étől augusztus 17-éig tartó 59. évadában.
Winterreise a Trafóban és Gyulán
Program 2021. 11. 07.
Két különleges Winterreise-előadással készül a Proton Színház november 12-én és december 2-án.