fbpx

A Jurányiban a Kurázsi és gyerekei

Programajánló 2021. 10. 19.

Október 26-án a Jurányi Produkciós Közösségi Házban lesz látható a Narratíva Társulat 2019-ben, elsőként bemutatott előadása, a Kovács D. Dániel rendezte Kurázsi és gyerekei.

„A szolidaritás hiánya foglalkoztat bennünket”

Színpad 2021. 10. 13.

A Narratíva Kollektíva – két évvel megalakulása után – társulati építkezésbe kezdett, és új bázisán, a Jurányiban készíti következő előadásait, amelyek közül az elsőt Hegymegi Máté és Kovács D. Dániel közösen rendezik. Úgy tűnik, ketten folytatják a négyfős csapatban megkezdett munkát a szenvedélyekről szóló, Peer Krisztiánnal közösen írt sorozattal. Az ego háttérbe tolásáról, a független szféra kiszolgáltatottságáról és egyéni megalkuvásokról is beszélgettünk.

A Schroffenstein családot mutatja be a Szigligeti Színház

Színpad 2020. 02. 27.

Március 6-án mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Heinrich von Kleist A Schroffenstein család című színművét, amelyet magyar nyelvterületen ritkán játszanak, Romániában pedig először tűznek műsorra.