Címketár:Middlemist Red
„Próbálom úgy alakítani a rólam kialakuló képet, hogy önálló zenei jelenségként, identitásként tekintsenek rám” – interjú Nóvé Somával
Zene 2023. 03. 09.
Nóvé Soma legutóbb 2022 decemberében jelentkezett új zenei anyaggal, akkor adta ki az év egyik legjobb albumát Mordái nevű zenekarával. Korábbi fő formációja, a Middlemist Red azonban néhány hete felfüggesztette működését. Előbbi sikeréről és utóbbi zátonyra futásáról is kérdeztük őt.
A hazai indie zenekarok idén is megrendezik családi fesztiváljukat, a La Boumot
Program 2021. 07. 28.
2020 nyarán öt elismert magyar indie zenekar (Bohemian Betyars, Fran Palermo, Mary PopKids, Middlemist Red, Platon Karataev) a nagy fesztiválok lemondását követően úgy döntött, hogy összefog, és szinte a semmiből megszervezik saját kastélyházibulijukat, a La Boumot. Az igazán egyedi atmoszférájú fesztivált a tavalyi siker után idén augusztus 20–21-én rendezik meg Pusztazámoron.
Már tudjuk, kik lépnek fel az idei Bánkitón
Zene 2021. 05. 13.
A korábbi évekkel szemben külföldi fellépők nem lesznek, ellenben a legizgalmasabb hazai produkciók lepik majd el a Bánkitót. A temérdek stílus között kiemelt szerepet kap idén a folk és a new wave hip-hop. Az idei fesztivált 2021. július 8. és 10. között rendezik meg Bánkon.
„Az a legizgalmasabb, amikor két, egymástól távoli világ egyesül”
Zene 2021. 01. 04.
Mit hívsz segítségül, ha a bezártság vagy a gyász megbetegít? Van, akinek a történetmesélés, van, akinek a meditáció, van, akinek a természet ereje és az égitestek állása segít visszatalálni a belső békéhez. Ez a gyógyulási folyamat a Middlemist Red harmadik nagylemezén, a The Other Side of Nowhere-en követhető végig – többek között erről mesélt nekünk a zenekar frontembere, Nóvé Soma és basszusgitárosa, Deli Soma.
Elkészült a Middlemist Red harmadik lemeze
Zene 2020. 12. 15.
A neo-pszichelikus rockot játszó, külföldön is ismertté vált csapat The Other Side of Nowhere című anyaga december 15-én jelenik meg a Randy Hardcore Event Management gondozásában.
Vízi apácák és féktelen buli a Fran Palermo új videoklipjében
Zene 2019. 09. 11.
A Jeopardy a Demons On The Beach után egy újabb ízelítőt ad a Fran Palermo készülő új nagylemezéről.
Az első 10 percen áll vagy bukik minden
rövidhír 2016. 01. 13.
Az Eurosnic Noorderslag egy négy napon át tartó, koncerteket és …
Új dallal készül a Middlemist Red
rövidhír 2015. 11. 04.
A Middlemist Red az elmúlt két év egyik legüdítőbb zenei …
A Middlemist Red visszatér az A38 Hajóra
rövidhír 2015. 09. 22.
Aki zúzós és elszállós szombat estére vágyik októberben, a hónap …