A világ 48 országából összesen 357 rövidfilm és több mint 110 fotó érkezett az idén online megrendezett Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat öt kategóriájába: dokumentumfilm, fikciós film, animációs-kísérleti film, nagy dokumentumfilm, illetve fotó. Ezek a számok a korábbi évekhez hasonló, nagy hazai és nemzetközi érdeklődést mutatják. A legtöbb pályamű a magyarok után spanyol, orosz, iráni, indiai alkotóktól érkezett, jött nevezés az USA-ból, Üzbegisztánból és a Fülöp-szigetekről is. A beérkezett filmek átlagos hossza 13 perc.

A szervező Párbeszéd Háza Faludi film- és médiarészlege mindig fontosnak tartotta a mozgóképes szakemberekkel történő közös munkát, Szőts István-filmműhelyében több, mára sikeres mozgófilmes alkotó kezdte pályafutását. Ezért is külön öröm, hogy a pályaművek harmada elsőfilmes alkotás. Közülük és a filmegyetemi hallgatók által beküldött filmek közül is kikerül majd egy-egy különdíjas.

A beérkezett összesen több mint 70 órányi anyagból választotta ki a zsűri a két fő kategóriába kerülőket, online zsűrizés után pedig a nyerteseket. A verseny kategóriába 36 film került, a kitekintőbe pedig 43.

Az online, a faludifilmfestival.hu oldalon rendezett szemle programjában idén is verseny- és kitekintőblokkok váltják egymást. Ezekben vegyesen láthatóak magyar és külföldi alkotások. Minden nap lesznek beszélgetések, többek között a zsűrik tagjaival, filmes szakemberekkel és a jezsuita rend tagjaival. A díjkiosztóra és a szemle záróeseményére november 20-án kerül sor.

Nyitókép forrása: a Faludi filmszemle Facebook-oldala