Üvegszobor emlékeztet a helytállásra

Dizájner vagyok, a MOME elődjén diplomáztam üvegtervezőként, tehát alkalmazott művészettel foglalkozom, többnyire megrendelésre dolgozom. Olykor azonban elhatalmasodik bennem valami belső késztetés, hogy olyat és autonóm módon alkossak, amire nem érkezik konkrét felkérés. Ilyen volt a Covid-szobor is. A sokkoló, mindennapi életünket felborító, eddigi magabiztos hétköznapjainkat zsigeri félelemmel megkérdőjelező világjárvány inspirált. 

Miért éppen a
pandémia lett a szobor témája?

Sokan nekem szegezték azt a kérdést, miért kell szobrot állítani a halálos vírusnak, de ez a mű nem a dráma, a gyász, hanem a járvány elleni védekezés emlékműve. Olyan, mint egy háborús emlékmű. Az ellenállás szimbóluma, tisztelgés azok előtt, akiknek meg kell köszönnünk, hogy az életünk visszatérhetett a normális keretei közé. A szobron látható szöveg is erről szól: „Hálául az egészségügynek és a tudománynak.”

Maga a szobor is
nagyon különleges. Futurisztikus alkotás. Olyan, mint valami ufó.

Hát nem olyan volt a járvány, mintha idegen lények támadtak volna ránk? Valóban arra törekedtem, hogy a szobor egyszerre tükrözze a rideg technicitást, a tudomány tisztaságát, egyértelműségét, a vírus, a járvány idegenségét, felfoghatatlanságát…

Bár a képeken
látszik a különleges forma, azt azért érdemes elmondani, hogy a szobor
embermagasságú struktúra, kilencven centiméter átmérőjű gömb, amiből különböző
méretű csápok állnak ki. Pontosabban nem is gömb…

Nem gömb, hanem ikozidodekaéder. 12 ötszög és húsz háromszög adja ki a gömbhöz hasonló formát. Az üvegfelületek laminált, azaz többrétegű üvegből készültek, a vírus tüskéit imitáló csápok és a talapzat pedig rozsdamentes acélból. Az üveglapokban, a rétegek között különböző méretű és színjátszó körök, korongok vannak. Ezekkel akartam kicsit organikusabbá tenni ezt a nagyon indusztriális formát. Azt hiszem, most valóban azt a hatást kelti a szobor, mintha élő is volna meg nem is. Akár egy igazi vírus. Esti fényben is nagyon különleges látvány, és az árnyéka is színes és érdekes alakzat. Hogy ez is látható legyen, azt kértem, hogy fehér kavicságyon helyezzük el. 

Hogyan készül egy ilyen csoda? A kőszobrászok, keramikusok, fafaragók munkáját sokszor láttuk, láthattuk, de azt elképzelni sem tudom, hogy üveglapok, fémelemek hogyan lesznek szoborrá.

Igen, az ilyen szobrokban talán valóban
több a tervezés és a megrendelt elem, mint a hagyományosabbak esetében. Hiszen
nyilván nem én készítem el a rozsdamenetes acélelemeket, hanem profi lakatos.
Az én munkám elsősorban az, hogy minden apró technikai részletében kitaláljam
és megtervezzem a szobrot. A laminált üvegek nagyrészt babramunkáját saját kezűleg
csináltam. A szakipari feladatok elvégzése után pedig összeállítom a kész
elemeket úgy, ahogy megálmodtam, megterveztem. Mindez persze hónapok munkája.

A beszélgetés elején említette, hogy máskor is volt már olyan érzése: valamit megrendelés híján is el kell készítenie.

Vagy attól függően, de nagy szabadsággal. Eddig hét köztéri szobromat állították föl. Mindegyik üveg és valamilyen társanyag kombinációja. Dizájnerként változatos feladatokat sodor elénk az élet. Mint építészeti üveggel is foglalkozó tervezőnek vagy üvegből készült exkluzív kitüntetések készítőjének gyakran kell innovatív technológiákat kitanulnom, új anyagokat használnom. Ez persze kockázatokat, esetleg sikertelenséget is magában rejt, ám a fejlődés alapja. A nagyobb méretű köztéri szobraimnak többnyire beton, kő vagy valamilyen fém a kísérőanyaga. A tinnyei első világháborús emlékművemhez például rozsdás vaslemezeket használtam, a remeteszőlősi ötvenhatos emlékműhöz betont, a tatai Testvérvárosok Üvegkönyvéhez pedig szintén acélt.

Nem túl törékeny
az üveg ahhoz, hogy köztéri alkotás legyen belőle?

Nem törékenyebb, mint a modern építészet üveg-acél bámulatos épületei, de a sírok márványsztéléinél sem keményebb. Üvegből készült síremlékeim már tizenéve állnak különböző temetőkben. Kulturált környezetben általában vigyáznak az emberek a különleges objektekre.

Ez az egyetemi helyszín valószínűleg tényleg megbecsüli majd a Covid-emlékművet.

Én is úgy gondolom. Hihetetlenül büszke
vagyok, hogy éppen a nemzetközileg is híres Virológiai Intézet közelébe
kerülhetett. Amíg emlékezni akarunk a koronavírus-járvány hőseire, biztosan ott
áll majd az üveg-acél ikozidodekaéderem.