Képei törékeny létállapotokat örökítenek meg, és az élet sosem halványuló kérdéseit boncolgatják. A lét kiemelt momentumait rögzítik, fontos állításokat tesznek az időről, a mulandóságról, a tünékenységről. Mint mondja: „Időutazó, felfedező és kutató vagyok, minden pillanatban keresem az újat, a meglepőt, a váratlant.”

Titkos szeretők sorozat (2005)

Vedres Ági: Titkos szeretők sorozat. Digitális fotográfia, 2005

A fotó egy szerelmi történet apró szelete, de akár filmből kiemelt jelenet is lehetne. Egy vidéki szálloda fürdőszobájában készült, zuhanyozás után. Egyfajta freudi, pszichoanalitikus megközelítés, férfi-nő kapcsolatát jelzi; jin-jang állapotot, egy szerelmi kapcsolat hol intenzív, máskor hűvös pillanatait. Szerelmes önarcképként, digitális levélként készült annak, akit akkor éppen nagyon szerettem. 

Mme BONbon, Historia Femina (2014)

Vedres Ági: Mme BONbon férfi trikóban. Polaroid, 2014

Madame BONbon az álnevem, az alteregóm. A nő, akit nem lehet kiismerni, mert megközelíthetetlen, megfoghatatlan és utolérhetetlen. Totális titok. Az utazás megszállottja. Igazi kozmopolita. Repülőjegyet, vonatjegyet vagy távolsági buszjegyet vesz, mert mindig máshol szeretne lenni a világban, és leginkább egyszerre, egy időben. Bármikor képes megváltoztatni a személyiségét éppúgy, mint az öltözködését. Úgy vált egyik nyelvről a másikra, mintha csak ruhát cserélne. Imádja az édességeket, ezért is bonbon, ami magában rejti a francia szót is, így utal a jóságos, jóhiszemű és egyben „jó kis” nőre is. A Madame BONbon, Historia Femina című kiállításon az életem legfontosabb pillanatait, kisebb-nagyobb „nőtörténeteket”, női fikciókat mutattam be 2014-ben a Telep Galériában, amihez Végh Odin Júlia egy régi fotóm alapján monokróm freskót festett. A freskó sajnos már nincs meg, de lefotóztam.

Les Amis Des Femmes – A nők barátai (2021)

Vedres Ági: Új Art Nouveau üvegház-lány bolyhos növénnyel. Digitális fotográfia, 2020
Vedres Ági: Századfordulós lány a parfümériában, Pilea Mollissal. Digitális fotográfia, 2020

A Les Amis Des Femmes, magyarul A nők barátai című fotósorozatom kiindulópontját anyai nagymamám egykori, égszínkék tüllsállja adta meg. Még gyerekkoromból emlékeztem a kacskaringós betűkkel teleírt és rajzolt ábrákra, amelyeken női cipő, nyaklánc, kalapdoboz, ruhák, ékszeresládika és talán még rúzs is volt. Olyan fotókat szerettem volna készíteni, amelyek a régmúltra emlékeztetnek, mondjuk úgy: a felhőtlen „aranykorra”. A sorozat elkészítésekor a hétköznapi élet szépségeit kerestem; számomra ismerős, de ismeretlen arcokat is, amelyek magukban hordoznak valami esszenciálisat a nőiség ideájából.

Vedres Ági: Üvegház-lány befőttesüveggel és pipaccsal. Digitális fotográfia, 2020

2020-ban, még a pandémia előtt készítettem egy üvegházi fotósorozatot. Az egyik fotón befőttesüveget tart maga előtt a modell, és átnéz rajta egy szintén üveggel körülzárt térben. Akkor még nem tudhattam, hogy a „dupla üveg” szimbólum a világjárványt vetíti előre, évekig tartó bezártságot jelent. A kiállításra is egy évet kellett várni, és én be sem tudtam rá jutni, mert nem küldték meg a védettségi kártyámat. A furcsa helyzetről Szolnoki Rita Borzoj készített szürreális dokumentumfilmet sosemlátottkiállítás címmel, amit viszont valahol remélhetőleg látni lehet majd.

Belső táj sorozat (2013)

Vedres Ági: Belső táj No. 6. Camera obscura, 2013

A Belső táj című fotósorozatot a Balaton északi partján készítettem. Tizenéves korom óta járok a Balaton-felvidékre: Salföldre, Kisörspusztára, Kővágóörsre. A legerősebb kapcsolódásom a barátaimhoz, a művészekhez és a művészethez, a Káli Vidék Baráti Köréhez köt 1983 óta. A fotók, ahogy maguk az emlékek is, homályosak, elmosódottak. Bár egy volt szerelmem egyszer azt mondta: „Csak arra emlékszem, amire akarok”, ez nem igaz, de úgy talán sokkal könnyebb lenne. A sorozat egy lejárt filmtekercsre készült, így a színes negatívkocka karcolásai, sérülései mint valami elcsúszott filmszalag ezt a fajta „időutazást” idézik meg a látványban is.

Ikerfüggvény sorozat (2008)

Vedres Ági: Mondsee és hotelágytakarók. Digitális fotográfia, 2008
Vedres Ági: Louvre és Athén 5. emelet, Digitális fotográfia, 2013

Az utazásaim során a világ minden táján függönyöket kezdtem el fotózni. Az első képen egy ausztriai szállodai szobából lehet rálátni a Mondsee-ra. A táj olyannyira festői volt, hogy a félrehúzott függöny színpadi jelenetként hatott. A kép párján pedig egy soproni hotelszoba sötétítőfüggönyének alsó szegélye látható. Itt is ugyanaz a színvilág jelenik meg, a drapéria pedig hullámzik, akár a tó. A két fotó szinte egybeér. Ezek a képek az útjaim emlékei. A cím arra utal, hogy bár nagyon eltérő helyszínekről van szó, van bennük valami közös: valamilyen szempont szerint összeérnek. A „párhuzamos színek” egy ponton a világban újra találkoznak. Milyen érdekes az élet: ez a fotó azóta éppen Ausztriában van újra: magántulajdonba került.

Hé, FIÚK (2010)

„A fiúkkal nem törődik senki.”

Vedres Ági: A kreátor műhelyében. Analóg fotográfia, 2010
Vedres Ági: Amerikai rockzenész. Analóg fotográfia, 2010

A fiúkat, fiatal férfiakat a saját privát, intim közegükben szerettem volna bemutatni. A legtöbb modellt az utcán szólítottam meg; azokat, akikben valami különlegeset, karizmatikusat véltem felfedezni. Ezek a „felismerések” azonban csak pillanatok, másodpercek, amikor érzem, hogy ő az. Valamiért, ezt nem tudni pontosan, de mégis így van. Az alkotás közel egy évig tartó gyász és gyógyulási időszak is volt, mivel ez idő alatt vesztettem el az öcsémet. Hálás vagyok a modelleknek, hogy támogattak ebben a folyamatban azzal, hogy közösen alkottunk. A Mai Manó Házban rendezett kiállítást végül az öcsém emlékének ajánlottam.

Jól öltözött Promenád sorozat (2007)

Vedres Ági: Lautrec szerelme kötött kardigánban. Digitális fotográfia, 2007
Vedres Ági: Barokk lábmerevítő. Digitális fotográfia, 2007

Szeretem nézni az embereket az utcán. Azt, ahogyan járnak-kelnek, mozognak, állnak, beszélgetnek. Vagy azt, amit éppen viselnek. Évekig tanultam divatstílus-tervezést, és egy ideig divattervezésből is éltem. De nemcsak női ruhakollekciókat terveztem, hanem lovaglóruhákat is. Volt egy kollekcióm, amit még Szipál Márton fotóművész fotózott. Rendkívül életigenlő és szenvedélyes személyiség volt, nagyon kedveltem.

2007-ben elkészült egy budapesti utcai viselettörténetről szóló sorozatom Jól öltözött Promenád címmel. Mindent aprólékosan, részletekbe menően megfigyeltem, amit az emberek viseltek, egészen közelről fotóztam ismeretleneket, fiatalokat és időseket. Kifejezetten izgalmas volt látni, ahogy valaki pontosan megtervezett szettben lépett ki az utcára „a budapesti kifutón”.

Halhatatlan NAGYOK. Első széria (2007)

Vedres Ági: Verebics Ágnes mint Boticelli Vénusza a fürdőszobájában. Digitális fotográfia, 2007
Vedres Ági: Csiszér Zsuzsi mint cím nélküli Baselitz-festmény. Digitális fotográfia, 2007

2007-ben kitaláltam, hogy művész-művész-alkotás parafrázist készítek. Arra kértem képzőművész barátaimat, hogy álljanak modellt ahhoz a festményhez, amelyet a leginkább szeretnek, és jelenítsék meg a művész alkotását. Kép a képben, művész a művész alkotásában.

A legizgalmasabb fotózás az akkor 103 éves Lossonczy Tamás festőművésszel történt, aki Márffy Ödön Pipázó férfi könyvvel című, 1920-as években készült festményéhez állt modellt nekem. Olyan friss memóriával elevenítette fel a párizsi éveit Vedres „Maxi” Márk festőművésszel, hogy úgy éreztem: együtt sétálunk a Montmartre-on kart karba öltve.

Vu Tao-Ce nem halt meg. Egyszer öregkorában a palotában festett. Olyan csodás tájképet készített az egyik falra, hogy a császár is megbámulta. Akkor Vu Tao-Ce fogta magát, s belépett a képbe: megindult az ösvényen felfelé, s eltűnt a ködbe vesző hegyek között. Többé senki se látta.”

Nemtudomhogymerre – északdélkeletnyugat (2015)

Vedres Ági: Előző életek, Saltsjö-Boo, Színes negatív, dupla expo, 2014

Vettem egy jegyet Stockholmba. Fogalmam sem volt, hogy miért pont oda; azt hiszem, azért, mert kedvezményesen árulta a jegyet a légitársaság. Nem tudtam, hogy meddig fogok ottmaradni, de azt igen, hogy jó sokáig nem jövök vissza. Elegem lett mindenből, és egy kapcsolatból is csak így tudtam kiszakadni. És ez így is lett: elég sokáig maradtam. Mármint ott. Ennek a hosszúra nyúlt és magányos menekülésnek a képeit mutattam be aztán egy állati hideg és hóeséses napon a Liget Galériában.

9 NAP egy HÉT (2011)

Vedres Ági: 9 Nap egy HÉT, analóg és digitális fotográfia, 2014

Van egy olyan Beatles-szám, hogy Eight Days A Week (1964), vagyis hogy nyolc napból áll egy hét. Vagy azért, mert annyit dolgozik az ember, vagy azért, mert megállás nélkül szeret valakit. Úgy igazán és egyfolytában. Nálam az utóbbi volt, és a hét inkább kilenc napnak tűnt. Egy szerelem, „a hol nálad, hol nálam”, együtt eszünk, alszunk és álmodozunk, és „úgy vagyunk, mint a borsó, meg a héja”. Szerelemfüggésben, akár a görögdinnye édes levében.

Vedres Ági fotóművész, esztéta, költő, szövegíró. 1965-ben Budapesten született. Az ELTE BTK Filmtudományi Tanszéken szerzett diplomát 2013-ban. 2010 és 2014 között a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának, 2011 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Művei aukciókon szerepelnek, jelentős köz- és magángyűjteményekben is megtalálhatók, többek között a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Gyűjteményében, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban, valamint a pittsburghi Carnegie Museum of Art Forum Galleryben.

Nyitókép: Vedres Ági: Önarckép fotóautomatával és nő-bolygókkal (2019)

#személyesen