Viktória királynőtől a halasi csipkéken át az Eötvös-ingáig – Százhetven év magyar expótörténete

A világkiállítások 170 éves történetének magyar vonatkozású bemutatása már első hallásra sem tűnik egyszerű feladatnak. A tárlat számadatai a bőség zavaráról tanúskodnak: a kiállításon 524 tárgyat láthatunk öt teremben, amelyek 65 múzeum és közgyűjtemény anyagából érkeztek, 22-höz pedig magánkölcsönzéssel jutottak hozzá.

A világkiállítás, a világ gyártott termékeinek seregszemléje az angol Viktória királynő férje, Albert herceg ötlete volt. 1851-ben a londoni Hyde parkban épült fel az akkori világ számára szinte földöntúlinak számító, fémből és üvegből készült építmény, a Kristálypalota, amely már önmagában is különleges látványosságnak számított. A világ különböző tájain ekkorra már kialakult egy olyan tehetős polgári réteg, amely megengedhette magának, hogy idegen országba utazzon és ott hosszabb időt töltsön. A tömegközlekedés is rohamléptekben fejlődött, és jelentősen hozzájárult, hogy a világkiállítások rendszeresen megrendezett világeseményekké váljanak. Az országok részvétele presztízskérdéssé vált. Nem volt ezzel másképpen Magyarország sem.

A Nemzeti Múzeum tárlata a legendás Kristálypalota megidézésével indul, és a világkiállításon való magyar részvételért kampányoló egykori jeles személyeket is bemutatja. Az expók történetének három jelentős magyar vonatkozású tárgya mellett állva meghallgathatjuk Csengery Antal, Rónay Jácint és Szemere Bertalan kortesbeszédeit.

Viktória királynő étkészletet rendelt az első világkiállításon szereplő herendi lepkemintás porcelánból, amelynek mintáját rögtön el is nevezték róla. A legendás Viktória-mintás porcelán népszerűsége azóta is töretlen, és a Nemzeti Múzeum tárlatáról sem hiányzik.

A Zsolnay-gyár eozinmázas pirogránit díszvázájának különleges története van: először 1906-ban, a milánói expón szerepelt, a kiállítási pavilon azonban kigyulladt, a váza pedig eltűnt. Amikor 2012-ben egy műtárgyaukción ismét felbukkant, a magyar állam megszerezte. 2015-ben, 109 év elteltével pedig ismét a milánói expó magyar pavilonjának dísze lett.

A harmadik kiemelt tárgy az 1867-es párizsi világkiállítás biztosának, Térey Pálnak ajándékba adott ezüstserleg, amelyen az összes magyar kiállító neve szerepel.

Összegyűjtöttek néhányat a magyar érmek közül. Többek között Munkácsy Mihálynak a Milton című festményéért kapott, 1878-as nagydíja, a szintén abban az évben átadott, a magyar ménesbirtokot elismerő aranyérem és a tokaji borok 1867-es elismerése is látható a kiállításon.

Egész termet szentelnek a festészetnek és a szobrászatnak. Számtalan mű, köztük ismert alkotások láthatók azok közül, amelyeket 1862-től fogva a magyar pavilonokban kiállítottak. A már említett Munkácsy Mihály mellett Szinyei Merse Pál, Csontváry Kosztka Tivadar, Csók István és Vaszary János munkáit is díjakkal ismerték el. 1873-ban a magyar pavilonban állították ki először Szinyei Majális című művét, amelyet az akkor Münchenben tanuló művész ideiglenes lakhelye miatt magukénak éreztek a bajorok, ezért a maguk pavilonjába, egy nem túl előnyös helyre akasztották át. Szinyei megsértődött emiatt, leakasztotta a festményt a falról és elvitte. Ezután évekig nem állt festőállvány mögé. Az 1911-es római világkiállításon azonban végre érmet nyert a Pacsirta című alkotása, és még arra is felkérték, hogy készítse el önarcképét a firenzei Uffizi Képtár gyűjteménye számára.

Az 1915-ös San Franciscó-i világkiállítás magyar anyagának kilencven százaléka az első világháború eseményei miatt nem került vissza Magyarországra. Lipóth Ferenc Herkules mítosza című alkotása azonban szerencsére igen, és ma a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium igazgatói irodájának falát díszíti (jelenleg pedig a kiállítás anyagát gazdagítja).

Az 1958-as brüsszeli világkiállítás pavilonját Bernáth Aurél Budapest-panoráma című pannója borította. A 66 alumíniumelemből álló, 17 méter hosszú festmény hazatérte után raktárba került, de a Nemzeti Múzeum e tárlatán egy részlete most újból látható.

A szobrászati válogatás ifj. Vastagh Györgynek köszönhetően különösen gazdag állatábrázolásokban. A Lovát fékező csikós szobrát először a Várban, a Lovarda épülete előtt állították fel – ezért nevezték Csikós udvarnak ezt a helyet –, a második világháború után azonban, amikor a Lovardát javítható háborús sérülései ellenére lebontották, Vastagh alkotását is áthelyezték. Mára visszakerült eretedi helyére, az újjáépített Lovarda elé. Annak idején a szobor olyan népszerű volt, hogy sokszorosítva árusították kicsinyített porcelánmásolatát – ez a változat látható a kiállításon.

Ifj. Vastagh György kiváló anatómiai ismereteit az állatorvos-tudományi egyetem oktatói is kihasználták, és szerepelt a világkiállításokon háziállatokat bemutató sorozata. A századforduló expóin az egyetemek is a kiállítók közé tartoztak, mert a tudomány területén elért sikereket szokás volt a világkiállításokon prezentálni. Az Eötvös-inga két ízben is gazdagította a magyar pavilont. Az 1900-as és az 1950-es évek műszergyártási divatja közötti jelentős eltérés következtében a két azonos műszer teljesen eltérő külsejű.

A képzőművészetre visszatérve: a Nemzeti Múzeum munkatársai látványtárban gyűjtötték össze a kerámia, üveg és porcelán műalkotásokat, köztük a Pantocsek Leó Valentin által kikísérletezett, az 1873-ban expón kiállított irizáló üvegalkotásokat, amelyeket az amerikai üvegművész, Tiffany valószínűleg lemásolt.

Ebben a tárlóban a magyar történelem jeles alakjait ábrázoló sakk-készlet is látható. A Herendi Porcelánmanufaktúra az 1862-es expóra hatalmas tálat készített, amelyre a magyar nemesek Mária Terézia melletti kiállásának országgyűlési jelenetét festették. A gyártulajdonos Fischer Mór ezzel jelezte a kiegyezés iránti elkötelezettségét.

A Dékáni Árpád által életre hívott halasi csipke többször is díjat nyert. A Juliana-terítő 1935-ben Brüsszelben kiérdemelte a nagydíjat, az elismerésnek köszönhetően a holland trónörökös esküvőjére is Halasról szállították a csipkéket.

A Schunda V. György által feltalált és szabadalmaztatott pedálcimbalom három világkiállításon is szerepelt. 1873-ban Bécsben Haladásért éremmel jutalmazták, 1878-ban Párizsban ezüst- és bronzérmet, 1900-ban ismét Párizsban arany- és ezüstérmet szerzett. Az elismeréseknek számtalan megrendelés lett az eredménye. Schunda cége fennállásának ötvenéves évfordulójára az első eladott hangszerét visszavásárolta, hogy nemzeti ereklyeként megőrizzék az utókor számára – e célból a Magyar Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményének ajándékozta.

Az 1873-as bécsi világkiállítás egyik fő témája a néprajzi tárgyak bemutatása volt. Hazánkban Rómer Flóris és Xántus János etnológus végezte a gyűjtőmunkát, amelynek közel négyezer tárgy lett az eredménye. Ezek nagy része a Nemzeti Múzeumhoz került, a többi pedig a későbbi Néprajzi Múzeum gyűjteményét alapozta meg. Az 1900-ban megrendezett párizsi világkiállításhoz kapcsolódva néprajzi konferenciát tartottak, amelyen a népdalok megőrzésének feladatát tűzték ki. Magyarország e téren megelőzte korát: küldöttségünk a Vikár Béla és Jankó János által összegyűjtött 1500 erdélyi népdalt tartalmazó fonográfhengerekkel érkezett a kiállításra.

Már kezdettől, a Kristálypalotától fogva a világkiállítások látványosságai közé tartoztak az épületek, a kiállítási pavilonok és egy idő után a nemzeti pavilonok is. Magyarország 1900-ban állította első nemzeti pavilonját. Az 1911-es torinói kiállítás Györgyi Dénes, Tőry Emil és Pogány Móric által tervezett szecessziós magyar pavilonja volt az egyetlen, amely az április végi megnyitóra elkészült, ezért Viktor Emánuel király csak azt tudta meglátogatni. A közelmúlt magyar pavilonjai közül az 1992-es, Makovecz Imre által tervezett sevillai volt a legsikeresebb, amely azóta műemléki védettséget élvez.

A világkiállításokon expóútlevelet válthatnak a látogatók, és a nemzeti pavilonokban gyűjthetik a pecséteket. Így tehetünk a Nemzeti Múzeum expótárlatán is: a kiállításra megjelent útlevélben gyűjthető pecsétek mellett rövid ismertetők segítenek az érdekességek megismerésében.

A Magyar expósikereket Gál Vilmos kurátor mutatta be. A kiállítás augusztus 20-áig látogatható.

A képek a szerző felvételei.

Nyitókép: a magyar pavilon Sevillában az Expo '92 világkiállításon. Fotó: Földi Imre / MTI