shutterstock_1850363710.jpg

Epreskerti mesék – Sétaszínház egy felvonásban

Aki az Epreskertbe belép, egy pillanat alatt a művészet időtlen végtelenségében találja magát: már a kapunál belebotlik Jókai Mórba, amint egy megbotránkoztató tervéről mesél nagy hévvel, kicsit odébb Benczúr Gyula festőműtermében pedig éppen Sisi látogatását kíséri végig.

Az ImagineBudapest rendhagyó, időutazó sétaszínháza során megelevenedik az Epreskert múltja, kihallgatjuk az egykor itt alkotó művészeket, megismerjük emberi gondjaikat, dilemmáikat és persze a kerthez fűződő viszonyukat, miközben felidézzük a romantikus kert legfontosabb eseményeit, egykori lakóit és mai működését.

A színészcsapat jeleneteit a sétavezetők magyarázatai egészítik ki, így mire a szórakoztató előadás véget ér, minden résztvevő jó néhány mesével lesz már gazdagabb.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem fennállásának 150 éves évfordulójára készült előadás főszereplője az Epreskert. További szereplők: Jókai Mór, Stróbl Alajos, Benczúr Gyula, Erzsébet királyné, Vaszary János, Szántó Piroska és még sokan mások. Előadja: Manyasz Erika, Mangold Roland és Rábavölgyi Tamás, magyarázza: Morcsányi Elza és Csada Gergely.

A séta útvonala: Epreskert-látogatás – rendhagyó színészi előadással. Találkozás az Epreskert bejárata előtt (Budapest VI., Bajza és Kmety utca sarka). A séta regisztrációköteles. Ára: 8190 Ft/fő.

További információ és regisztráció

Következő esemény

Az Üstökös - Kiállításmegnyitó

Időpont: 2025. szept. 10. 18:00–19:30 Helyszín: Budapest, Károlyi 16