Kézfogás
Kézfogás – a dal, ami összehoz
A duett az, ha ketten énekelnek együtt. A trió az, ha hárman. Ha többen: kamarakórus. Ha még többen: kórus. De ha több százezren, kézen fogva? Az a Kézfogás. Első alkalommal, 2019. június 4-én több mint kétszáz iskola diákjai énekelték el ezt a dalt egymás kezét fogva Kárpát-medence-szerte, mára pedig már kétezer településen énekelnek együtt ezen a napon. Van, ahol táncolnak is. Hogy miért épp június 4-én? Mert ez a nemzeti összetartozás napja, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. A dal szerzője, Szarka Tamás találta ki, hogy ilyen közös éneklés legyen. A mozgalom a magyarok összetartozásának szimbóluma, akár az anyaország határain túl, akár azokon belül élnek. Szarka Tamás ilyenkor egy központi helyszínen – Margitsziget, Kossuth tér, komáromi Erzsébet híd – óvodások és iskolások társaságában énekli el a dalát, míg több százezren ugyanabban az időpontban (tizenegykor) otthon, a szülőfalujukban, -városukban énekelnek vele. Kíváncsi vagy, milyen a hangulat? Nézd meg a kezfogas.eu oldalon!
Tudtad? Szarka Tamás hétéves korában írta az első versét – és mert nagyot álmodni… Ha érdekel, mi volt a címe, olvasd el az Otthon vagyunk című dalról szóló szöveget.
A Ghymes szlovákiai magyar zenészekből álló együttes. Itt olvashatsz egy olyan településről, amelynek egyik fele Szlovákiához, a másik Ukrajnához tartozik. Itt pedig az együttesről.