Nagyvárosi népmesék – rögtön felderültem a címmel való első találkozáskor. Mégis mit jelenthet ez? Mire számíthatok? Valóban a nagyvárosokban hajtottak csírát a könyv meséi? Ráadásul egy egész gyűjteményes kötetre való? Vagy csak városi használatra válogatta őket Zalka Csenge Virág?A beharangozóból aztán kiderült: lakik benne ilyen is, olyan is,
ám a tizennyolc mese egy csokorba épp azért került, hogy a városokat benépesítő állatokat, növényeket és tárgyakat is legyen kedvünk körbeszőni képzeletünk fonalaival,
s meglássuk, miképp kelnek a mesék szárnyaira.
Kulturális antropológusként minden olyan gyűjtemény tűzbe hoz, amely szokatlan szempontok alapján vagy különleges megvilágításban mutat rá valamire, amit már ismerünk, vagy ismerni vélünk.
A távoli tájak szellemi örökségének javai pedig óhatatlanul felkínálják számunkra a perspektívaváltást, s pillanatok alatt képesek ámulatba ejteni a puszta létezésükkel.
Legyen szó hétköznapi vagy ünnepi rítusról, kézműves tárgyakról, kereskedelmi szokásokról, nyelvi struktúrákról vagy muzsikáról, filmről, meséről, a sajátunktól való eltérés vagy hasonlóság felfedezése gyönyörködtet. Ez a gyönyörködés persze nem mindig olvadozást jelent, előfordul, hogy meghökkenéssel vagy akár fintorgással kezdődik, de ha sikerül leülepíteni az első találkozás élményét, a végén mégiscsak valamiféle öröm jár át bennünket: rácsodálkozhattunk a világ egy újabb apró darabkájára.
Ha például a népmesék végtelen tájain portyázgatunk, olykor elég csak annyit megtudunk egy számunkra korábban ismeretlen történetről, hogy sok-sok változata ismert, vagy elég átérezni, mi mindent jelent az, hogy egy mese kétezer éves, máris megjelenik bennünk az a jól ismert izgatottság és önkéntelen alázat, amelyet az ismeretlen világok kapujába toppanva érzünk.
Zalka Csenge Virág azonban, ahogy korábbi köteteiben, most sem szimplán az ismeretlen, távoli világok kincsesládikáit nyitogatja fel előttünk; pedig tehetné azt is, a siker akkor sem maradna el.
Válogatásának különleges, mesemondókat és hallgatóságukat egyaránt szolgáló szempontja ezúttal az, hogy a bolygó leghétköznapibb figurái, dolgai mutatják meg saját rejtélyes, csodálatos vagy szimplán eddig nem látott arcukat.
Így aztán kapunk egy csokor egészen közönséges karakterről szóló, ám csöppet sem közönséges mesét. Macskáról, kutyáról, galambról, pitypangról, hintáról és cégtáblákról hallunk, s közben „mellékesen” körbejárjuk a Földet.
A finoman megtervezett gondolati mintázatot méltón kísérik Orosz Annabella finom rajzai a mesék elé tűzött ajánlások, tudnivalók tövében, a képzelet szárnyalását idéző ginkós-kannás előzékoldalakon, nem beszélve a lila és rózsa árnyalataiból álomvilágot képező lenyomatokról a borítón.
A főnixtündér című mesét megismerve mondhatjuk majd, hogy tudunk egy szarkás mesét, ami elsőre lehet, nem hangzik túl izgalmasan, de ha kiderül, hogy a szarka ebben a mesében egyszerre jelenik meg bajkeverőként és segítőként egy szegény, ám annál tisztább szívű és egy gazdag, de tolvajjá váló menyasszony, illetve a jóságos tündér találkozásánál, máris elámulunk.Lesz egy szépséges kínai mesénk az egyenes és a görbe útról, az állhatatosság és tisztaság jutalmáról, de lesz egy olyan szarkás mesénk is, amely túlmutat a csillogó dolgokat levadászó madár kliséjén. Elutazhatunk a régi Kínába, hogy aztán visszaérkezve saját szarkaröptű ligeteinkbe másképp kalandozzon el a képzeletünk, mint azelőtt. Micsoda gazdagság!S milyen gazdagnak érezhetjük magunkat akkor is, amikor találkozunk a Hintaország című mesével, amely a kötet egyetlen magyar meséje, hiszen – ahogy a szerző-szerkesztő is írja –: ez a mese nagyon egyedi mese. A kisvárdai mesemondótól származó történetet a nemzetközi válogatás kontextusában is legalább olyan egzotikusnak találhatjuk, mint az indiai vagy az ír eredetűt.
Csemegevadászként elsőként a skót traveller mesére csaptam le – talán azért, mert bár sokat hallottam már a Skóciában élő romani csoportokról, mesevilágukból még semmi nem jutott el hozzám. Zalka Csenge Virág az utazó mesemondó Duncan Williamson hagyatékából választotta ezt a nagyon bájos, mégis komoly tanulságot hordozó mesét a kis kockakőkészítőről.
Nagy akarsz lenni, mert azt hiszed, nem vagy fontos. Aztán kiderül, hogy tévedtél, mert bár vannak hatalmasabb dolgok a Földön, mégiscsak fontos vagy és erős. Épp annyira és úgy, hogy a helyeden érezhesd magad, ahogy a feladatod megkívánja.
A legszebb a történetben – túl azon, hogy széles korosztály számára mesélhetjük kedvünkre, hogy a mese végén a közösség ereje is megjelenik: mennyire jó ráakadni egy hasonszőrű másik emberre, akivel a magányos munka helyett együtt tevékenykedhetünk tovább.
Azon a bizonyos napon, mikor a könyv megérkezett hozzám, délelőtt tízkor még magamban olvastam a kis kockakőkészítőről, de délután már egy kis csapat gyereknek meséltem tovább. Nem bírtam magamban tartani.
Ezt a lelkesedést és az ösztönt az azonnali gyakorlatba ültetésre kevés kötet váltotta ki belőlem eddig, de a környezetemben tevékenykedő, nálam komolyabb mesélőkkel beszélgetve hamar világossá vált, hogy nem vagyok egyedül a habzsoló örömömmel. Úgy tűnik, ezekre a történetekre nem csak elméletben volt már nagy szükség… Művészetterápiás, drámapedagógiai, előadóművészeti alkalmak és irodalomórák százait inspirálhatják a közeljövőben. S nem csupán azért, mert annyian élünk városokban, hanem mert varázstalanításban élenjáró társadalmunkban olyan jó megtapasztalni egy jó meséskötet azonnal ható mágikus erejét. Vagy azért, mert
Zalka Csenge Virág most is külön figyelmet fordít arra, hogy a mesecsokorba mindenféle virágot belekössön: találjunk finomat, melankolikusat, nyerset, szenvedélyeset, pikánsat, szájtátósat és szívmelengetőt, de meglepőt, döbbeneteset és vízválasztót, frappánsat, sommásat vagy olyat is, amihez még napokig, hetekig visszajár a képzeletünk.
A macskás meséből, amely, mint kiderül, a szerző nagy kedvence, és nemcsak a Közel-Keleten, de az Ibériai-félszigeten is él, megtudjuk, hogy macskák országában remekül működik az igazságszolgáltatás, s ez természetesen az emberek világára is hatással van: ha őszintén élsz, megjutalmaznak, ha hazug vagy, elnyered a büntetésed.Azonnal megszerettem ezt a mesét, mert az esendő, szorongó embert látjuk benne felemelkedni, s közben szembesülhetünk azzal, hányadán állunk a saját szégyenérzetünkkel, empatikus készségünkkel. Ismerek olyat, akinek ez a történet elsőre túl nyers és abszurd, míg számomra nagyon is puha, és tökéletesen konkrét. Bár ott lehetnék egy meseesten, ahol éppen Zalka Csenge Virág meséli! Vajon milyennek hallanám? Mit értenék még meg belőle?
A Nagyvárosi népmesék történetei univerzálisak, így a világ bármely pontján válhatnak mesemondó alkalmak fénypontjaivá, mivel azonban ez a válogatás Magyarországon jelent meg először, elsőként a mi felnövekvő gyerekeink kapják ajándékba. Nagyon hálás vagyok érte. Bár mindannyian megtalálnánk a magunk tündéreit, bölcseit, cselszövőit, kalandorait, hű szolgálóit és szerelmeseit két metróállomás között!
A legszórakoztatóbb arra gondolni, hogy majd olyan családokba, iskolákba is eljut, ahová tévedésből azért választják, hogy megismerjék a nagyvárosokat.
Vajon mennyire lepődnek majd meg, mikor az erdei kunyhóba rejtőző pókfeleséggel vagy a kőporban fetrengő csalafinta nyúllal találkoznak? Erre mondjuk, hogy váratlan öröm!