Megismerni egy betegséget – úton a támogatás felé
Az osztálytermekben alkalmazandó differenciált tanítási módszerek lényegesek, de még fontosabb az empátia és a megértés erősítése a diáktársak és a pedagógusok körében. A különböző nehézségek közül az egyik leginkább megtalálható a Tourette-szindróma (TS), ez a neurológiai rendellenesség, melyet akaratlan, ismétlődő mozgások és hangok, azaz tic-ek jellemeznek. Gyermekkorban diagnosztizálják leggyakrabban, és a tünetek súlyossága egyénenként eltérő. Két fő tünete a motoros és a vokális tic-ek. A motoros tic-ek lehetnek egyszerűek, például szemhéjrángás, vagy összetettek, mint a karok rángatása. A vokális tic-ek közé tartozhatnak a köhögés, a torokköszörülés vagy akár szavak ismétlése. A TS-ben szenvedő gyermekek gyakran szembesülnek nehézségekkel az iskolai környezetben, mivel a tic-ek zavarhatják a koncentrációt és a tanulást.
Bár a Tourette-szindrómára nincs gyógymód, a tünetek kezelhetők. Az oktatási intézményeknek és a környezetnek fontos szerepe van abban, hogy támogató légkört biztosítsanak az érintett gyermekek számára. Az iskolai személyzet képzése, a gyermekek és szülők tájékoztatása segíthet a megértés és elfogadás kialakításában.
Mi segít?
A Tourette-szindróma és az ahhoz kapcsolódó egyéb rendellenességek komoly kihívást jelenthetnek az érintett gyermekek számára. A megértés és a megfelelő támogatás kiemelten fontos, hogy segítsük őket a mindennapi nehézségekkel való megbirkózásban és abban, hogy teljes életet élhessenek. Az információ és az elfogadás kulcsfontosságú a sikeres integrációhoz és a pozitív önkép kialakításához. A segítség most gyerekkönyv formájában is elérhető: a Pagony Kiadónál nemrég jelent meg Vészits Andrea kötete, az Agáta és a jegenyenyár című regény. Viszonylag rövid terjedelmű (mindössze 110 oldalnyi) szövegről van szó, ami egyrészt megkönnyíti a házi olvasmányul való feladását (még azok is szívesen vágnak bele, akik amúgy hadilábon állnak az olvasással), másfelől annak is ékes példája, hogyan lehet igazán mély és nehéz mondanivalókat belesűríteni ekkora terjedelembe úgy, hogy közben a történetvezetés könnyed és olvasmányos marad – írja a kötetről a MeseCentrum kritikusa, Csörgei Andrea.
Az akaratlan hangkiadással és mozgással járó tünetegyüttes méltatlanul ritkán jelenik meg gyerek- és ifjúsági könyvekben, történetekben, annak ellenére, hogy a tikkelés enyhébb-súlyosabb formában a kisiskolás korú gyerekek 30 százalékát érinti, azaz szinte biztos, hogy valamennyien találkozunk életünk során érintett emberrel, jó eséllyel a közvetlen környezetünkben is. Mivel ez az állapot nem befolyásolható, ráadásul kiszámíthatatlanok a tünetek, a legtöbb, amit pedagógusként (és szülőként) tehetünk, ha feltétel nélküli elfogadásra neveljük a gyerekeket érintett társaik iránt, úgy, hogy megtanulják a lehető legtermészetesebb módon kezelni ezt a jelenséget, így elkerülve, hogy bármelyik társuk olyan kiközösített helyzetbe kerüljön, mint a könyv főszereplője, Agáta.
A könyvajánlót ITT lehet elolvasni.
