Viszonylag rövid terjedelmű (mindössze 110 oldalnyi) szövegről van szó, ami egyrészt (mi tagadás) megkönnyíti a házi olvasmányul való feladását (még azok is szívesen vágnak bele, akik amúgy hadilábon állnak az olvasással), másfelől annak is ékes példája, hogyan lehet igazán mély és nehéz mondanivalókat belesűríteni ekkora terjedelembe úgy, hogy közben a történetvezetés könnyed és olvasmányos marad.
A kötet több nehéz, érzékeny témát is érint, kezdve a főszereplő kislány, Agáta, speciális helyzetével. Agáta ugyanis Tourette-szindrómában szenved. Az akaratlan hangkiadással és mozgással járó tünetegyüttes méltatlanul ritkán jelenik meg gyerek- és ifjúsági könyvekben, történetekben, annak ellenére, hogy a tikkelés enyhébb-súlyosabb formában a kisiskolás korú gyerekek 30 százalékát érinti, azaz szinte biztos, hogy valamennyien találkozunk életünk során érintett emberrel, jó eséllyel a közvetlen környezetünkben is. Mivel ez az állapot nem befolyásolható, ráadásul kiszámíthatatlanok a tünetek, a legtöbb, amit pedagógusként (és szülőként) tehetünk, ha feltétel nélküli elfogadásra neveljük a gyerekeket érintett társaik iránt, úgy, hogy megtanulják a lehető legtermészetesebb módon kezelni ezt a jelenséget, így elkerülve, hogy bármelyik társuk olyan kiközösített helyzetbe kerüljön, mint a könyv főszereplője, Agáta.
Elfoglalt szülők gyerekének lenni gyakori jelenség, így a téma inspirációt adhat ahhoz, hogy egy feldolgozó foglalkozás alkalmával a gyerekek személyes érintettségükről is beszélhessenek, megosztva ezzel kapcsolatos érzéseiket, vágyaikat.
A történetbeli szülők nagyon szeretik a lányukat, és igyekeznek mindent az ő érdekei szerint csinálni: bár elváltak, jó viszonyban maradtak egymással, és a közös gyerekfelügyeletet úgy oldják meg, hogy Agátának ne kelljen időről időre lakhelyet váltania, hanem ők költöznek Agáta otthonába hétről hétre felváltva. A szindrómából fakadó helyzeteket is próbálják megfelelően kezelni: az apa például „nem veszi észre” a tüneteket – hiszen a javaslatok szerint minél többet foglalkozik a környezet ezekkel, annál hevesebben és sűrűbben jelentkezhetnek. Minden jó szándéka ellenére túlzásba viszi ezt a figyelmetlenséget, kicsit rá is játszik, amin persze Agáta átlát, így épp az ellenkező hatást váltja ki vele: újra meg újra akaratlanul is felhívja lánya figyelmét az állapotára. Agáta mégis elnézi ezt neki, arra gondolván, hogy ha nem is tökéletes, amit az apja tesz, a szándéka a legjobb. Anyjával kapcsolatban is hasonlóak az érzései: az anya végtelen türelemmel viseltetik gyereke tünetei iránt, ám roppant elfoglalt, állandó munkahelyi készenlétben áll, így nincs igazán jelen Agáta életében. Nem csak fizikailag: mentálisan sem. Ráadásul az apa igazi életművész, aki örökké koncertkörúton van, így rá sem számíthat a mindennapokban a lány.
A menekülés gyanúját erősíti az is, amikor kiderül, hogy a mostani lakóhelyükre nemrég költöztek: „Aztán kiköltöztünk ide az erdő mellé, ahol senki sincs.”
Agáta tehát egyedül tölti mindennapjait, ezért a többi gyereknél önállóbb, és bizonyos dolgokat érettebben lát, mint a szülei. Egyetlen hű társa Mázli, a mentett kutya. Az eb a szülők ajándéka különc gyereküknek, hogy csillapítsák a magányát, és segítsék a mentális egyensúlya megőrzését. Talán részben a lappangó bűntudatuknak köszönhető, hogy a menhelyen szabad kezet adnak lányuknak, hagyják, hogy Agáta kiválassza a legcsúnyább, legszerencsétlenebb, senkinek sem kellő kutyust. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a két kis kitaszított sorsában. Mázlinak egy baleset következtében sosem fog kinőni a szőre, ezért éppoly feltűnően más, mint a többi kutya, ahogy a kislányon is azonnal észlelhető a különlegessége. Ennél a pontnál pedagógusként újabb fontos, feldolgozni való témát kapunk a regénytől: az állatvédelmet. Nem lehet elég korán kezdeni az élővilágunk megóvására, a felelős állattartásra való nevelést. Ma, amikor tele vannak a menhelyek kidobott állatokkal, aktuális a téma, hogy a felnövő generáció számára már természetes legyen az élet védelme és tisztelete. Agáta és Mázli szoros kapcsolata nagyszerű mintát ad ember és állat barátságáról.
Agáta azonban nemcsak Mázlival áll szövetségben, hanem bizonyos szempontból az egész világgal. A kislány a történet idején éppen tízesztendős. Nagy forduló ez az időszak az életében. Nemcsak azért, mert a Tourette 10-11 éves kor körül a legintenzívebb, hanem mert ebben az időszakban lépnek át a gyerekek a kisgyermekkor mese- és fantáziavilágából a kiskamaszkornak a külvilágra és az emberi kapcsolatokra rácsodálkozó időszakába. Ez a kettősség érhető tetten Agáta viselkedésén is, amit
Az egyes szám első személyben elmesélt, lassan kibontakozó történetben sorról sorra válik világossá az olvasónak, hogy Agáta egyfolytában hullámzik a valóság és a képzelet határán: erdőben lakó manóbarátai valójában az erdőben élő hajléktalanok, a Tetovált Varázsló pénzéhes vállalkozó, a szomszéd boszorkány pedig egy rossz anyagi körülmények között élő nagymama, aki az élet kegyetlen megpróbáltatásait folyamatos alkoholmámorban tudja csak elviselni, így nem csoda, hogy egyetlen életben maradt rokona, a gondjaira bízott fiúunoka, Jakab a traumák és az elhanyagoltság hatására Agátához hasonlóan a fantáziavilágba menekül. Ez a közös pont hamar összehozza az egymás szomszédságában lakó Agátát és Jakabot. A gyerekek természetesen fogadják egymás különlegességét. Agáta nemcsak úgy tesz, mintha megértené Jakab fantáziáit, hanem ő is bekapcsolódik a történetszövésbe, s miközben mese és valóság határán egyensúlyoznak, megpróbálják Jakab életét rendezettebb irányba terelni. Jakab pedig elfogadó Agáta szindrómájával: nem gúnyolja, nem jön zavarba tőle, és nem is néz félre, hanem természetesen, hétköznapi módon érdeklődik a tünetekről, a diagnózisról, majd tér napirendre az ügy felett.
Jakab sorsa is bőven kínál feldolgozni való témát: elveszített család, gyász, alkoholista nagyszülő, szegénység, magány, depresszió… akár külön-külön is kitesznek egy-egy foglalkozást, de ezek mellett a nehéz témák mellett van egy finoman megbúvó motívum is a történetben, ami – ha más formában is – szintén sok gyereket érint, ez pedig egy új család születése. Jakab sorsa, hála Agátának és a szüleinek, jóra fordul. Új család jön létre, ebben az esetben speciális módon: Agáta családja befogadja a fiút, sőt a hivatalos nevelőszülői eljárást is elindítják. Manapság egyre több mozaikcsalád születik, ha nem is ilyen tragikus események következtében, de új házasság, kapcsolat révén. Nincs olyan iskolai osztály, ahol ne lenne érintett gyerek, ezért érdemes ezt a témát is körüljárni a feldolgozás során: sok kavargó érzés, gondolat születhet meg a gyerekekben, amit egy irodalmi mű feldolgozásakor könnyebben osztanak meg, mint egy hétköznapi beszélgetés során.
Legvégül minket, pedagógusokat emlékeztet a szöveg arra, milyen hatalmas felelősség példát mutatnunk a tanítványainknak az elfogadásból, a feltétel nélküli szeretetből. Az Agáta és a jegenyenyár olyan szépirodalmi igényességgel megírt, egyszerre szívszorító, elgondolkodtató, ugyanakkor finom humorral átszőtt mű, amely kiváló alapolvasmánya a kisiskolások érzelmi nevelésének. És a felnőttekének.