Ünnepi mesekincstár
Húsvét közeleg, egyik legvarázslatosabb és legbizsergetőbb ünnepünk. Érezzük ezt, és készülünk is rá, néha akár erőnkön felül is: alaposan kisúroljuk a lakást, csinos dekorációkat vásárolunk, hogy emeljék az ünnep fényét, gondosan válogatunk a csokoládétojások és csokinyuszik lehengerlő kínálatából, hiszen fontos, hogy jól megteljenek a kiskosarak majd a húsvéti tojásvadászaton.
Az óvodákban, iskolákban sem maradhat el az ünnepre hangolódás. Festett, hajtogatott, ragasztott nyuszikkal, csibékkel, tojásokkal telnek meg a csoportszobák és az iskolai faliújságok, az udvaron pedig megrendezzük az „intézményi” tojásvadászatot a szünet előtti utolsó napon. Évek óta így csináljuk. És évek óta érezzük: hiába a sok gondos, szeretetteljes előkészület, az ünnep mégis úgy múlik el, hogy valami hiányt hagy maga után.
Mintha valami lényegeset nem sikerült volna megragadnunk, megélnünk és továbbadnunk
Épp az ünnep magvát, lelkét nem tudjuk megérinteni a sok-sok teendő között. De vajon hogyan csináljuk? Miként legyen lényegi, letisztult és valóban nemes az ilyen esemény? Bajzáth Mária legfrissebb Népmesekincstár-kötete, a Kerek élet fája – Jeles napok mesekalendáriuma erre ad választ: hogyan hívjuk segítségül a meséket, és mi módon kapcsolódjunk általuk ünnepeink valódi lényegéhez, hogy tiszta, bensőséges és valóban fényes napok legyenek.
Mióta világ a világ, az emberek munkás hétköznapjait rendre megszakítják a ciklikusan visszatérő ünnepek
A Magyar Néprajzi Lexikon meghatározása szerint az ünnep „olyan különleges időszak (vallásetnológiai szemszögből nézve »szent idő«), mikor a közösség a megszokottól eltérő módon viselkedik.”[1] Ez az „eltérő módon való viselkedés” az, ami kiemeli az adott napokat, „ünnepi fénybe öltözteti”, és mérföldköveket jelöl ki az időben. Leegyszerűsítve: ünneptől ünnepig éljük az életünket.
Az ünnepek nemcsak az egyének, a családok napjait határozzák meg, hanem az oktatási intézményekben is teret kapnak, a tanévet ugyanúgy szakaszokra bontják, mint a naptári évet, s az ünnep mellett megjelenik az „ünnepség” fogalma is a gyerekek életében.
A fogalmak tisztázása érdekében Flach Richárd és Nagy Ádám cikkéből szeretnék idézni:
„Iskolai ünnepélyeink háromfélék. Vannak vallási eredetű (pl. karácsony, húsvét), nemzeti-történelmi indíttatású (pl. 1948, 1956) és az iskolaidőhöz kötődő (évnyitó, évzáró, ballagás) alkalmak. Ezekből következően a magyar iskolai ünnepélyek nagyobb része visszaemlékezés, korábbi események előtti főhajtás. Valószínűleg ez része a magyar folklórnak, de tudnunk kell: az ilyen szemlélet nem minden nép esetében magától értetődő. Példaképp a svédek a tavaszt (Walpurgis-éj), a zászlót, a nemzeti egységet és a nyári napfordulót (Szent Iván éjszakája és napja) ünneplik. Az USA iskoláiban (a teljesség igénye nélkül) február 11-e a feltalálók napja (National Inventors’ Day), február 12-én pedig Abraham Lincoln elnök születésnapjára emlékeznek. Japánban, januárban nemzeti ünnepként ünnepli a közösség a felnőtté válást (seijin no hi), márciusban pedig a lányokat (hinamacuri). Az iskolai ünnepélyek azonban nem feltétlenül – sőt a mai iskolákban leginkább nem – ünnepek, azok nem reflektálódnak az ünnepélyeken jelenlévőkben. Talán azért, mert a közönség számára legtöbbször távoli, és a személyes élettörténetbe nehezen elhelyezhető tartalmak kerülnek előtérbe, de leginkább mégis azért, mert az ünnepély sokszor csak a magát ünneplő iskoláról szól, és többnyire nem kelt valós hatást az ünnepélyen jelenlévőben.”[2]
Pedagógusként olvasva e tanulmányt, ezek mindenképpen elgondolkodtató szavak
Hozzá kell tenni: tanárként, szülőként nemegyszer volt részem igazi méltó, felemelő ünnepségben is. Például amikor március 15. kapcsán ünnepi beszéd helyett a 12 pont felolvasása mellett 1000 torok zengte együtt az eseményhez kapcsolódó dalokat, vagy amikor az óvodában karácsonykor nem állítanak csillogó-villogó karácsonyfát (hiszen az otthonra, a családi körbe, szentestére való), hanem évről évre ugyanazt a (ha úgy tetszik, rítusként ismétlődő) betlehemi játékot adják elő a kicsik, majd a szülőkkel együtt énekelnek karácsonyi dalokat.
Mindkét példában közös pont a bensőségesség, a sallangmentesség és az együttes részvétel, hiszen az ünnep mindnyájunké, és attól lesz igazi, hogy közösségként élhetjük át.
Ehhez hasonló gondolatok mentén készült Bajzáth Mária legfrissebb Népmesekincstár-kötete, a Kerek élet fája – Jeles napok mesekalendáriuma.[3]
A szerző így fogalmaz a bevezetőben: „Az ünnepeknek akkor van értelmük, ha azok nem üressé vált formák, hanem megszületik az emberben az ünnepet teremtő erő és a valódi tartalom.”[4] Ennek megvalósításához kínál ötleteket mesék, mondókák, szólások, találós kérdések segítségével a kötet, amely természetesen nemcsak az oktatási intézményekben, hanem a családi együttlétek alkalmával is forgatható.
A könyv a korábbi kötetekhez hasonlóan jól átlátható, gondosan szerkesztett
Négy nagy részre tagolódik évszakok szerint, azok pedig további hónapokra, és a havi lebontásban találjuk meg az egyes ünnepeket, jeles napokat
Az átláthatóságot és könnyen kezelhetőséget olyan további apró praktikumok segítik, mint az oldalak szélén lévő színes pöttyök (minden hónapnál más-más színűek), amelyek segítségével a könyv kinyitása nélkül, csak az oldalélekre pillantva tájékozódhatunk, melyik hónapnál szeretnénk felütni a kötetet, vagy az előzéken található famotívum, amelynek ágain megjelennek az évszakok – hónapok – jeles napok, így azonnal átláthatóvá téve, mit hol érdemes keresnünk. A kép a praktikus funkció mellett szépen rímel a „Kerek élet fája, szép tizenkét ága…” kezdetű címadó, bevezető találós kérdésre.
A korábbi kötetek gyakorlatával szemben ez a könyv ismeretterjesztő célú is.
Minden évszakot külön oldal vezet be, ahol a hónapok neveit egy-egy letisztult, visszafogott, de színeiben-formájában kifejező iniciálé mutat, ami ily módon egyszerre képes megjeleníteni az archaikust és a modernt, érzékeltetve ezzel a könyv szellemiségének magvát: mai, gyakran külsőségekre alapozó világunkban újra megteremteni a bensőséges ünnepet.
Ehhez járul hozzá a hónapok régi magyar irodalomban, kalendáriumokban, illetve Erdélyben használt neveinek feltüntetése is. Az évszakfejezeteken belül az egyes hónapok is külön fejezeteket kapnak, saját bevezető oldallal, ahol visszaköszönnek az iniciálék és a régi hónapnevek, de ezeken felül mindegyikhez egy-egy odaillő mondókát is találunk, mintegy bevezetve a hónap hangulatát, a várható jeles napok jellegét.
A jeles napok fogalmát tágan értelmezi a kötet: nemcsak magukat az ünnepeket veszi sorra, hanem a hozzájuk köthető egyes motívumokat is
Így kerülhet szó például a decemberi ünnepkörnél a szentcsaládjárás és a betlehemezés mellett az ajándékozásról vagy a karácsonyi dióról. Természetesen minden egyes fogalomhoz tartozik egy népmese és egy mondóka vagy találós kérdés, esetleg szólás-közmondás. Ami viszont új a korábbi gyűjteményekhez képest, hogy itt rövid ismertetőszövegeket is találunk a tárgyalt jeles nap, motívum kapcsán. Témától függően megtudhatjuk belőlük az ünnep eredetét, eleinknek az ünnephez kapcsolódó szokásait, az egyes szentek életéről néhány lényeges információt, a jeles naphoz kapcsolódó hiedelmeket stb.
Lényegre törő, mégis olvasmányos szövegek ezek, nemcsak arra alkalmasak, hogy a szülők, pedagógusok tájékozódjanak, de közérthető megfogalmazásuk elősegíti, hogy a gyerekeknek is könnyen mesélhessünk az adott ünnephez kapcsolódó hagyományokról.
A mesék közt találhatunk ismerőseket, de olyanokat is, amelyek újdonságként hathatnak még a sokat mesélőknek is. A már említett széles tematikának köszönhetően változatos műfajú (például legendamese, tündérmese stb.) a mesei kínálat, és mint ahogy azt már a Népmesekincstár-módszernél megszokhattuk, mozaikként illeszkednek egymáshoz a mesékhez tartozó rövid szövegekkel (mondókák, találósok, szólások), a népszokások leírásával, s alkotnak olyan kerek egészet, amitől otthonos, megnyugtató biztonságban érezheti magát mesélő és mesehallgató egyaránt. Ünnepelni pedig csak ilyen lelkivilággal érdemes.
Az iniciálék kapcsán már ejtettünk néhány szót Gyetkó Krisztina rajzairól: az ott említett letisztultság a kötet teljes egészére jellemző
Az illusztrációk visszafogottak, nem nyomják agyon a szöveget, hanem kiegészítik. A finom struktúrában, színekben és letisztult formákban – az iniciálékhoz hasonlóan – egyszerre idéződik fel múlt és jelen, tökéletes összhangban. A könyvtest a Népmesekincstár plusz-sorozat korábbi darabjaihoz hasonlóan kisebb alakú, a szerencsés papírválasztásnak köszönhetően pedig könnyű és strapabíró, így alkalmas arra, hogy mindig a kezünk ügyében tartsuk, és a jeles napok alkalmával elővegyük, forgassuk, annak érdekében, hogy az ünnep valóban elsősorban az ünnepről való közös beszélgetésé, a meséké, mondókáké legyen. Ha még néhány közösen énekelt dal vagy kézműveskedés is kapcsolódik hozzá, egész biztosan arra tanítjuk ezzel a gyerekeket, hogy az ünnep nem más, mint hála a közösségünkért, ahol élhetünk. Legyen az család, óvodai csoport, az országunk vagy akár az egész világegyetem.
Bajzáth Mária könyve, a Kerek élet fája – Jeles napok mesekalendáriuma ennek a lehetőségét nyújtja nekünk. Éljünk, mesÉLJÜNK vele, és segítségével merjük bátran új alapokra helyezni a családi és intézményi ünnepeket is.
Csörgei Andrea
[1] Ortutay Gyula (főszerk.). Magyar Néprajzi Lexikon, V. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1982.
[2] Flach Richárd – Nagy Ádám: „Különlegesség és bevonás: mitől lesz egy ünnepély ünnep? – Gondolatok Katonáné Kutai Erika Az ünnepi műsorok mint az iskolai közösségek rituáléi c. cikke kapcsán”. Új Pedagógiai Szemle 71.03–04 (2021).
[3] Bajzáth Mária: Kerek élet fája. Jeles napok mesekalendáriuma. Ill. Gyetkó Ktisztina. Budapest: Centrál Kiadói Csoport, 2022. 240.
[4] Bajzáth, 2022. 7.
A Lampion Könyvek főszerkesztőjével, e kötet felelős szerkesztőjével, Balázs Eszter Annával készült interjúnkat is olvassátok el ITT
Bajzáth Mária nálunk megjelent korábbi írását pedig ITT találjátok
