IMG_4626.jpg

Elindulnak a POKET–Jókai olvasókörök

A Jókai 200 emlékév részeként elindult a POKET–Jókai olvasókörök országos programja. A Kulturális és Innovációs Minisztérium Márai Sándor Művelődési Házban tartott sajtótájékoztatóján a szervezők hangsúlyozták: céljuk, hogy a klasszikus szerző életművét új, közösségi formában hozzák közel minden generációhoz.

A programot bemutató eseményen Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, Vecsei H. Miklós színművész, a POKET Nonprofit Kft. tulajdonosa, és dr. Ivády Nóra, a Budavári Közösségi Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette a részleteket. Köszöntőt mondott Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere, aki az I. kerület kulturális szerepét emelte ki, és Jókai mellett megidézte az itt működő szalonokat, emlékházakat, valamint az eseménynek otthont adó Márai-házat is. A hangulatot Hegedűs Bori és Tempfli Erik zenés duója tette ünnepivé: a Tündérhangverseny című Jókai-vers megzenésítésével a közönség Jókai kevésbé ismert költői arcát is felfedezhette.

Olvasókörök régen és ma

Závogyán Magdolna emlékeztette a közönséget: a századforduló idején aligha akadt olyan település, ahol ne működött volna olvasókör, rezesbanda vagy színjátszó kör – ezek a közösségi élet kiemelt színterei voltak és maradtak – olyannyira, hogy 100–150 éves múltú olvasókörök is működnek napjainkban. Az első felhívásra rögtön 60 közösség jelentkezett a Kárpát-medence több településéről, a cél pedig az, hogy minden generációhoz eljussanak – különösen a fiatalokhoz.

„A mai értékválságban kellenek az olyan kapaszkodók, mint Jókai, és kellenek az olyan kiskönyvek, amelyek kapaszkodót adnak a fiataljaink számára is” – fogalmazott az államtitkár.

olvasokorok.jpg
POKET-Jókai olvasókörök térképe

POKET: könyv a zsebben, közösség a háttérben

A POKET zsebkönyvek történetét Vecsei H. Miklós idézte fel: „Ha van egy kis csendem, reflexszerűen nyúlok a telefonomért. Ezzel valamit kezdeni kellett – így született a zsebkönyv ötlete.” A Jókai-sorozat köteteihez most is csatlakoztak kulturális nagykövetek, köztük dr. Farkas Levente András, Gubik Petra színművész, Kádár Gellért, a Hunyadi-sorozat színésze és Hegedűs Bori énekesnő. Nyolc év elteltével már 35 automata működik országszerte, évente mintegy 100 ezer kötet talál gazdára, és több tízezres közösség épült a zsebkönyvek köré. Mottójuk szerint a POKET „nemcsak könyv, hanem egy egymásra figyelő közösség jelképe”.

Olvasókörök országszerte

olvasokorok2.jpg
POKET-Jókai olvasókörök térképe

Ez a közösség pedig valóban élő hálózat: Jókai-olvasókörök indulnak a Duna menti Hercegszántón és Solton, Baranyában Magyarhertelenden, Kővágószőlősön és Kisharsányban, a Békés megyei Dombegyházon, Pusztaföldváron, Kötegyánban és Gyulán, Borsodban Mikóházán, Rudabányán, Szegilongon, Kondón és Megyaszón. Csongrád-Csanád megyében Szegvár és Ruzsa, Fejérben Lovasberény, Mány és Cece ad helyet a közösségeknek, míg Győr-Moson-Sopronban Nyúl, Máriakálnok és Babót csatlakozott. Hajdú-Biharban Biharkeresztes, Monostorpályi és Kaba, Hevesben Aldebrő és Noszvaj, Jász-Nagykun-Szolnokban Tiszasüly, Kenderes és Tiszaszentimre ad otthont az olvasóknak.

Komárom-Esztergomból Süttő, Szomód és Almásfüzitő, Nógrádból Csécse, Karancskeszi és Nagyoroszi került a térképre. Pest megyében Táborfalva, Bag, Hévízgyörk és Sülysáp, valamint természetesen Budapest a helyszínek között szerepel. Somogyban Komlósd és Berzence, Szabolcs-Szatmár-Beregben Túristvándi, Nagykálló, Napkor és Pap, Tolnában Őcsény, Dunaföldvár és Tamási kapcsolódik be.

A Dunántúlon is erős a jelenlét: Vasban Perenye, Mersevát és Magyarnádalja, Veszprémben Lovas, Kemeneshőgyész és Hajmáskér, Zalában Csesztreg, Külsősárd és Fityeház ad otthont a közösségi olvasásoknak.

Így a háló szinte az egész országot lefedi: a déli határfalvaktól a nyugati és északi kistelepüléseken át a fővárosig sokféle közösség formálódik újra Jókai művei köré.

Miért fontos mindez?

Az olvasókörök nem csupán irodalmi klubok: hidat jelentenek generációk között, teret adnak a közös gondolkodásnak és beszélgetésnek. Egy századfordulós hagyomány éled újjá bennük, hiszen a közös olvasás élménye ma is közösségteremtő erővel bír. A Jókai 200 emlékév POKET–Jókai olvasókörei így nemcsak egy klasszikus szerző újrafelfedezésére hívnak, hanem arra is, hogy újra megtapasztaljuk a közösség erejét.