Az MNMKK Iparművészeti Múzeum is részese annak az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című programsorozatnak, amely a hazai kulturális intézmények bevonásával ünnepli Magyarország kulturális, történelmi örökségeit, hagyományait. A fél évig tartó projekt célja, hogy a magyar értékeket – legyen szó művészetekről, innovációról, sportokról vagy gasztronómiáról – országszerte bemutassák a hazai és nemzetközi közönségnek. E programsorozat része az Iparművészeti Múzeum Iparkodjunk! című utazó kiállítása is, amely november 8-tól lesz látható Edelényben.  

A több hazai várost – Makó, Edelény, Szekszárd, Zalaegerszeg és Tata – érintő tárlat az Iparművészeti Múzeum egyes gyűjteményeit – ezúttal a könyvtár és adattár kivételes műtárgyait –, valamint az Üllői úti főépület feltárásának és rekonstrukciójának részterületeit mutatja be a nagyközönségnek. Más múzeumoktól eltérően az Iparművészeti Múzeumban nem pusztán segédgyűjtemény sem a könyvtár, sem az adattár: mindkettő az intézmény alapítása óta gyűjti a nemzetközi és hazai iparművészet legjelentősebb könyveit, hagyatékait, papíralapú műtárgyait és dokumentumait.  

Az először 2023 nyarán, a Ráth-villában megrendezett Iparkodjunk! című kiállítás most a több várost bejáró program erejéig új fejezettel bővül: a száz éve, 1924. június 21-én elhunyt könyvkötő, Gottermayer Nándor hagyatékának bemutatásával. A magyar műipar jeles képviselőjének hagyatékából számos díszkötés, cégtörténeti ritkaság került az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeibe. A legjelentősebb kollekciót a múzeum könyvművészeti gyűjteménye őrzi, halálának centenáriuma pedig most arra is alkalom, hogy a művészi könyvkötés műfajának jelentőségét bemutassa az intézmény. A magyar könyvkötőipar fejlesztésére tett erőfeszítéseit számos helyen elismerték – erről tanúskodik például a mester párizsi világkiállításon kapott aranyérme és több oklevél, amelyeket az 1900 körül kiadott díszalbumában is megjelentetett.  

Kreatív foglalkozások az Iparművészeti Múzeum utazó kiállításában 

Az Iparművészeti Múzeum széles körű múzeumpedagógiai kínálattal várja nap mint nap látogatóit a Ráth-villában –  az óvodásoktól a szenior korosztályig –, így az Iparkodjunk! című utazó kiállítás helyszínein is színes, kreatív és múltidéző programokkal készül az érdeklődő közönségnek. A korhű viseletbe öltözött, a korszakot történelmi hitelességgel felidéző szereplők – a Mare Temporis hagyományőrző csoport tagjai – kilépve a látogatók 21. századi világába, a kiállítótérben várják és szólítják majd meg az érdeklődő közönséget. A kiállításra érkezők próbára tehetik tudásukat régi társasjátékokban és a korszak művelődéstörténetét bemutató igaz-hamis játékban. Emellett felidézhetik emlékeiket híres szerzők ismert verseivel, vagy belelapozhatnak korabeli újságokba. A Mare Temporis által egy-egy történelmi figurát megtestesítő alakok a régi idők divatjáról, illemtanáról vagy az akkori emberek tanulási lehetőségeiről, társadalmi kötelezettségeiről is társalgást kezdeményeznek a kiállításra látogatókkal.  

Hogy a kiállítási élmény hazavihető is legyen, a tárlaton és a múzeum könyvművészeti gyűjteményében fellelhető motívumokat, mint az iniciálék vagy a szövegeket kísérő ábrák, test- és arcfestés formájában is kérhetik a látogatók. Niklai Gyöngyvér, a MIM Iparművész Műhely vezetője a család minden tagjának készül a kart vagy arcot díszítő motívumok széles választékával.  

A kísérőprogram november 9-én 11 órától látogatható. 

 

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.