A helység kalapácsa Petőfi Sándor első könyve volt, 1844 októberében jelent meg (a Versek című, amely a költőnek igazi hírnevet szerzett, csak pár héttel utána, és ekkor fogott hozzá a János vitéz írásához, amely visszavonhatatlanul a legnagyobbak közé emeli majd). Tiszteletdíjként 40 pengő forint járt neki, amit a költő azonnal elküldött szorult anyagi helyzetben lévő szüleinek. A Petőfi által hőskölteménynek nevezett mű nem aratott sikert, a kötetből még évek múlva is voltak fölös példányai a kiadónak, 1847-ben az összes költeményekből is kihagyta. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ez a komikus eposz nemcsak a műfaj paródiája akart lenni, hanem a korszak dagályos és cikornyás költészeti divatját és a nemzetieskedést is gúnyolta, ami a még éppen csak segédszerkesztővé előlépett ifjútól pimasz gesztusnak tűnhetett a kortársak szemében. Annál sikeresebb lett a mű később – humorára, iróniájára, a szellemes szószaporítások groteszk képeire és a parádés hexameterek álpatetikus hangvételére egyre inkább vevő lett a közöség. Már a szereplők megnevezése is mosolyt csal az olvasó és a leendő néző arcára: Erzsók ötvenötéves bájaival, Fejenagy, a kovács, vagy mint őt a dús képzeletű nép költőileg elnevezé: a helység kalapácsa, Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi, Bagarja, a béke barátja, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának Jókedvű abrakolója, A lágyszívű kántor és „amazontermészetü” felesége, Márta. 

– A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a színház kapaszkodó, a túlélés eszköze. Nem hangoljuk át Petőfi művét, de abból indulunk ki, hogy ennek a társulatnak a tagjai a háború miatt most itt ülnek bőröndjeiken, és nem lehetnek otthon. A színen megjelenő Petőfi az Útilevelek kárpátaljai passzusaiból idéz, és hazagondolunk… Játékos, szabad színházat kínálunk, ezzel az előadással csatlakozva a Petőfi-emlékévhez, amelyben a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük – vallja az előadásról Vidnyánszky Attila rendező. 

A programon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a jegyiroda@csiky.hu címen lehet. 

 

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.