„…A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde, Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatit. Majd lebegő szellő, szerelemre olvad epedve, S búja hevét kényes mozdulatokba szövi; Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra (Megveti a lyánykát a diadalmi dagály), S rengeti a földet: Kinizsit látsz véres ajakkal A testhalmok közt ugrani hőseivel…” (Berzsenyi Dániel: A táncok) A Magyar táncképek a Duna Művészegyüttes folklórelőadása, amelynek műsorát a Kárpát-medence autentikus néptáncait bemutató, feldolgozó koreográfiák alkotják. Az előadás kötetlen szerkezetű, amely különböző hangulatokat idéz meg, impressziókat nyújt a paraszti kultúrából. A színpadon mezőföldi, Vág–Garam közi, somogyi, Békés megyei, kárpátaljai és kalotaszegi táncok, valamint különböző vidékek pásztortáncai elevenednek meg, melyeket a Göncöl zenekar kísér virtuóz zenei összeállításokkal. Ezek a dallamok – hasonlóan a táncképekhez – a Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek népzenei hagyományait mutatják be.  

Előadja a Duna Művészegyüttes tánckara és a Göncöl zenekar  

Rendező: Juhász Zsolt

 

Karöltve – közös koreográfia  

A Tánc-tér programsorozat részeként megtekinthetik a Karöltve elnevezésű közös tánckoreográfiát, amelyet a magyar táncszakma kiemelkedő alkotói, Bozsik Yvette, Juronics Tamás, Topolánszky Tamás, Velekei László és Vincze Balázs álmodtak meg. A performansz zenei alapját a Grammy-díjas Deep Forest világzenei formáció és Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes közös dala, a Marta’s song adja. A közös koreográfia hidat képezve, szimbolikusan összeköti a programsorozat helyszíneit, Magyarországot és az Európai Uniót, az alkotókat és a tánckedvelőket, miközben bemutatja a tánc valódi felszabadító élményét, nemzetünk egységét és a táncművészetben rejlő lehetőségek végtelenségét. A közös koreográfia megálmodására öt olyan koreográfust kértünk fel, akik a hazai kulturális életben kiemelkedő minőséget képviselnek: Bozsik Yvette, Kossuth-, Harangozó Gyula-, Lábán Rudolf- és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Bozsik Yvette Társulat vezetője; Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, színházi rendező, érdemes művész, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője; Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a GG Tánc Eger vezetője; Velekei László Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Győri Balett igazgatója; Vincze Balázs Harangozó Gyula-, Imre Zoltán- és Seregi László-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Pécsi Balett Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel elismert művészeti vezetője    

 

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.