A szabadkai Juhász zenekar Tudom én már... című gyerekműsora egy történetet mesél el, amelyben egy juhászlegény a boldogulását keresve különféle területeken különféle szakmákat próbál ki. Így jut el a vajdasági pusztáról szabóként Kecskemétre, katonaként Budapestre, cipészként Pozsonyba, boltosként Debrecenbe, halászként Szegedre, majd zenészként Horgosra. A történetet a zenekar vezetője írta, és a különféle szakmákhoz illeszkedő dalokat is ő válogatta össze. Olyan, a gyerekek körében is közkedvelt dalok szerepelnek a lemezen, mint az „A juhásznak jól van dolga”, a „Három szabólegények”, az „Aki nem lép egyszerre” vagy a „Debrecenbe kéne menni” kezdetű énekek. Emellett az adott tájegységek eredeti dallamai is megszólalnak, így téve vonzóvá a legkisebbek számára is a magyar népzenét. Az albumon a vonós hangszerek mellett szerepelnek tamburák, cimbalom, különféle ütős és fúvós hangszerek is. A Tudom én már... műsor anyagából 2023 decemberében megjelent egy dalos mesekönyv is, melynek illusztrációit Szalai Attila karikaturista készítette. A kiadványban a gyerekdalok kottái is szerepelnek, és QR-kódok segítségével megtekinthetők a mesterségeket bemutató animációs filmek is. 

 

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.