Sanctum – ahová a művészet hazajár 

II. János Pál pápa művészeknek írt levelében arról beszél, hogy a művész alkotás közben önmagát fejezi ki, művével leleplezi saját személyiségét, ezzel pedig saját lelki fejlődésének talál új dimenziót és sajátos kifejezési formát. A létrejövő alkotások által kommunikál a külvilággal, így a művészet története nemcsak műalkotások, hanem emberek története is. „A művek alkotóikról beszélnek, legbelső titkaikról szólnak, és föltárják azt az igazi szolgálatot, amit a művész a művelődéstörténetnek tett.” 

A sanctum jelentése szent hely, ahol a művészet születik. Összművészeti estjeinken a kortárs írók, költők, zenészek, képzőművészek, színészek és gondolkodók ebbe a személyes alkotótérbe hívnak közös gondolkodásra minket. Minden sanctum egyszeri és megismételhetetlen, a meghívott alkotók és a közönség szövetsége, ahol a művészet különböző formanyelvei találkoznak. 

Honnan indul, merre tart és miből merítkezik egy alkotó művészete? Hogyan rezonál egymásra az irodalom, a színház, a zene és a képzőművészet? Ezekre a kérdésekre keressük a választ, miközben egy improvizatív elemeket is tartalmazó színpadi produkció bontakozik a szemünk előtt. 

A Sanctum országjárása során a helyi értéket helyezi fókuszba témaválasztása és azáltal, hogy az országos ismertségű alkotók mellett az adott helyszín vagy régió meghatározó kulturális szereplőjét hívja meg a programsorozat egyes helyszíneire. Az érzelmi és lokális kötődések láthatatlan szálakkal fűznek össze minket, amit a közönség is érez. Egészen más szívvel érkezik egy helyre az előadó, ha tudja, hogy így vagy úgy, de hazamegy. A programokat így olyanformán is településre és személyre szabjuk, hogy a meghívott művész kapcsolódjon a választott témához. 

Sanctum – Komló 

A Mohács és Komló településekhez kapcsolódó Sanctum egyszerre helyezi a fókuszt a bennünk élő múltra, a hely-lokalitás múltja és jelene közti láthatatlan hídra, mint arra a kérdésre, hogy miképp éljük meg egy-egy meghatározó szereplő, mester, város, tanítás jelenidejűségét a művészi alkotásban. A Komlón diákéveit töltő, országos hírű énekes-zenész, a Hiperkarma frontembere, Bérczesi Róbert személyes történeteibe enged bepillantást, és hoz dalokat a programra, míg a hozzá kapcsolódó író, jó barát, Ilka Gábor az Egyorrúak kötetét mutatja be, melyben egyszerre reagál a település történetére és arra, hogy milyen volt felnőni és később alsós osztályfőnökként megélni Komlón a ’80-as, ’90-es éveket olyan figurák között, akik, ha nem lettek volna, ki kellett volna őket találni. A két fellépő mellett a program harmadik vendége a mohácsi Kossuth Teátrum tagja, az irodalmi és zenés műsorairól is ismert Gerner Csaba színművész.  

Műsorvezető: Ughy Szabina író, szerkesztő, irodalomterapeuta 

Résztvevők: Bérczesi Róbert Artisjus-díjas zenész, dalszerző (Hiperkarma), Gerner Csaba színművész, a Mohácsi Kossuth Teátrum tagja, Ilka Gábor író, magyartanár, a Komlóról készült Egyorrúak kötet szerzője 

A Sanctum segíti az elmélyülést, a megérkezést a felismerésbe, hogy mi vagyunk saját kortársaink. 

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: 

https://forms.gle/h8L4N7shjRNWBsiE8 

06 72 483-014 

  

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.