Cirkusz Jókai Mór Melyiket a 9 közül MTI.jpg

Jókai Mór rajongott a cirkuszért is

A Fővárosi Nagycirkusz havi műsoros pódiumbeszélgetésének, az ARTista Café következő alkalmának témája a 19. századi magyarországi cirkuszélet, valamint a cirkuszrajongó Jókai Mór lesz.

Jókai nagy történelmi regényeit mindenki ismeri, de azt már kevesebben tudják, hogy nagy cirkuszrajongó is volt, rendszeresen látogatta a cirkuszi mutatványosokat, és a korszak számos cirkuszi figuráját is beemelte regényeibe és különböző írásaiba. A februári ARTista Café alkalmával a nézők betekintést kaphatnak a 19. század második felének színes cirkuszi világába, a Városliget mai szemmel vadregényes miliőjébe és a kor mindenféle rendű és rangú mutatványosainak kalandos életébe.

Ezt követően olyan, Jókai Mór és kortársai által írt irodalmi szövegek hallhatóak, amelyek bemutatják a korszak cirkuszi figuráit, a cirkuszosok és mutatványosok romantikus életét.

A program második felében pedig azt járják körül, kik és milyen módon állították színpadra Jókai műveit, miért nem volt igazán sikeres színpadi szerző legnagyobb írónk, és miért támadt fel mégis a Fővárosi Nagycirkusz porondján a 2022-ben bemutatott Melyiket a 9 közül? című cirkuszi előadásban. A cirkuszi Jókai-adaptáció alkotóival és avatott színházi emberekkel vizsgálják, hogyan lehetett előadást létrehozni egy majdnem két évszázados novella alapján.

A beszélgetés résztvevői:

Almássy Balázs irodalmár, Balogh Tibor színházi szakíró, dramaturg, Perczel Olivér társadalomtörténész, Szonday Szandra cirkusztörténész, Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója és a Melyiket a 9 közül? rendezője. A beszélgetést Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja vezeti.

A pódiumbeszélgetést énekes és cirkuszi műsorszámok színesítik Szomor György és Misurák Tünde, valamint a Cirkuszherceg című produkció artistáinak előadásában.

Időpont: február 20. (csütörtök) 18.00. Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz – Budapest XIV., Állatkerti körút 12/a

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – 12. 03.

Dokumentumfilm készül Curtis életének hullámairól, ingyenessé vált ötvennél is több Jókai-műből készült hangoskönyv, idén is támogatja a jövő kreatív tehetségeit a MOME.

Jókai 200 mozdonyt avatott Hankó Balázs és Schmidt Mária Gödöllőn

A 200 éve született Jókai Mór minden szava, gondolata és tette a hazaszeretetről szólt és azt üzente: magyarnak lenni büszkeség és kiváltság – jelentette ki Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter november 20-án, a Jókai 200 mozdony átadóünnepségén, Gödöllőn.

Ki volt Ráby, Jókai rabja?

Jókai Mór születésének bicentenáriumán helytörténeti tárlat eleveníti fel az 1879-ben megjelent Rab Ráby című regényének főszereplőjét, a híres-hírhedt Ráby Mátyást, akinek kalandjai Szentendrén játszódnak. A kiállítás november 26-án nyílik a szentendrei Ferenczy Múzeumban.

Repülőtéren és pályaudvaron is lesznek kulturális programok Budapesten

Különleges helyszíneken lesznek kulturális programok Budapesten, így a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a vasúti pályaudvarokon is lépnek fel művészek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára november 17-én a TV2 Mokka című műsorában.