A koraérett kislánynak hamar meg kellett tapasztalnia az élet viszontagságait. Eszter mindig valami rosszban sántikált, de eleinte csak azért, hogy felhívhassa magára a figyelmet. Úgy érezte, a szülei egyáltalán nem figyelnek rá, és igazából csak egymással jönnek ki jól, ő már felesleges része a családnak. Eszter sokat nélkülözött, mások levetett ruháit, cipőit kellett hordania. Az egyik rokonának nem volt egyforma a két lábmérete, de mivel tőle örökölte át a holmikat, muszáj volt viselnie.
A visszaemlékezésből kiderül, hogy a szülők nagyon adtak a külsőségekre, például a kislányt rótták meg amiatt, mert kivágta a kényelmetlen cipők orrát, hogy elférhessen benne a lába. Az édesapa jogászként jobban is kereshetett volna, azonban válogatott a munkák között, és inkább csak a virágait babusgatta. Az édesanya imádta a zenét, ezért zongoraleckék adásával kereste a kenyerét, és csendesen végezte dolgát. A magántanításra Eszter is rákapott, azonban csaláshoz folyamodott, hogy megtarthassa tanítványát: direkt rossz válaszokat súgott neki a latin dolgozatnál.
A kislány kezdetleges csínytevései talán megbocsáthatóak a társadalom szemében, hiszen például a csalásnál is az egyik legfőbb motivációja az volt, hogy tudta, a korrepetálás után mindig szokott kapni meleg ebédet a vendéglős családtól, így szüksége van még erre a munkára. Később viszont egyértelművé válik, hogy a sok frusztráltság és szeretethiány gonosszá tette a kis Esztert. Fájdalmának és féltékenységének céltábláját pedig Angélában lelte meg, a mindig mosolygós és csinos kislányban, aki az édesanyjától vett leckéket. Angélát mindenki szerette, nem lehetett rá haragudni, még a tízóraira szánt egy szem narancsát is állandóan szétosztogatta, Eszter mégis gyűlölte őt.
A két kislány barátsága egy őz felbukkanásával kezdődött, akit Angéla nevelgetett. Találkozásuk ennek köszönhetően sűrűsödött, mindennap meglátogatták az állatot. Eszterben azonban feltámadt az irigység, szabadon akarta engedni az őzt, azt szerette volna, ha elveheti Angélától a már-már családtagnak számító állatot. Ő is éppúgy imádta, de meggondolatlan tettével a pusztulását okozta.
A cselekmény előrehaladtával kiderül, hogy Eszternek tehetsége van a színművészethez. Nagy történelmi alakokat játszhatott, ünnepelt sztárrá vált, és többé anyagi gondjai sem voltak, mégis szerény életet élt, mert még magától is sajnálta a jót. A darab érdekes fordulata, amikor sok évnyi szünet után újra felbukkan Angéla, és kiderül, annak a híres Shakespeare-fordítónak a felesége, akiről titkon már régóta álmodozott. Végül sikerül megszereznie a férfit, de miután elérte, hogy beleszeressen, onnantól kezdve értéktelenné nyilvánította a kapcsolatot, hiszen a fő célja a tulajdon megszerzése volt, mint ahogyan az őz esetében. A történet tragikusan ér véget, Eszter a saját boldogságának áll akadályába, végre valaki igazán szerette, azonban eltaszította magától, és önkéntelenül őt is a halálba sodorta. Eszter beteges féltékenysége két áldozatot is követelt, de a leginkább saját életét áldozta fel egy értelmetlen harcért egy nem létező ellenséggel szemben.
Végh Nóra
Fotó: Éder Vera
