Film

Halász Árpád: Kollégát nem eszünk meg!

Lehet-e tanítani egy madárpókot? Mi történik, ha egy nyolcszáz kilós rodeóbikát berakunk egy lakásba, és vajon képes-e egy kutya lejátszani Harrison Fordot és Ryan Goslingot? Halász Árpád trénerrel medvekölcsönzésről, az állatok természetes intelligenciájára való hagyatkozásról és depressziós mókusokról beszélgettünk.

Pálfi György tyúkja elhatározta, hogy nem végzi panírban

Guy Ritchie találkozása David Attenborough-val a Balkánon: a Tyúk megnevettet, meglep és elgondolkodtat. Pálfi György nagyon is visszatért!

A fény festője, akinek a nevéből angol filmszakmai kifejezés lett – Koltai Lajos 80

Április 2-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, rendező, a nemzet művésze, aki operatőrként többek között Szabó Istvánnal, András Ferenccel, Mészáros Mártával, Gothár Péterrel és Kovács Andrással forgatott, rendezőként pedig a Sorstalanság, az Este és a Semmelweis című filmeket jegyzi.

Lugosi Bélát recsegő magyar akcentusa tette a horror királyává

Bányában dolgozott, hogy megvalósítsa az álmát, karrierje végén pedig szerepelt a világ legrosszabb filmjében is. Azon kevés magyarok egyike, akiknek a neve megtalálható a hollywoodi hírességek sétányán: Lugosi Béla minden idők legikonikusabb Drakulájaként vonult be az egyetemes filmtörténelembe.

Elhunyt a leghíresebb texasi kopó

Chuck Norris, a Walker, a texasi kopó című sorozat főszereplője 86 éves volt.

Programok

péntek április 17.
fortepan_42553.jpg

Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete

Budapest, Corvin tér 8.

Kettős Forma_Double Form 1999.jpg

Az üveg alkímiája – Válogatás Bohus Zoltán és Lugossy Mária hagyatéki gyűjteményéből

Veszprém, Erzsébet sétány 1.

_URB4075.jpg

A vácrátóti botanikus kert titkos élete

Budapest, Dózsa György út 37.

DBZOL20260304003.jpg

Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről

Budapest, Kazinczy utca 21.

DSC_8111 MNM BÜK 20250526.BK.JPG

Érdekességek a jogszolgáltatás történetéből

Szeged, Somogyi u. 13.

DSC_2900.jpg

Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983

Budapest, Szent György tér 2

16_9Esküvői-csoportkép;-Szolnok,-1910-es-évek;-Papszt-Piroska-felvétele;-NM-F-36923.jpg

Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága

Budapest, Dózsa György út 35.

ROMANI_OROKOLT_KARACSONY_HJL_03926.jpg

Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén

Budapest, Corvin tér 8.

000_33JF4FH_16.jpg

Mindhárom – André Kertész, Robert Capa és Moholy-Nagy László fotói Egerben

Eger, Kossuth Lajos u. 17.

D_RUJ20260319001.jpg

Divatgeometria – Szipál Márton divatfotói Pécsen

Pécs, Major u. 21.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

DrMárias-HN_002-R.jpg

drMáriás 60

Budapest, Fényes Adolf u. 21.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

18:00
649996439_961071563242560_316304359985293121_n.jpg

Anna and The Barbies duó koncert Sárbogárdon

Sárbogárd, Hősök tere 3.

18:00
649927904_961063139910069_4173188395082891584_n.jpg

Müller Péter Sziámi duó koncert Veszprémvarsányban

Veszprémvarsány, Kossuth Lajos u. 35.

18:00
BUHALY_JOZSEF_EMLEKEZES_KIALLITAS_HJL_1443.jpg

Kurátori tárlatvezetés Buhály József kiállításán

Szentendre, Bogdányi út 51

657384377_1331854665644005_2501841168310380298_n.jpg

SZÍNtézis kiállításmegnyitó Szentendrén

Szentendre, Fő tér 20

19:00
0ded2521-22a3-4226-b0b1-770c3a5e049e.jpg

Tántorgók – Táncjáték a hazát elhagyók emlékére

Budapest, Corvin tér 8.

Frankenstein is pécsi kesztyűt hord – és ezért Oscar is járt

A világ legcsillogóbb filmes seregszemléjén, az Oscar-díj-átadón a legjobb jelmezterveknek járó szobrot idén Guillermo del Toro Frankensteinje kapta. A gótikus horrorban megjelenő látványos kosztümök meghatározó elemei azok a kesztyűk, amelyek Pécsett készültek a Karma Pécsi Kesztyű manufaktúrában.

Kertész Mihály Hollywood aranykorának munkamániás kaméleonja volt

Gyerekként vizet és cukorkát árult a Népszínház utcában, Dániában siketnémának tettette magát, hogy munkát kapjon, majd Amerikában, már Michael Curtizként Oscar-díjat nyert a Casablanca rendezéséért. Kertész Mihály előszeretettel terjesztett saját magáról legendákat, és igazi munkamániás hajcsár volt.

Nagy Borbála: Nem attól lesz az ember boldog, hogy gyereke van

Meddőség, abortusz vagy gyerekvállalás egyedül: Nagy Borbála első egész estés játékfilmjében három, negyven körüli nő élete fordulóponthoz érkezik, amikor mindössze egy nap alatt kell sorsfordító döntéseket hozniuk. A rendezővel dialógusindításról, „női filmekről” és a bennünk élő dogmákról beszélgettünk.

Rangos amerikai filmdíjat kapott az Árva operatőre

Az Amerikai Operatőrök Szövetsége Erdély Mátyásnak ítélte a Spotlight-díjat Nemes Jeles László rendező Árva című filmjének operatőri munkájáért.

A magyar tévéjáték a színház és a televízió izgalmas hibridje volt

A televíziós játék műfaja alapvetően különbözik a tévéfilmtől: míg utóbbi filmes eszközökkel, eredeti helyszíneken készül, a tévéjáték a színház és a televízió hibridje.

Nagy Dénes: Kurtág György százévesen is a jelenben él

A február 19-én kereken 100 éves Kurtág György az európai zeneszerzők nagy generációjának utolsó tagja: a róla készült Kurtág-töredékek című filmet éppen a születésnapján mutatják be a mozik. Nagy Dénes rendezővel Kurtág mitikus alakjáról, zenén keresztül kifejezett érzésekről és az embert meghatározó csendekről beszélgettünk.

Polgár Judit a zsigeri szexizmusnak is mattot adott

Ötévesen kezdett sakkozni, kilencévesen pedig már a The New York Times címlapján szerepelt. 14 évesen négyszeres női olimpiai bajnok volt, 15 évesen nemzetközi sakknagymester. Polgár Judit nevét az egész világ ismeri: ő inspirálta a Netflix Vezércsel című sikersorozatát, és most ő lett az első magyar, akiről a streamingóriás dokumentumfilmet készített – amelyet ráadásul a Sundance-en mutattak be. Megnéztük A sakk királynőjét.

Ezen a kiállításon gyakorlatilag belépünk 1957 világába

Közel fél éve már, hogy a velencei lidón felvonult Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva boldog stábja, a stílszerű október 23-i premiert követően pedig most egy, a filmhez kapcsolódó kiállítással várja az érdeklődőket a Kiscelli Múzeum – ráadásul fotókönyv formájában is magunkkal vihetünk egy darabka történelmet.

Úton lenni boldogság – road movie készült Hobóról

Dokumentumfilm készült Földes László Hobo életművéről. Az Úton lenni boldogság több mint egyéves forgatása során felvett anyagok, illetve archív felvételek segítségével rajzol portrét a Kossuth-díjas előadóról. A produkció Hobo 81. születésnapján, február 13-án debütál a Dunán. Csáky Attilával, a film producerével beszélgettünk.

Hat éve hunyt el Andorai Péter

Andorai Péter nem csupán egy színész volt a sok közül, ő volt a magyar film egyik ikonikus arca.

Liszka Tamás: A moziban a saját tükörképünket látjuk

Kezdődik a 45. Magyar Filmszemle! A Budapest Film vezetőjével a nagyvászon és a közösség erejéről, a magyar nézők becsípődéseiről, élménymozizásról és arról beszélgettünk, hogy nem szabad megvárni valakinek a halálát, hogy felismerjük, mekkora alkotó.