Mészáros Márta legújabb filmje két idősíkon futó, fordulatokban gazdag családtörténet, amely anya és lánya kapcsolatának mélységeit boncolgatja. A Bécsben élő sikeres ügyvéd, Olga idős anyja, Mária váratlanul kómába esik. Amíg Mária élet és halál közt lebeg, Olga egy mélyen elhallgatott titokra bukkan és nyomozásba kezd. Az egyre szenvedélyesebb kutatás az '50-es évek háború utáni Európájába vezeti vissza, ahol útja végén ő maga áll: egy olyan ember, akit korábban nem ismert.
Az Aurora Borealis ? Északi fény záró képsorait nézve pontosan az jutott eszembe, ami az Örökbefogadás vagy a Kilenc hónap esetén: hogy ön nagyon bátor. Egyrészt női sorsokat visz vászonra, másrészt úgy teszi ezt, hogy cseppet sem finomkodik.
Valóban, mindig ilyen filmeket készítek, aztán az egyik jobban sikerül, a másik meg kevésbé. Az Aurora Borealis viszont kicsit érzelmesebb, líraibb, mint a többi filmem. Itt valahogy jobban megszeretjük azokat a szereplőket, akik átélik az eseményeket, továbbá sok lírai képet használok, ami szintén segíti az átélést.
Azért használt lírai képeket ebben a filmben, hogy segítse az átélést?
Azért is, de leginkább azért, mert Mária a filmben búcsúzik az élettől, és én azt akartam, hogy nagyon szépen búcsúzzon el. Ezért szép környezetbe kellett helyeznem őt, olyanba, ahol semmi mesterségesség nincs.
A film azt mutatja meg a nézőnek, hogy ?egy mai, átlagos család feszültségei, boldogtalansága is az évtizedekkel ezelőtti és soha be nem vallott bűnökre vezethető vissza?. Maga a történet hogy született meg önben?
Ez egy valóságos történet. A BBC History című folyóiratban olvastam egy cikket a ?háborús gyerekekről?, azokról, akik ? vagy erőszakból vagy szerelemből ? a második világháború alatt, illetve után fogantak. A forgatókönyv előkészítése alatti kutatás során megismerkedtem azzal az osztrák történész nővel, Barbara Stelzl-Marx-szal, aki jó tíz évvel ezelőtt elkezdte kutatni az osztrák megszállási gyerekek és szüleik történetét. Barbara csodálatos személyiség, akinek még a KGB irataihoz is sikerült hozzáférnie, és megtalált egy csomó eltűnt osztrák hadifoglyot és gyereket. Tehát vele működtünk együtt, és a kutatás során egy dokumentumfilmet is forgattunk: interjúkat készítettünk megszállási gyerekekkel, és megnéztük a helyszíneket.
Könnyű volt rábeszélni őket, hogy interjút adjanak?
Nem, ezek az emberek nagyon nehezen nyilatkoznak. Viszont volt, aki abszolút vidáman mesélt a saját életéről. Egy helyes osztrák nő például elmondta, hogy Szibériában találta meg a családját és bár az apja már nem élt, mikor rájuk lelt, megtudta, hogy vannak féltestvérei, akikkel azóta is gyakran találkozik.
A forgatókönyvhöz kapcsolódva: mivel az Aurora Borealisban az igazság feltárása a cél, a forgatókönyvnek segítenie kell azt, hogy minél tovább rejtve maradjon.
A forgatókönyvben igyekeztünk izgalmasan, némileg krimi-szerűen adagolni az információkat. A néző többször hiheti, hogy már érti, mi történt, ám utána rá kell jönnie, hogy még semmit sem tud. Csak lassan áll össze a múlt és derül ki a nagy igazság. Mária a történet elején kap egy levelet, és az abban foglaltak hatására kómába esik. Aztán amikor felébred, már úgy tér vissza az életbe, hogy elhatározza, mindent elmond a lányának. Olga viszont érdekesen reagál, hiszen nem agresszív, nem esik neki az anyjának, helyette inkább nyomokat keres, remélve, hogy megtudja az igazat.
A Holdudvar című filmben fonódott össze az ön és Törőcsik Mari élete, mégsem együtt meneteltek előre, hanem egymás mellett, külön utakon. Most viszont újra egymás mellé értek. Miért őt választotta Mária szerepére?
Ezt a szerepet neki írtuk. Ha ő nem tudta volna elvállalni, nem is biztos, hogy csinálok filmet. Egyszerűen nem tudtam volna mást elképzelni Mária szerepére. Én azt szeretem, ha sok gondolat és titok van a színész szemében és az egész lényében ? és a Mari ilyen. Zseniális. Nagyon szereti a kamera, ami egy különleges adottsága. Hogy mondjak is egy példát: mikor az első napon beült abba a fotelbe, amelyben a film során sokszor látjuk ülni, azonnal megkereste, honnan jön a fény, hol van a kamera és pontosan tudott mindent. Sosem kérdezte, hogy mit csináljon vagy merre mozduljon, mert tudta, ösztönösen.
A francia új hullám nagyjaival baráti kapcsolatban állt és olyan színésznők dolgoztak önnel, mint Anna Karina vagy Isabelle Huppert. Utóbbi játszott volna az Aurora Borealisban is, ha nem vállalja el az Elle főszerepét. Milyen szerepet adott volna neki?
Ő lett volna Olga. Viszont közben elkezdett egy Haneke-filmet is, úgyhogy semmiképpen sem tudta volna elvállalni. Én pedig nem akartam várni, mert a Mari beteg volt és nem akartam húzni az időt. De Tóth Ildikó csodálatos színésznő, ezért örülök, hogy ő játssza Olgát.
Törőcsik Franciskára miként esett a választása?
Sokáig kerestem azt, aki eljátssza a fiatal Máriát, sőt ezt a szereplőt kerestem a leghosszabb ideig. Sok színésznőt megnéztem, aztán az utolsók között jött Törőcsik Franciska. Mondtam neki, hogy üljön le és fogja meg a mellette lévő párnát úgy, mintha a gyermeke lenne. Így is tett, én pedig kijelentettem, ?rendben van, te játszod?.
Igen hangsúlyos a filmben a színészi játék, emellett azonban a tájnak és a környezetnek is kiemelt szerepe van.
Igen, mert szeretem. És ez az összes többi filmemre is igaz: a szereplők mindig egy adott tájban vannak elhelyezve, körülveszi őket a természet. A környezetük tehát épp olyan hangsúlyos, mint ők maguk.
Olvastam, hogy a filmek először mindig képként születnek meg önben. Az Aurora Borealis esetében mi volt ez a kép?
Kettő is volt. Az egyik, hogy a szerelmespár a vízben ölelkezik. Fontos volt számomra ez a beállítás, mert nem szeretem azt, ahogyan a magyar emberek viszonyulnak a testi kapcsolathoz, a szeretkezéshez. A szex csodálatos, nem pedig valamiféle alantas dolog. És az, ahogy itt beszélnek róla, egyáltalán nem méltó hozzá. Nem lírai. Én viszont meg akartam mutatni, hogy ez egy intim, gyönyörű dolog, épp ezért biztos voltam benne, hogy a filmbéli pár szerelmét csakis a természetben lehet ábrázolni. A vízben, amelyben úsznak, a földúton, amelyen végigmennek, az erdőben, ahol menekülnek. Ezek a képek jutottak először eszembe ? meg Mari arca, mikor visszatér a kómából az életbe.
Én még mindig alig találom a szavakat, olyan elemi erővel hat ez a film a nézőre. Ön mit érzett, mikor először megnézte?
Ilyenkor nincs érzelem. Technika van. Őszintén szólva, az első gondolatom az volt, hogyan is kell összevágni. És ehhez nagyon jó segítőtársat kaptam az Amerikában élő Szántó Komlóssy Annamária barátnőm személyében. Rég beszéltünk már, mikor egyszer csak felhívott, hogy ?hallom, filmet készítesz?. Én pedig mondtam, hogy ?úgy néz ki, igen?, mire ő megkérdezte, van-e már vágóm, én pedig azt feleltem, épp most keresem. ?Akkor jövök? ? vágta rá, majd megvette a repülőjegyet és jött vágni. Annamária nagyszerű és odaadó szakember, szerencsém volt, hogy vele dolgozhattam. Sokat is dolgoztunk, mert az Aurora Borealis nem egyenes vonalon haladó történet, képileg több síkon játszódik, nekünk pedig nemcsak arra kellett figyelnünk, hogy a múlt összefonódjon a jelennel, hanem arra is, hogy az érzelmek összekapcsolódjanak és hassanak.
Közben egy másik filmet is tervezett, melyet már húsz éve meg akar csinálni. Ez az alkotás Leni Riefenstahlról szólna, aki Hitlernek forgatott propagandafilmeket, és Wanda Jakubowskáról, aki az első Auschwitz-filmet csinálta Az utolsó állomás címmel.
Igen, ez egy zseniális történet. Ez a két teljesen különböző nő, akik ugyanabban az évben haltak meg, mindketten százévesen. Az egyikük szinte férfias vonásokkal rendelkezett idős korára, a másikuk pedig úgy nézett ki, mint egy múmia. Már ez a két arc is szimbolikus, hát még a történetük? Remélem, meg tudom csinálni ezt a filmet.
Az Aurora Borealis ? Északi fény című filmet október 19-étől láthatjuk a hazai mozikban.
Tóth Eszter
