Két hétre kortárs fotográfiákkal, fiatal magyar zenészek dalaival, költők verseivel és graffitiművészekkel töltött meg egy tel-avivi romkocsmát a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK). A cél az volt, hogy a feltörekvő, friss magyar alkotók is bemutatkozhassanak az izraeli magyar évad októberig tartó programsorozatában. Pezsgésről, életkori szűrőről és hungarikumokról is beszélgettünk Tardy-Molnár Annával, a MANK ügyvezetőjével.
Az ösztöndíjprogramok révén minden évben több mint száz kiemelkedő fiatal alkotó kerül látókörünkbe, a Hangfoglaló Program zenekarai pedig tovább bővítik ezt a kört. A kulturális évad programjában természetesen helyet kapnak a kiváló magyar kulturális intézmények meghatározó bemutatói, kiállításai, ám szerintem fontos, hogy a friss, kurrens magyar alkotók is megmutassák magukat. Erre a Youngary elnevezésű programsorozatunkban lehetőséget kaptak.
Mi fért bele ebbe a két hétbe?
Igyekeztünk minél több dolgot belesűríteni, nagyon koncentrált jelenlétre törekedtünk. Lényegében elfoglaltunk egy felkapott tel-avivi romkocsmát, és zenés, irodalmi, valamint képzőművészeti programokkal, lüktetéssel töltöttük meg. Tizenkét "hangfoglalós" koncertet, az Előretolt Helyőrség Íróakadémiával közösen pedig négy felolvasóestet szerveztünk ebben a két hétben.
Ilyenkor fordításban hangzanak el az irodalmi szövegek?
Magyarul és angolul. Így a közönség kap némi ízelítőt a magyar nyelv hangzásából is. Számomra is nagyon izgalmas volt, amikor az egyik koncertünket egy héber slam poetry est előzte meg. A MANK-nál nagyon hangsúlyos a vizuális kultúra, úgyhogy kivittünk öt graffitiművészt, akik a fesztivál ideje alatt fújtak egy falat, amely aztán ott is maradt emlékbe. A romkocsmában szerveztünk egy kiállítást is Fátyol Viola a vámospércsi népdalkör asszonyait bemutató fotósorozatából.
A programok elsősorban az izraeli fiatalokat célozták?
Igen, bár rendkívül érdekes volt a hely közönségének összetétele. Míg nálunk a romkocsmákba zömében fiatalok járnak, Tel-Avivban nincs efféle életkori szűrő. A koncertjeinken ugyanúgy részt vettek hatvan év fölöttiek, mint a húszas-, harmincasok. Sokkal színesebb a kép, ez ott szándékos törekvés.
Igazán sikeresnek éreztük a programsorozatot, és akik ott voltak, azok egyszeri, különleges élményként emlékeznek a graffitisekre, egy-egy koncertre vagy fotóra. Remélem, ezután már nem lesz idegen számukra, ha a Spotify-on egy-egy magyar előadó dala bukkan fel. A képzőművészetben pedig még könnyebb a nemzetek közti átjárás. Bízom abban, hogy sikerült felhívnunk a helyi alkotóközösségek figyelmét a magyar tehetségekre.
Miként állt össze a program? Ilyenkor érdemes a magyar hagyományokat hangsúlyozni, vagy inkább az a fontos, hogy minél hatásosabb, figyelemfelkeltőbb legyen egy produkció?
A program összeállításánál a minőség a meghatározó. Kiemelkedő tehetségeket keresünk egész éves munkánk során, és egy-egy ilyen fesztivál megjelenéskor is. Itt ráadásul elég speciális helyzettel szembesültek az előadók, mert a színpad szűkössége miatt egyszálgitáros koncertre vagy legfeljebb duó felállásban hívtuk őket.
Meggyőződésem, hogy az országimázst minden építi, ami színvonalas. A hagyományos magyar kultúra bemutatására pedig ott voltak a nagyobb intézmények, mint a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház vagy a Budapesti Operettszínház. Mi nem kimondottan hungarikumokat kerestünk, hanem pezsgő, színvonalas és vonzó programokat álmodtunk egy romkocsmába.
A nyitóképen Tardy-Molnár Anna. Fotó: Várady Nikolett
