Kezdjük egy pro tippel: ne Szlovénia vagy Ausztria után induljunk az Őrség felfedezésére biciklivel! Mondom is, hogy miért. Állandó poén nálunk ugyanis, hogy amikor átlépjük a határt – teljesen mindegy, hogy Románia, Szlovákia, esetleg Horvátország felől érkezünk –, rögtön a fenekünkben érezzük, hogy hazaértünk. A kocsi lengéscsillapítója még valamennyire tompítja a közutak közötti égbekiáltó különbségeket, biciklivel viszont minden lyuk, repedés, bucka, folt háromszorosan fájdalmas nyomot hagy az ülőgumókon.
Így amikor idén az Őrség felé vettük az irányt azzal a felütéssel, hogy Maribor környékét és Burgerlandot is körbekarikázzuk, fel voltunk készülve a kontrasztra. De azért nem ilyenre. Azt már régóta tudjuk, hogy Szlovéniában és Ausztriában minden nevesincs falut összeköt egy tükörsima bicikliút, meg hogy a hegyeket-dombokat is keresztülszelik a jobbnál jobb minőségű útvonalak, de hogy az Őrségben az autóutak nagy részén is szükség lesz a vastag gumikra – meg a már betört ülőgumókra –, arra nem számítottunk.
Mert egyébként az Őrség maga (lehetne) a bringás paradicsom. Kis forgalmú utak, szelíd dombok, enyhe kaptatók, sűrű erdők, közöttük ritkán elszórt régi házak és történelmi látványosságok. Tágas, de nem túlságosan, így egy két-három napos bringatúrával alaposan bejárható. Vannak már fejlődésre utaló jelek, frissen aszfaltozott részek, de alapvetően érdemes a terep- és e-bike-ok után nyúlni, az országútit meg hanyagolni, ha valaki kerékpárral szeretné felfedezni a vidéket.
Mert egyébként van mit. Érdemes az Őrség fővárosából, Őriszentpéterről indulni, itt több, jól ellátott bolt is van, ahol a müzli- és sörkészleteket fel lehet tölteni, a látogatóközpontban pedig a „szeres” falvak világát és a nemzeti park élőhelyeit, egyedi flóráját és faunáját lehet megismerni. Kalóriákkal és megfelelő helyismerettel felszerelkezve nyugatnak véve az irányt, Szalafő felé az első megálló lehet a román kori Szent Péter templom, aminél csak a később érintett veleméri és szentgyörgyvölgyi templomok tűnnek romantikusabb esküvői helyszínnek. Itt található még a sokak által dicsért Pajta étterem is – mondjuk mi ezt még nem próbáltuk, de már fent van a bakancslistán.
Szalafőnél, még a pityerszeri skanzen előtt érdemes résen lenni, mert az út mentén egy közel hatméteres törzskörméretű kocsányos tölgy terebélyesedik, lenyűgöző példány. A boronaházat, füstösházat, kástut (élelmiszer és a jószágok etetésére szolgáló termények tárolására alkalmas építmény – a szerk.), tókát (vízgyűjtésre alkalmas mély gödör, tavacska – a szerk.) is bemutató épületegyüttes különlegessége, hogy más skanzenekkel ellentétben ezek eredetileg is itt voltak, nem úgy hozták őket ide.
Nem messze innen, a bölényrezervátumban szép nagy testű kaukázusi-hegyvidéki bölényeket lehet megfigyelni, amelyek épphogy csak megmenekültek a kihalástól, azóta viszont boldogan bóklásznak az idilli őrségi tájban. A szoknyás haranglábakat utánzó Kömpe szeme kilátóra sok szót nem érdemes szánni, az is itt van még, fel lehet rá mászni.
Az egy kőhajításnyira lévő Határkőpark viszont már sokkal érdekesebb, szabadtéri mementója annak az időszaknak, amikor a szlovén-magyar határt még szigorúan, kerítésekkel és fegyveres katonákkal védték. Bizonyos kor fölött lehetetlen nem felszabadultságot érezni attól, hogy ma már mindenféle ellenőrzés nélkül járkálhatunk a két ország között. Erre a Felsőszölnök melletti hármashatárkő is emlékeztet, ahol pedig az osztrák, szlovén és magyar határ fut össze. Az egyszerű halandóknak ez a terület szintén megközelíthetetlen volt a rendszerváltás előtt.
Felsőszölnök már a Vendvidék, a legnagyobb arányú szlovén kisebbség az itt található kicsi, elszórtan elhelyezkedő településeken lakik. Ezen a környéken már jobban fel kell kötni a biciklisgatyákat, hiszen ez a legdimbesdombosabb rész az egész Őrségben. De megéri egy szép kört tenni Alsószölnök, Szakonyfalu, Apátistvánfalva, Kétvölgy, Orfalu felé, majd visszafordulni Őriszentpéterre. Apátistvánfalván érdemes beülni az Apát panzió éttermébe, ami azon túl, hogy igen fullos ételeket kínál – a szarvaspörkölt dödöllével utolérhetetlen –, azért is különleges, mert egykor egy úttörőtábornak adott helyet. Tele hassal aztán ajánlatos szusszanni egyet Kétvölgynél, a kissé eldugott ritkaházai harangláb árnyékában, majd feltekerni a kilátóig, ahonnan jó időben még az osztrák Alpok is látszik.
Egy másik túra indulhat Őriszentpétertől keletre, Nagyrákos és Pankasz irányába – ez utóbbin szintén található egy, az őrségi népi építészetre olyannyira jellemző szoknyás harangláb, amely hasonló társai közül is kiemelkedik korával, ugyanis 1755-ben építették. Nem látszik rajta az idő, igényesen felújították, így továbbra is jó formában van. Felsőjánosfa után a Borostyán-tónál lehet egy hosszabb pihenőt venni, ahol jó időben csobbanni is lehet.
Csakúgy, mint a nem messze lévő, Hegyhátszentjakab melletti Vadása-tavakban, amelyek egyelőre még megmenekültek a beépítéstől. Ennek a településnek a központjában található a 13. századi, román stílusú Szent Jakab templom, amit gyönyörű, gazdagon díszített rokokó oltára miatt is érdemes megnézni. Alig öt kilométerre, Szőcén pedig egy egészen ritkaságszámba menő természeti képződmény, a tőzegmohás láprét húzódik, amelyről a mellette lévő Lápok Házában csomó plusz infót meg lehet tudni.
Akkor sem hibázunk nagyot, ha az Őrség fővárosától délre bolyongunk egy kicsit. Bajánsenye után Kercaszomoron, a legbátrabb falun keresztül halad az út. Miután az első világháborút követően, az antant által meghatározott demarkációs vonalat megsértve a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság csapatai megszállták a falut, a helyiek 1920. augusztus 1-jén fegyvert ragadtak a betolakodók ellen. A túlerővel nem bírtak sokáig, de valószínűleg ennek a bátor kiállásnak is köszönhető, hogy végül a határt a településen kívül húzták meg. Itt szintén vagy egy gyönyörű református harangláb.
Míg Magyarszombatfalva fazekasságáról, Velemér a már említett, mesebeli templomáról ismert. A fák között megbújó, 13. században épült Szentháromság-templomot különleges freskók díszítik, amelyek valahogy még a beázásokat is túlélték. A templomban állandó hitéleti tevékenység nincs, viszont gyakran tartanak itt esküvőket. Volt már olyan pár, aki Ausztráliából érkezett, de jönnek szerelmesek az Egyesült Királyságból, Németországból, Ausztriából is, hogy itt mondják ki azt a bizonyos igent. A jelképes belépőért cserébe képeslap is jár, de sokkal többet ér a rögtönzött tárlatvezetés, amit a templomra felügyelő helyi asszonyok adnak.
Azért a szentgyörgyvölgyi templom is indulhatna a romantika versenyében: a kívülről egyszerűnek tűnő református templom kék, festett kazettás mennyezetével az egyik legszebb Magyarországon. Továbbhaladva Nemesnépen mi másba, mint egy újabb haranglábba lehet botlani – ez méretével lóg ki a többi közül. Visszakanyarodva, a Kerka-patak mentén további bájos településeken át vezet vissza az út az Őrség központjába.
És ha marad idő, akkor a közeli szlovén-osztrák településeket is be lehet járni – a bevezetőben említettek miatt szigorúan csak az Őrség után. Ott van például a felsőlendvai vár (Grad Grad), amely Szlovénia legnagyobb alapterületű vára, amely a Nádasdy, majd Almásy családok után a 19. század közepétől az első világháború végéig a Széchenyiek birtokában volt. Szentgotthárdtól nem messze, már Ausztriában szintén van egy magyar vonatkozású, messziről is impozáns épület: a németújvári várat (Güssing) egykor a Batthyány család tulajdonolta.
A lenyugtatott idegeken és az enyhe izomlázon túl érdemes még hazavinni néhány üvegcsényit az Őrség zöld aranyából, a helyi tökből préselt tökmagolajból, pár mutatós kerámiát Magyarszombatfalváról, meg egy-két hőkünsütt kerek perecet a hosszú hazaútra.
