A program műfaja: koncert – énekelt versek, népzene – közös énekkel.

A program műsora alkalmazkodik az adott közönség korosztályi összetételéhez.

Alkotók, közreműködők: Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és Soós Réka Junior Prima díjas népdalénekes

„A Kárpát-medencében ránk maradt népzenei hagyomány egy nagyon-nagyon közös takaró, mely a magyarok, románok, szlovákok és délszlávok egymásba fonódó hagyományaiból áll össze, s amelyből mindegyik régió vagy etnikum egy másik szeletet őriz Európa egykori hagyományaiból. Ha élünk vele, az általunk élő formában megörökölt hagyomány módot ad Európával közös gyökérzetünk összetartozásának erősítésére.” (Sebő Ferenc) A programban a népdalok mellett több magyar költő megzenésített verseiből válogatnak, és azt is megtudhatjuk, hogy egy-egy magyar népdal motívuma hogyan szólal meg más népek dallamkincsében, valamint, hogy van-e európai testvére népi hangszereinknek.

Célcsoport: 9-től 12 éves korig

 

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.