Ha a hortobágyi pusztában találnánk magunkat…
A falu bolondja sorozatban Novák Péter első útja a hortobágyi Virágoskútra vezetett, ahol a festői szépségű pusztában Rózsa Péter biogazda segítségével vetette bele magát a vidék hétköznapjaiba, a tradicionális bivalytenyésztés, a juhászfoglalkozás, a pusztai halászat és a természettel összhangban való élet jelenkori újjászületését körbejárva.
Az ősi kultúra és a keresztény vallás keveredésének épített, rajzolt, elbeszélt emlékeit is felkeresték: előkerült egy kőből faragott napóra, és meglátogatták a közeli pásztorszentélyt, amelynek falain egyszerre jelenik meg a kereszténység és a természeti vallások kozmikus világképe. De szót ejtettek arról is, hogyan tartható fenn egy kevés emberrel működő, egyetlen ember által vezetett kis gazdaság a gyors termelés világában és hogyan kapcsolódhatnak be a termékeik az ellátóláncba.
Gyógynövényekre van szükségünk? Irány Kiscsősz!
A Veszprém vármegyei százfős Kiscsőszön Kovács Norbert Cimbi néptáncos és polgármester kalauzol el minket a kis közösség mindennapjaiba. Mint az epizódból kiderül, bár sokan érkeznek a településre az elképzelt „parasztromantikát” keresve, a téli időszak sok kihívást tartogat, főleg azoknak, akik a városokból szeretnének kitelepülni.
Egy azonban biztos: ha közösség vesz körül minket, bármilyen szélsőséges évszak átvészelhető. Az összetartás nemcsak a magány ellenszere, legnagyobb ereje abban rejlik, hogy amennyi embert foglal magába, annyiféle hasznos tudás járul hozzá a közösség fenntartásához. Így például megismerhetjük Cimbi anyukáját, aki az egész faluban híres arról, hogy minden gyógynövényt ismer – és persze használja is azokat!
Közös építkezés, természetes anyagokból
Nagyszékelyre érkezve Novák Péter a tradicionális építkezés munkafolyamataiba csöppent bele. Megismerhetjük, hogyan épülnek kalákában a lakóházak, hogy mit is jelent a gyakorlatban a permakultúra, és hogy miért éri meg vályogból felépíteni leendő házunkat.
Turán Dávid Budapestről költözött el, a sportkarriert maga mögött hagyva lett építőmester Nagyszékelyen. Mint mondta: „A vályogházak fő problémájának legtöbben azt tekintik, hogy penészednek, vizesednek és büdösek, holott ez nem igaz – ezek a tévhitek azért vannak, mert a régi paraszti kultúrát elfelejtettük. Ezek gyakorlatilag lélegző épületek.”
A dohánytól a paprikáig
A mindössze ezernégyszáz főt számláló Kunadacs sokat látott már, a korábbi tanyavilág lakossága kicserélődött a múlt században, sokan elköltöztek, de sokan vissza is találtak oda. A közeli mezők néhány évtizede még jól termő dohányültetvényeknek adtak helyet – függetlenül attól, hogy a falu közössége a ’80-as években egy füstmentességet hirdető mozgalomhoz is csatlakozott.
Ma már jóval egészségesebb terméke is van a gazdálkodóknak: egyik fő terményük a pirospaprika, melyet a helyi feldolgozóüzemben készítenek elő a fogyasztásra. Ez a termelőtevékenység a faluban sok embert foglalkoztat, a megélhetés előteremtése mellett pedig az önellátást is szolgálja.
Ünnepek, kicsit másképp
A somogyi Szenna alig több mint 700 főt számlál, a magyar népművészet és hagyományőrzés számára mégis kulcsfontosságú település. A faluban az épített örökség nemcsak a Szennai Skanzenben maradt fenn, de az utcákat járva is megcsodálhatók a tradicionális, tájegységre jellemző életterek.
Novák Péter az adventi időszakban látogatott el a faluba, és jobbkor nem is érkezhetett volna: első kézből tapasztalhatta meg az ünnepre való izgatott készülődést. „Ma az ünnep miatt tömegével termeljük ki a fenyőfákat, aztán kidobjuk vagy eltüzeljük őket. Régen nem vágtak ki fákat a karácsony miatt – épp abban az időszakban, mikor az életet ünnepelték, ez egyszerűen nem illett bele a készülődés szellemiségébe” – mesélte Farkas Gergely, a Skanzen oktatásszervezője és múzeumpedagógusa. Így karácsonyfa helyett egy-két fenyőág volt a díszítőelem, az ünnep középpontja pedig a családi asztal volt.
