A múzeumnak helyet adó barokk épületet 1705-től 1712-ig, Kanizsa várának köveiből építtette a város földesura, Grasics Jakab. A 18. században a Batthyány család tulajdonába került. Itt kaptak helyet a hercegség Kanizsa környéki gazdaságainak hivatalai, így uradalmi tiszttartói ház lett. 1945-ig itt működött a hercegi erdőhivatal is. A Thúry György Múzeumnak 1968-tól adott otthont, és ma a város egyik legrégebbi építményének számít.
A múzeum emeleti részében Nagykanizsa török idők utáni, 18. századi fejlődését és dualizmus kori aranykorát taglalja az Emberek, utak, kapcsolatok – Nagykanizsa évszázadai című állandó kiállítás. Két időszaki kiállítás is megtekinthető: az egyik a késő bronzkorba repít vissza, a másik az egykor a Kis-Balaton-környéki településeken létező bő szoknyás-gyöngyösnecces népviseletet mutatja be. A múzeum digitális gyűjteményében ezernégyszáz képeslap várja az érdeklődőket, a néprajzi gyűjtemény textiles része pedig a Dunántúl egyik legjelentősebbje.
A régészeti gyűjtemény Kanizsa várának tárgyait és az 1998 és 2005 között az M7–M70 autópálya építéséhez kapcsolódó megelőző feltárások alkalmával előkerült leletanyagot őrzi, amelynek európai hírű darabjai is vannak. Jelentősnek számít a történeti gyűjtemény is, és különösen gazdag a századforduló emlékeiben. A múzeum képzőművészeti anyaga is rangos, és a Thúry György Múzeumban található Magyarország legnagyobb Brunner-gyűjteménye, közel ezer festménnyel.
A múzeum műtárgyainak száma 2023 végén elérte a háromszázezret. Az intézmény kezdettől fogva kiemelt szerepet tölt be a város története iránt érdeklődő polgárok életében. Ez a tradíció, a múlt iránti érdeklődés, és az a törekvés, hogy az értékeket átadják a jövő generációinak, ma is jelen van. Hat műtárgyat, amelyek története mindenképp megismerésre érdemes, a figyelmükbe ajánlunk a múzeum gyűjteményeiből.
Vizacsont a Romlottvár (Botszentgyörgy vára) 16. századi anyagából
A Romlottvár 2010-es feltárása során egy viza mellúszósugara, bognártüskéje került elő majdnem teljesen épen. A hal nagyjából 176 cm hosszúságú, azaz embernagyságú lehetett; fajának kisebb méretű, valószínűleg még fiatal példánya volt.
Vizacsontok a Dunántúlon mindössze tizenöt lelőhelyről kerültek elő, többségükben a Duna menti területekről; városokból, várakból, kolostorokból egyaránt. E lelet különlegességét méretén túl az is emeli, hogy a Dunántúl délnyugati régiójából eddig ez az egyetlen azonosított vizacsont. Vizát a falusi lakosság nemigen fogyasztott, drága, mondhatni főúri éteknek számított, és romlandó húsként a szállítási költségei is magasra rúghattak. A vár állatcsontjai, köztük ez a vizacsont betekintést enged a 15–16. századi, főúri Both család húsfogyasztási szokásaiba.
Spanyolozott díszítésű borotvatok
A juharfából készített borotvatok fedele három részből áll, „furfangos” módon zárható és nyitható. Fedőlapját és oldalait művészien, gazdagon díszítették piros és fekete spanyolviasz-berakással. A három részre tagolt fedőlapon spanyolozott virágok, ágak, cserépből kinövő virágok és tulipánok láthatók. A fedél egyes részei kerek, rózsát ábrázoló zárógomb különböző irányú elfordításával csúsztathatók el. A borotvatok egyik oldalán vésett „FEHÉrJAnoᴤ” felirat olvasható, amely mellé tulipánokat, leveleket, valamint egy kanászbaltát spanyoloztak (spanyolozás: a dunántúli pásztorok spanyolviaszt alkalmazó díszítőtechnikája – a szerk.).
A másik oldalt az 1852-es évszám mellett tulipánok és virágok díszítik. „Nagyapámnak csinálta ez a Fehér János, aki uradalmi juhász volt. Borotvát és fenőkövet tartott benne” – mesélte a tárgy egykori tulajdonosa, akit Kerecsényi Edit Zákányban öt éven keresztül látogatott, mire a míves borotvatokot meg tudta tőle szerezni a néprajzi gyűjteménynek.
Atlaszselyem báli cipellő a 19. század közepéről
A krémszínű atlaszselyemből készült, hegyes orrú, lapos sarkú báli cipellő egylábas kaptafán készült. Kivágása a szalagszegésbe fűzött zsinórral szűkíthető. Középen szalagcsokor díszíti. Sarka két centiméter magas, kissé ívelt. Cégjelzés nem található benne.
A cipellőt dr. Révffy Zoltánné Skublics Irén (1873–1941) viselte fiatal lányként az első báljain, az 1890-es évek elején, majd fiatalasszony korában. Fia, Révffy Andor ügyvéd, bíró elmondása szerint a ruháit és a cipőit részben Pesten, részben Bécsben készíttette. A cipellőt valószínűleg édesanyjától, Skublics Istvánné Tolnay Iréntől örökölte néhány további különleges viseleti darabbal együtt.
Eperjesy Sándor, a Dél-zalai Takarékpénztár alapító elnökének szablyája
A díszmagyarhoz viselt 19. század végi szablya ívelt pengéje nikkelezett acélból készült, széles vércsatornája a markolatig ér. Aranyozott réz markolata oroszlánfejben végződik; két oldalán gyöngyházlapokkal borították, a markolat élét kidomborodó leveles ággal díszítették.
Aranyozott keresztvasa nyújtott S alakú, középen, a markolat felett mindkét oldalon címerpajzs látható. A jobb oldali pajzsra ezüst Kossuth-címert erősítettek. A díszszablya fahüvelyét feketére lakkozott bőrrel vonták be, szerelékei aranyozott rézből készültek, felületüket dús növényi ornamentikával díszítették. Ez a műtárgy Eperjesy Sándor ügyvéd, a Dél-zalai Takarékpénztár alapító elnöke hagyatékában maradt fenn.
Nyári tüllkalap az 1910-es évekből
A fehér tüllből készült, gépi hímzésű pöttyökkel díszített női kalap ovális karimáját fekete bársonyszalaggal szegték be, tartását drótmerevítés biztosítja. Koronáját, azaz függőleges részét szalmaszövettel merevítették, a tetőt hozzáráncolták. Tetején körben selyemmel bevont, keskeny, fekete bársonyszalaggal áttekert, csokorrá hajtogatott drótdísz látható.
Fehér atlaszselyembélése a kalaptetőn sérült, hiányos. Egykori tulajdonosa, dr. Révffy Zoltánné Skublics Irén (1873–1941) az 1910-es évek elején viselte.
Japán nyelvű Petőfi-verseskötet
Brunner Erzsébet hagyatékából japán nyelvű Petőfi-verseskötet két példányát őrzi a Thúry György Múzeum. A kötet 1936-ban jelent meg Tokióban; a verseket Metzger Nándor (1895–1987), a japán–magyar kereskedelmi kapcsolatok fellendítője fordította japánra. Előszóval Siratori Kurakicsi, a Tokiói Császári Egyetem nyugalmazott professzora látta el. A kötet illusztrálására Metzger Nándor kérte fel Sass Brunner Erzsébetet és Brunner Erzsébetet, akik 32 rajza díszíti.
A kötetbe a legismertebb Petőfi-versek közül is bekerült néhány: a Nemzeti dal, az Egy gondolat bánt engemet, Az alföld, A Tisza és a Szeptember végén. Sass Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet festőművészek 1929-ben indultak el, és több hónapos utazást követően 1930 februárjában érkeztek Indiába, ahol ismert művészek lettek. A rejtélyes Bombay-láz miatt 1935-ben el kellett hagyniuk Indiát. Japánba utaztak, ahol több mint két évet töltöttek. 1938-ban még hazalátogattak Magyarországra, majd visszatértek Indiába, és utána már ott is élték le az életüket.
