Jókai Mór nemcsak a magyar irodalom egyik legtermékenyebb és legolvasottabb alkotója volt, de az egyik leggazdagabb is. Pedig nem éppen így indult. 1845-ben friss jogászként mindössze havi hat forintot keresett, bár az is igaz, hogy főnöke szállást is biztosított számára. Ez azonban még így sem volt hatalmas összeg, egy vidéki internátusban ennyiért egy diáklány teljes ellátást kapott volna. De Jókai akkoriban még nem a vagyonszerzésre, hanem a szépirodalmi előmenetelére összpontosított, újságot írt, szerkesztett. Szerencséjére Petőfi Sándor egyengette útját, és ez gyorsan meghozta gyümölcsét.
A szabadságharcot követően elkerülte a megtorlás, és az 1850-es évek elején már középosztálybeli jólétben élt: novellánként akár 15-20 forintot is kapott, így egyhavi keresete könnyedén elérhette a 100 forintot is. Ez már szép pénz volt, hiszen egy értelmiségi ember havi megélhetése 15-30 forintból kijött. 1852-ben a színházba is betette a lábát: a Dalma című darabja nyolc nap alatt háromszor ment telt házzal, és az előadások után közel 300 forint ütötte a markát.
1853-ban – ekkorra már túl van az Erdély aranykorán és az Egy magyar nábobon – már olyan jól futott neki a szekér, hogy telket vett és nyaralót épített a Svábhegyen. Ez hatalmas szenzációt keltett akkoriban, hiszen addig nemigen hallottak olyan magyar íróról, aki a tollával házat épített volna.
1857-ben Jókai saját emeletes házába költözött a Magyar utcában, majd 1867-ben Balatonfüreden vásárolt telket, ahol 13 ezer forintért épített villát. Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című életrajzi regényéből azonban az is kiderül, hogy a nagy mesélő hiába keresett jól, gyakran eladósodott, és olyankor ezüstneműi is a zálogházba kerültek. Ráadásul sok váltót – köztük hamisakat is – aláírt, hogy nincsteleneknek segítsen. Ahogy Mikszáth írta:
De sokat adott barátoknak, rokonoknak, és még a képviselői székéért is fizetnie kellett.
Az arany ember című regény is Balatonfüreden született, és mindössze néhány hónap alatt elkészült – Mikszáth szerint csupán nyolc hét alatt. A sietség oka meglehetősen prózai volt: Jókainak ismét váltóadósságait kellett rendeznie. A regényt először A Hon közölte, és már 1871 végére megkötötték a német fordításról szóló szerződést a Pester Lloyddal 400 forint összegre.
1885-ben Rudolf trónörökös felkérte Jókait Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben magyar részének szerkesztésére, amiért tetemes – és ami még fontosabb, rendszeres – összegeket kapott. 1894-ben ötvenéves írói jubileuma alkalmából „nemzeti tiszteletdíjjal” ajándékozták meg: 100 ezer forintot kapott szépirodalmi munkáinak 100 kötetes kiadásáért.
Hogy ez milyen hatalmas összeg volt ez, azt jól mutatja, hogy a tiszteletdíjból akár tíz darab 2. kerületi, kétlakásos ház is kijött volna. De az is beszédes adat, hogy akkoriban egy eladónő havi 25 forintot keresett teljes ellátással, egy házmester 30 forintot kapott, de még Budapest polgármestere is csak 644 forintot keresett havonta.
A nagy író kezéből annak ellenére kifolyt a pénz, hogy szorgalmasan feljegyezte a bevételeit és kiadásait is. 1890-ben például több mint 25 ezer forint bevétele volt: többek között a Nemzet szerkesztéséért havi 200 forintot, a Gazdag szegények kiadói honoráriumáért 800 forintot, Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című munkáért 1000 forintos tiszteletdíjt kapott, Az arany ember színházi jogdíjából viszont csak 50 forint folyt be.
A kiadásai legalább ilyen színesek voltak: svábhegyi napszámos 22 forint, halas ebéd 8 forint, egy új csizma 10 forint, Feszty Árpádné Jókai Rózának, fogadott lányának párizsi útjára 400 forint. Róza egyébként is hónapról hónapra kapott kisebb-nagyobb összegeket, néha akár ezer forintot is. Az 1890-es év végén 1510 forint maradt Jókai kasszájában, vagyis a pénz nagy része „eltűnt”.
Amikor az írófejedelem 1899-ben, 74 évesen feleségül vette a 20 éves Nagy Bellát, hatalmas botrányt kavart. Hozzátartozóit kitagadta, és teljesen visszavonult a fiatal felesége családjába, akikkel Európa-szerte utazgattak. Amikor 1904. május 5-én elhunyt, végrendelete szerint a vagyona Nagy Bella kezébe került. Jókai Róza hiába támadta meg a végrendeletet, nem tudta bizonyítani igazát, így egy peren kívüli egyezség alapján az író műveinek jogdíjbevételeiből végül mindössze évi tíz százalékot kapott.
Amikor Róza férje 1914-ben elhunyt, lányával, a tehetséges festő Feszty Masával igen nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Az 1920-as évekre annyira elszegényedtek, hogy eladták a Bajza utcai villát – ahol egykor az író is velük élt –, majd megpróbálták értékesíteni a náluk maradt Jókai-kéziratokat. Végül ismét beperelték az özvegyet, majd egy újabb peren kívüli megállapodás keretében 1927-ben egy összegben tizenkétezer pengőt kaptak, cserébe lemondva az eredeti megállapodásban biztosított éves részesedésről.
Bár ez az összeg nagypolgári fényűzést tett számára lehetővé, vagyona még így is jelentősen elmaradt a leggazdagabbakétól. Például Wahrmann Mórétól, aki a Budapesti Áru- és Értéktőzsde egyik alapítójaként halálakor ötmillió forintra rúgó vagyonnal rendelkezett – ez mai értéken mintegy 14 milliárd forintnak felel meg. Hasonló nagyságrendű vagyona volt a Hatvany-Deutsch családnak is, amely 1913-ra már 40 millió aranykoronás üzleti és négymillió aranykoronás magánvagyonnal rendelkezett. A sörfőző Dreher család vagyona pedig mai értéken körülbelül 60 milliárd forintra becsülhető.
Az arisztokrata családok közül évszázadokon át az Esterházyak rendelkeztek a legnagyobb vagyonnal. A kiegyezés előestéjén, 1866-ban elhunyt III. Esterházy Pál családjának birtokait összesen 700 ezer kataszteri holdra becsülték, míg a vagyon bruttó értéke elérte a 110 millió osztrák értékű forintot. Ez mai értéken megközelítőleg 1200 milliárd forintot jelentene.
Üzeme 1896–1914 között az ország legnagyobb hadiüzemévé fejlődött, amelyet az első világháborús hadi megrendelések emeltek óriási magasságokba. Bár 1919-ben a magyar kommunisták, majd a megszálló román csapatok kifosztották a gyárat, örökösei újjáépítették és hatalmas ipari konglomerátummá fejlesztették azt. A Weiss, Chorin, Kornfeld és Mauthner családok, amelyek szoros rokoni kapcsolatban álltak egymással, az 1920-as és 1930-as években a magyar GDP mintegy tíz százalékát állították elő. A négy család együttes vagyona megközelítette vagy akár el is érhette az egymilliárd pengőt, amely a korabeli és mai bérek összehasonlítása alapján körülbelül 2500 milliárd forintnak felelne meg.
A cikk forrásai itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.
