Kugler Viktor kapja a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíját
Több száz vers érkezett az idén 33. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre, amelynek fődíjat Kugler Viktor Pinnokióbőr című költeményével érdemelte ki. A Térey-díjat Pál Dániel Levente, a Jókai emlékdíjat Szentirmai Mária veheti majd át. A szeptember 12-13. között zajló irodalmi fesztivál a Jókai bicentenárium jegyében a nagy íróról is megemlékezik.
„Ismét több száz versből választotta ki a zsűri a legjobbakat. Kaptunk verset Ausztriából, Olaszországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Svájcból, sőt még az USA-ból is. A díjazott költők és az oklevelet kapott alkotók a rendezvény kiemelt támogatójának a Herendi Porcelánma-nufaktúrának az ajándékait vehetik majd át. A díjazott versek ezúttal is megjelennek a Tempevölgy folyóiratban, csakúgy, mint az idei Jókai napon átadott tárcapályázat első három helyezett írása – fogalmazott Cserép László, a Quasimodo Költőverseny alapítója.
Először a verseny történetében a fődíj és a Térey-díj mellett a Jókai bicentenárium alkalmából egy Jókai-díjat is átadnak, illetve ebben az évben másodszor ad át elismerést az Országút folyóirat, amelyet Lázár Balázs Íme, hát a vers című műve érdemelt ki.
A 33. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny a hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartott ünnepséggel kezdődik szeptember 12-én, majd este 18 órakor az Anna Grand Hotelben rendezik meg a költőverseny díjkiosztóját, amelyen elhangoznak a díjazott versek, majd az Olasz Kultúrintézet jóvoltából gálaműsort ad az olasz tenor Julian Dionne, akit Neumark Zoltán zongorán és Manuel Buda gitáron kísér majd.
Szeptember 13-án az irodalmi matiné keretében az alkotók közreműködésével bemutatják a díjnyertes tárcanovellákat és verseket, amelyek a Tempevölgy folyóirat legfrissebb számában is olvashatók.
Szörényi László irodalomtörténész tart előadást Jókai és Olaszország címmel, majd Praznovszky Mihály irodalomtörténész moderálásában az író munkásságát kerekasztal-beszélgetés keretében taglalják a téma szakavatottjai. Részt vesz Nagy Koppány Zsolt költő, Kiss Krisztina irodalomtörténész és Erős Kinga költő, a Magyar Írószövetség elnöke.
A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina csak néhányan a teljesség igénye nélkül, azok közül, akik díjat kaptak a költőverseny harminc éve alatt.