„Ha minden ki van mondva, az végtelenül unalmas"

A Szentendrei Régi Művésztelepen dolgozó alkotónak önálló kiállítása nyílik a MANK Galériában. A legújabb művekre fókuszáló, de az életmű egészéből merítő tárlatról az alkotót kérdeztük.

Mi volt a rendszerezőelv, ami alapján
a kiállítás anyagát összeválogattad? Az életműved gazdagságát, terjedelmességét
tekintve ez nem lehetett könnyű feladat.

Elsősorban azokból a művekből indultam ki, amelyek a szentendrei műtermemben vannak, nem gyűjteményben vagy galériában. Az anyag kilencven százaléka idei festményekből áll, melyekhez néhány régebbi művet is társítottam. Kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek együtt ebben a nagy térben. A korábbi festményeim közül sokat időközben átfestettem, van, amiket szétvágtam vagy átalakítottam, így teljesen másképp néz ki, mint egy korábbi tárlaton vagy meglévő reprodukción.

Egy új kiállításon a legfrissebb anyag bemutatására törekszem, hogy azokat a dolgokat emelhessem ki, melyek az utóbbi években foglalkoztattak.

Mivel ezúttal nem kereskedelmi galériában állítok ki, magam alakíthatom a tárlatot, és ez nagyon izgalmas. A rendezés közben is sokat alakul a koncepció. Igyekeztem minden típusú festményemből válogatni: lesz fekete rokokós; olyan is, amit a négyes metró építészete inspirált, és a drapériás térszerkesztésű művekből is válogattam. További újdonság, hogy néhány festményemet aranykeretbe foglalom, és a félhomályból kiemelkedő csengőhangként villantom fel őket.

Mit jelent számodra, hogy a
Szentendrei Régi Művésztelepen alkothatsz?

Gyerekkoromban
egyszer a mamám kihozott Szentendrére, és nagyon megmaradt az emlékezetemben a
vízparti táj a nagy fákkal. Később, amikor beadtam a pályázatomat a
műteremigénylésre, már éreztem, hogy sokat fogok még itt alkotni. Nem sorolom
magam a hagyományos értelemben vett szentendrei művészek közé, mivel én nem
élek itt életvitelszerűen, folyamatosan ingázom: hajnalban kelek, és kora délután
utazom vissza Budapestre. Mióta megszületett a kislányunk, megszűnt az otthoni
műtermem, így szinte csak itt dolgozom. Ideális ez a műterem: sok fény van és
nagy tér.

Említetted, hogy gyakran átdolgozod a
képeidet, és ez munkamódszereddé is vált. Mi indokolja a gyakori átfestést,
átalakítást?

Amikor festek, teljesen benne vagyok a képben, és sokszor nem látom, hogy hol sántít a dolog. Amikor idővel eltávolodom tőle, akkor észreveszek esetleges hibákat vagy hiányokat. És ha én észreveszem, hogy hol a hiba, akkor más is észre fogja venni.

Mesteremmel, Dienes Gáborral sokat beszélgettünk arról, hogy művészként ne csapjuk be egymást. Én a közönséget is partnernek tekintem.

Amikor pedig elkezdem kijavítani ezeket, akkor gyakran minden borul, amit addig megfestettem. Olyan eset is volt már, hogy fejjel lefelé fordítottam és teljesen újra alkottam a kompozíciót. Ilyenkor, amikor az ember elkezdi kerülgetni a jó részeket, akkor zsákutcába kerülhet, és néha ezeket is át kell átfesteni, hogy levegőt kapjon a vászon.

Mi inspirál téged a leginkább? Miből
tudsz új ötleteket meríteni?

Nálam
általában egyik kép hozza a másikat. Van olyan is, hogy véletlenszerűen találok
rá motívumokra. Ilyen például a négyes metró építészetének egy-egy részlete,
amit mikor először megláttam, teljesen mellbe vágott. Ehhez hasonlóan alakult
ki a vizes tájak sorozata is, melyet először képzelet alapján kezdtem el
festeni, majd egy művésztelep alkalmával a Kazán-szoros környékén fedeztem fel
a valóságban.

Kompozícióid soha nem egyértelműek,
mivel elmosódó részleteket, felismerhetetlen alakokat vagy tájrészleteket
láthatunk rajta. Mire ösztönzöd ezzel az alkotói eszközzel a nézőidet?

Szerintem,
ha egy képen minden ki van mondva, az végtelenül unalmas. Sokszor nem is
tudatos, hogy miért festek oda egy-egy elemet a festményre. Néha maga a felület
várja el, hogy kerüljön oda valami, így a kép a néző szemében fejezi be a
küldetését. A néző a saját élményeit teszi hozzá a látottakhoz, ami ezáltal összekapcsolódik
az enyéimmel. Így megszületik egyfajta közös tapasztalat. Ha pedig ez nem jön
létre, akkor a művész a hibás. Én így próbálok eljutni az emberekhez.