Haydn a bécsi klasszicizmus első nagy mestere, a klasszikus szonátaforma tökéletesítője, a szimfónia és a vonósnégyes klasszikus műformájának kimunkálója. Egyszerű bognár fiaként látta meg a napvilágot. Édesapja amatőr zenész volt, aki szívesen zenélt saját maga szórakoztatására, így Haydn már kiskorában kapcsolatba került a zene világával. Szülei eredetileg egyházi pályára szánták, de egyik rokonuk rábeszélésének engedve elküldték Hainburgba zenét tanulni. Itt figyelt fel a jóhangú fiúra a bécsi Szent István-dóm karnagya, aki aztán felvette a templom kórusiskolájába. Így került Haydn Bécsbe, ahol lehetősége volt megismerkedni a korszak zenei újdonságaival, az akkor népszerű zeneszerzők munkásságával.
1749-ben hangja mutálása miatt kitették a kórusból, s ezután hónapokon keresztül alkalmi munkákból élt. Pietro Metastasióval bérelt lakást, aki beajánlotta Nicola Porporánál. Így Haydn rövid ideig a híres mester segédje lett, akitől alkalma nyílt elsajátítani a zeneszerzés fortélyait. 1750-ben a fiatal zeneszerzőnek alkalma nyílt bemutatkoznia a színházi életben is, ennek köszönhetően népszerűsége látványosan megugrott. 1759-ben Karl Joseph Morizon (1717?1783) gróf szolgálatába lépett, majd a következő évben megnősült. 1761-ben az Esterházy-udvar alkalmazottja lett mint másodkarnagy, majd Johann Georg Werner halála után első karnagy lett. Haydn vezette az udvari zenekar mellett az udvari operatársulatot, valamint ő vezényelte le a herceg napi kamarazenéléseit is. 1766-tól Esterházy Miklós egyre gyakrabban tartózkodott Fertődön, így Haydn kiszorult a bécsi zenei életből.
A korai életrajzok nem mentesek egyfajta szentimentális túlzástól, amikor Haydn és Mozart viszonyát jellemzik. Ezeket a megállapításokat jó néhány modern életrajz is átvette. Ma több kutató is szkeptikusan szemléli Haydn és Mozart barátságát. Ők azt hangsúlyozzák, hogy a fennmaradt adatok alapján mindössze az valószínűsíthető, hogy 1784?1785, illetve 1789?1790 telén rendszeres kapcsolatban voltak egymással: együtt zenéltek és Haydn látogatta a Cosi fan tutte próbáit. Azt azonban a szkeptikusok is elismerik, hogy a két művész kölcsönösen becsülte egymás munkásságát. Mindketten a másikhoz mérték magukat, és az 1780-as évektől nem ismertek el más jelentékeny zenei hatást, csak amit egymásra gyakoroltak.
Haydn egyike volt a legtermékenyebb zeneszerzőknek. Száznégy szimfóniája (egyes források szerint száznyolc), mellett több mint húsz operát, négy oratóriumot, számos versenyművet (húszat zongorára és csembalóra, kilencet hegedűre, hatot gordonkára, valamint tízet egyéb szólóhangszerre), divertimentókat, kamarazenei kompozíciókat (köztük több mint hatvan vonósnégyest, harmincegy zongora-, hatvanhat vonós- és százhuszonöt barytontriót), áriákat, dalokat és több mint háromszáz népdalfeldolgozást komponált.
Elfogadta Peter Salomon hegedűművész londoni meghívását, és elutazott a brit fővárosba. Angliában Haydn zenéje nagy népszerűségnek örvendett, a mester koncertjei nagy sikereket arattak. Haydn ekkor komponálta a 12 londoni szimfónia első hat darabját. A következő év áprilisában tért vissza Bécsbe, ahol tanítványául fogadta a fiatal Beethovent, aki azonban végül más zenetanár után nézett. Haydn felismerte Beethoven zenei tehetségét, és ennek hangot is adott. A következő évben visszatért Londonba, ahol újabb sikeres hangversenyeket adott, megírta a londoni szimfóniák utolsó hat darabját. A királyi család szerette volna rábírni, hogy telepedjen le végleg Angliában, de Haydn visszatért Bécsbe, ahol utolsó éveit töltötte. Megírta két német nyelvű oratóriumát: A Teremtést és Az évszakokat. Mindkettővel nagy sikereket aratott. Közben azonban egyre romlott egészségügyi állapota, egyre gyakrabban gyötörte reumás lábfájása, amelynek következtében egy idő után házhoz kötötten élt. Közben fokozatosan megszűntek a kötelezettségei a hercegi udvarban. 1809-ben nagyon letörte az osztrákok veresége a franciákkal szemben. Május 26-án rosszul lett, orvosa már nem tudott rajta segíteni, és 31-én meghalt.
Forrás: wiki