Egy fővárosi lakóház tűzfalára került Karikó Katalin és Krausz Ferenc óriásportréja.jpg

Egy fővárosi lakóház tűzfalára került Karikó Katalin és Krausz Ferenc óriásportréja

A VII. kerületi Wesselényi utca 40. számú ház melletti falfelületen látható műalkotáson az olvasható, hogy Magyarként, a tudomány élvonalában, az emberiséget szolgálva.

Magyarország büszke azokra a magyarokra, akik kiemelkedő teljesítményt értek el – jelentette ki Vitályos Eszter kormányszóvivő a Nobel-díjasok falának szerdai ünnepélyes átadásán. Emlékeztetett arra, hogy a két Nobel-díjas magyar tudós sorsában közös, hogy kistelepülésről indultak, Magyarországon tanultak, magyarul gondolkodnak, és büszkék a magyarságukra. Magyarország pedig büszke azokra a magyarokra, akik kiemelkedő teljesítményt értek el – fogalmazott. Egy ilyen fal is hozzájárul ahhoz, mutatott rá, hogy ezt az elismerést kifejezzük, hírnevüket öregbítsük, és személyüket megismertessük a hétköznapi emberekkel is, de a Magyarországra látogató külföldiekkel is.

A műalkotásról Vitályos Eszter elmondta: ugyanezen a helyen korábban egy 1956-ot megidéző festmény volt, amely már nagyon megkopott, meglátszott rajta az idő múlása. A most elkészült alkotás már speciális festékkel készült, nem fog olyan hamar kopni.

Elhangzott, hogy a két Nobel-díjas látta a látványterveket, és áldását adta a projektre. A Nobel-díjasok falának létrejöttét a magyar kormány támogatta. Kivitelezője a Színes Város Csoport, tervezője Csuth Péter.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – január 14.

Névadóval egybekötött évnyitó az NFI fóti filmgyártó bázisán, megválasztották az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnökét, magyar animáció a Berlinalén – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – január 13.

Budapesten találkoztak a világ legjobb cirkuszművészei, eljön a Csendes barát díszbemutatójára Tony Leung Chiu-wai, Elek Juditra emlékeznek Berlinben, Székelyföldön indul a Magyar menyegző és magyar komponista kapta a világ egyik legrangosabb klasszikus zenei díját.

Hírmozaik – január 12.

Spotlight-díjra jelölték Erdély Mátyást, a lemorzsolódás megakadályozása, Radnóti verséből született dal, zár a kiállítás, amikor a csend hangot kap.

Hírmozaik – január 10.

Megérkezett a Nemzeti Múzeum készülő Attila-kiállításának legnagyobb műtárgya, Krasznahorkai-konferenciát rendeznek Gyulán a magyar kultúra napján, Amerikába készül a BFZ, és Mensáros László előtt tiszteleg az Örkény-színház.