A könyvművészet kulisszatitkaiba pillanthatunk a Ráth-villa új kiállításán
A Gottermayer-univerzum – Jókai könyvkötője című új kiállítás megnyitójáról július 21-én tudósítottunk, a kiállítás gazdag képanyaga azonban arra késztette szerkesztőségünket, hogy a látványt középpontba helyező riporttal is jelentkezzünk róla – egy olyan korból, amelyben a szép könyvek polgári szalonok és nemesi kastélyok ékei voltak, és a nemes szövegekhez kifinomult „csomagolás” dukált.
Jókai Mór és Gottermayer Nándor pályája évtizedeken át összefonódott, mivel a könyvkötőmester, majd ügyes vállalkozó az 1880-as években a legkiválóbbak közé küzdötte fel magát, és üzlettársa lett Révai Mór Jánosnak, a korszak vezető könyvkiadójának, akinek nevéhez például a százkötetes Jókai-sorozat fűződött.
Gottermayer nemcsak tehetséges könyvkötő volt, hanem a tervezőkkel is remekül együttműködött, a könyvkészítés teljes folyamatát uralta, és zsűritagként meghatározó szerepet játszott a tervezői pályázatok elbírálásában. A nevéhez fűződő könyvek igényessége ma is bámulatra méltó.
A lélekidomár című Jókai-regénynek ez a kötésváltozata kuriózum, mivel az eredetileg két kötetben megjelent művet Gottermayer üzemében átkötötték, egységbe foglalták. Gottermayer igényes könyvgyűjtőknek, köztük Ráth Györgynek és Vigyázó Miklós grófnak is dolgozott, akik adtak arra, hogy szép könyvek vegyék körül őket, mert ezt a presztízsükhöz tartozónak érezték.
A két kötet közös könyvtáblát kapott, ezt ikerkötésnek nevezik.
Gottermayer tevékenysége azért is kivételes jelentőségű volt, mert a hazai ipart futtatta fel, magyar tervezőknek kínált lehetőséget, míg a könyvtáblák korábban főleg külföldön, német vagy osztrák földön készültek. A „magyarosítás” a motívumvilág változásában is megnyilvánult, kedvezett a magyar népművészetet kedvelő szecesszió térnyerésének.
Érdekes belegondolni, hogy amire mi már mint hozzánk tartozó, „a néplélekből fakadó” motívumvilágra tekintünk, valójában a népi díszítőművészet elemeit kreatív módon felhasználó művészek, könyvtáblatervezők munkájának eredménye.
Az első teremben sétálva, a tárlóiban kiállított könyveket nézegetve több látogató is megjegyezte: ez az élménye arra tanítja, hogy a könyvek is a legértékesebb múzeumi tárgyak lehetnek, mint a festmények vagy a szobrok. Érdekes lenne tudni, hogy ezeknek a könyvritkaságoknak mennyi az eszmei értékük, árverésen milyen összegért kelnének el. Azt hiszem, mind sok milliót érnek, pedig a nagyobb részük teljes egészében papírból van, vagyis nem az anyaguk, hanem a művészi kivitelük adja az értéküket.
Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben 21 kötete Rudolf trónörökös kezdeményezésére jött létre. Jókai szerkesztette, gyártását Gottermayer felügyelte. 42 képzőművész ezerhatszáz rajza szerepel benne.
A Monarchia-sorozat, a Pallas Lexikon, valamint a Magyarország vármegyéi és városai könyvgerinceinek színkavalkádja láttán elbűvölve figyeljük, hogy milyen igényes és gazdag könyvművészeti kultúra fejlődött ki Magyarországon a 19. és a 20. század fordulóján, és szinte hihetetlennek érezzük, hogy ez nagyrészt egyetlen emberöltő alatt, egy nagy egyéniség, self made man munkássága nyomán jött létre.
Gottermayer kis túlzással a könyvkötészet Széchenyijének is nevezhető, ha a könyvgyártás külföldről beszerzett gépekkel való modernizálásának képviselőjeként gondolunk rá. Elképesztő, hogy míg fiatalon még ő is kézzel készítette a könyveket, úgy lett gépesített üzemek fejlesztője, hogy az igényességéből semmit sem adott fel: a tömegtermelésre való átállás az ő esetében nem járt együtt színvonaleséssel.
A belső teremben az Iparrajziskola Jaschik Álmos (1885–1950) által vezetett egykori könyvkötő műhelyének részleges rekonstrukciója fogad, a falon pedig a könyvkötés lépéseit bemutató film fut. Mindkettő szinte bevon a munkába, mintha nagyon szeretne hozzá kedvet csinálni. Átélhetővé teszi, hogy mennyi aprólékosság, figyelem, igényesség szükséges a könyvkötéshez, és tiszteletre indít az egykori mesterek iránt.
Egy műhelyben mindig eszünkbe jut, hogy ha jó mesterünk akadna, magunk is szívesen dolgoznánk valamilyen szép tárgy létrehozása érdekében. És hogy ezzel nem csak mi vagyunk így, azt a kézműves-foglalkozások, tanfolyamok napjainkbeli hihetetlen népszerűsége bizonyítja. A kiállítás szövege mégis csaknem már kihalt szakmaként emlegeti a könyvkötészetet.
Hogy a könyvkészítés csakugyan kezd múzeumokban tanulmányozandóvá válni, azt jelzi, hogy a kiállított szerszámok funkcióját az átlagember már nem tudja megállapítani. Így aztán az aranyozóbélyegzők, görgetők, léniák, prések, fűzőállvány és könyvkötő deszkák hiába várják szakavatott használójukat.
Gottermayer a legnemesebb anyagokkal, köztük bőrökkel dolgozott, és az itt látható bőrkötés alapján nyilvánvaló, hogy a vallási szövegek számára ez esetben szinte az öröklétet célba vevő munka elkészítésére törekedett. A könyvet annak alapján különös becsben tarthatták, hogy ennyire épen vészelte át az elmúlt több mint száz évet.
Kitüntetései magukért beszélnek: Ferenc Józseftől a Ferenc József-rend, XIII. Leó pápától a Szent Szilveszter-rend aranykeresztjét, az 1900-as világkiállítás arany- és bronzérmét, valamint a Francia Akadémiai Pálmarend tisztikeresztjét kapta. Vagyis szinte mindent elért, amit mintegy fél évszázados pályafutás során lehetséges volt. Megrázó, hogy utódai csak elherdálni tudták az örökségüket.
Fotók: MNMKK Iparművészeti Múzeum
