Salgótarján – Nógrád Vármegye székhelye és legnagyobb települése, mely nevében hordozza Salgó vár után a ragyogó, fényes jelentést, hisz a salgó melléknév erre utal. A történelmileg és kulturálisan is gazdag város számos tehetség otthona, itt született Zenthe Ferenc színművész, Komlóssy Erzsébet operaénekesnő, Snétberger Ferenc gitárművész, és számos színpadi, zenei tehetség. A Sanctum-beszélgetésre hívott vendégek is mind kapcsolódnak a városhoz, ami számukra az alkotás bölcsője a kezdetektől. A beszélgetésre érkezik Pindroch Csaba színművész, a város szülötte és felesége, a szintén színművész Verebes Linda. Ők közösen egy Szabó Magda írónő életét megidéző felolvasószínházzal is készülnek, hisz a XX. századi alkotó is több ágon kapcsolódik a városhoz. Vendég lesz Radics Gigi énekesnő, aki egyaránt kötődik Salgótarjánhoz és Endrefalvához, ahonnan énekesi karrierje is elindult, és aki 2012-ben a Megasztár 6. szériájának győztese, majd 2017-ben a magyar X-Faktor legfiatalabb mentora lett. A negyedik vendég Pallós Kornélia képzőművész, aki bő egy évtizede a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház díszlet- és jelmeztervezője. A Sanctum segíti az elmélyülést, a megérkezést a felismerésbe, hogy mi vagyunk saját kortársaink.
Műsorvezető: Juhász Anna irodalmár Résztvevők: Radics Gigi énekes, Pindroch Csaba színművész, Verebes Linda színművész, Pallós Nelli, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház díszlet- és jelmeztervezője
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.