Pindroch Csaba

Március 19-én történt

Ma ünnepli ötvennegyedik születésnapját Fekete Ernő Jászai Mari-díjas színművész, aki már több mint két évtizede a fővárosi Katona József Színház társulatának tagja. Színpadi szerepein túl az Utolsó jelentés Annáról, az Így vagy tökéletes, az Aurora Borealis – Északi fény és az X – A rendszerből törölve című filmekben, valamint az Alvilág és a Hunyadi című televíziós sorozatban láthattuk. Mindemellett gyakran foglalkoztatott szinkronszínész, Robert Downey Jr. és Christian Bale állandó magyar hangja.

Kérem olvasni! Hisz az semmibe se kerül…

Miskolc századfordulós hirdetéseiből pezsgő város képe rajzolódik ki. Hasonló élményben volt része annak is, aki a Múzeumok Éjszakáján Miskolcot választotta.

Március 19-én történt

A harmincas évek legkedveltebb magyar komikusára, a Hyppolit, a lakáj és számtalan más magyar film feledhetetlen színészére, az 1887-ben ezen a napon született Kabos Gyulára a nézők drámai szerepekben nem voltak kíváncsiak. Ráadásul azt hitték, a vászon tréfamestere az életben is éppen olyan szórakoztató. Kollégái visszaemlékezései szerint nem is tévedhettek nagyobbat.

Pindroch Csaba: Aki igazán különlegesre vágyik, menjen el Nógrádba

Stábunkat a térségben tett felfedezőutunkon Pindroch Csaba Jászai Mari-díjas színművész kísérte, aki erősen és nagy becsben tartva őrzi nógrádi identitását.

A férfiak összeomlanak, Szinetár Dóra pedig stand-upol a Vidor Fesztiválon

Idén öt helyszínen huszonkét színházi produkciót, előadói estet és irodalmi-zenés előadást tekinthet meg a közönség az augusztus 23. és 31. közötti Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.

Hamarosan nyit Salföldön a Thália Nyárikert

Június 17-én a Művészet című előadással nyitja meg kapuit Salföldön a Thália Színház nyári játszóhelye, mely kamaradarabok, koncertek befogadására alkalmas fedett színpaddal és 250 fős nyitott nézőtérrel várja a produkciókat és az érdeklődőket.

Art Friday hétvége a MaxCityben

2021. november 26–28. között a törökbálinti MaxCity lakberendezési bevásárlóközpont egy nagy művészeti térré alakul, ahol a képzőművészet és az előadóművészet sok ágával találkozhatnak azok, akik ellátogatnak ide ezen a különleges hétvégén.

Vers harangszóra – Telt házzal indult a Pilinszky 100 szezonnyitó estje

Óriási érdeklődés mellett, több száz fő részvételével indította szezonját a Pilinszky 100 centenárium irodalmi rendezvénysorozata. Harcsa Veronika, Háy János és Pindroch Csaba a másfél órás szabadtéri programon – mely az Ars Sacra fesztivál egyik nyitóeseménye is volt – személyes és szakmai kötődésükről meséltek, és itt debütált több versfeldolgozás is az énekesnő előadásában.

Csoda korban élünk

Csoda korban élünk (Szigliget) címmel tart bemutatót a Thália Színház. A Rákosi-korszak végén játszódó „retróbohózatot” október 7-étől láthatja a közönség a nagyszínpadon. Michael Frayn Balmoral című bohózatának magyar változatát Hamvai Kornél írta, a darabot Kelemen József állítja színpadra.

Szerelmi vallomás Pindroch Csabától

Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba első önálló estje, a Segítség, megnősültem! című egyszemélyes vígjáték. A hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb, komikus vagy éppen keserű pillanatainak.