Szeptember 9-én este megtelt a Petőfi Irodalmi Múzeum kertje, ekkor indította második félévének sűrű programját a Pilinszky János születésének 100. és halálának 40. évfordulójához kapcsolódó, Pilinszky 100 nevű sorozat. A programok, melyekről több alkalommal beszámoltunk már, 2021 januárjában indultak a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával, Juhász Anna irodalmár szervezésében. Az első fél év alatt a leginkább beszélgetéseket, videókat, irodalmi utazásokat felsorakoztató centenáriumi sorozat  programjai után júliusban indult útjára a Körülbelül idő nevű helytörténeti séta, tegnap este pedig egy zenei és irodalomtörténeti reflexiókat kibontó beszélgetés tanúi lehettek a nézők.

A múzeum udvara már a meghirdetett kezdés előtt megtelt, jó volt látni, miképp „kopogtat” Pilinszky János költő 2021-ben ajtóinkon: az iránta való érdeklődés, munkásságának megismerése miatt összegyűlő tömeg bizonyítja, mennyire foglalkoztat minket ennek a XX. századi „fehér antilopnak” élete és versei. Az idézet Nemes Nagy Ágnestől származik, akit a háziasszony, Juhász Anna már az est elején idézett. Nemes Nagy Ágnes ugyanis mint szellemi és kortárs, mint barát Pilinszky egyik legfontosabb „élettanúja” volt. S hozzá kapcsolódik Háy János is, aki azt mondta, a költő

„olyan volt, ahogyan ment az 1950-es évek évek szürke és lelkileg is leszürkült utcáin, mintha lámpás lenne, a megfehéredett arc mintha lámpásként világítana ebben a kivakultságban”.

Az 50-es évek magyar irodalmi helyzete, a hallgatás évei, az ekkor született művek az est egy későbbi pillanatában kerültek fókuszba – megidézve Pilinszky mellett Ottlik Gézát, Juhász Ferencet és Szabó Magdát is –, s ekkor, egy katartikus pillanatban az 1954-ben publikált Apokrif előadása következett.

A program legelején a költő nyelvhez való viszonyáról beszélgettek a résztvevők, megidézve több önéletrajzi, prózai írást. Azt, miként reprezentálta önmagát Pilinszky az írásaiban, miként volt harcos, kiművelt, megszenvedett és sűrű ez az alkotói élet, aminek versei máig velünk vannak. Olyan versek, melyek a történelmi idők nehéz korszakaiban születtek, mégis nyelvben és közlésmódban egyedülit alkotnak a magyar irodalomban.

Háy János azt elemezte: akármennyire is leginkább egy nyelvében redukált költészetnek szokás nevezni Pilinszky munkáját – amire maga a költő is ráerősít, sokszor idézve nagynénjét, a beszédben visszamaradott Bébit –, szerinte mégsem erről van szó. Nem redukált ez a nyelv, hanem képekben, hasonlatokban és feltárt világban gazdag és sokszínű.

„Mindig Bébiről akartam írni, de sose sikerült. Viszont bármit is írtam le, ő »fogta a kezemet«.”

Bébi és a család szerepeltetése az írásokban, az egykori lakások, lakhelyek, városok bemutatása, a főbb barátok és presszók ismerete mind azt erősíti, milyen jól dokumentált élet ez, mégis, ha Pilinszky Jánosra gondolunk, leginkább egy tűnékeny, megfoghatatlan alak lebeg előttünk: erről a kettősségről is beszélgettek a program résztvevői.

Harcsa Veronika
Juhász Anna mindenkit kérdezett személyes kötődéséről.

Így ismerhették meg a jelenlévők Pindroch Csaba megható történetét, mely a Négysoroshoz fűződik. Harcsa Veronika őszintén mesélt arról, mikor érezte magát érettnek a versekkel való foglalkozáshoz, és hogy az elmúlt időszak, amíg Pilinszky János költeményeivel foglalkozott, milyen mély nyomot hagyott benne. Háy János beavatta a hallgatókat egy fiatalkori udvarlás történetébe, ami Pilinszky verseihez is kapcsolódik, majd arról folyt a beszélgetés, miképp olvassuk Pilinszkyt iskolában, majd később felnőttként.

Pindroch Csaba és Juhász Anna

Az esten a Vesztőhely télen, a Verés, A tenger című versek hangzottak el Harcsa Veronika előadásában, aki elmesélte, hogy most először foglalkozott Pilinszky-szöveggel, majd a program legvégén az Infinitívusz megszólaltatásába Háy János is bekapcsolódott. És megszólalt az Apokrif is Pindroch Csaba megrendítő szavalatában, az utolsó sort már harangszóra mondta.

Az Apokrif – ahogy Háy nevezte – a „slágervers”: minden költő ilyen vers írására vágyik, s maga Pilinszky is hosszú előkészület után, aprólékos munkával dolgozott a költeményen, míg 1955-ben először elszavalta egy iskolai meghívásra. „A bölcsészkarról Kardos László professzor felkérte Pilinszkyt, hogy új verseiből olvasson föl szemináriumi hallgatóinak. Az első szavak elhangzása után a zsizsegő terem váratlan hirtelen telt meg valami intenzív, dermedt csönddel, és ez akkor sem engedett föl, amikor Jancsi a végére ért előadásának” – idézte Juhász Anna a költő unokaöccse, Kovács Péter gondolatait és Domonkos Mátyás visszaemlékezéseit.

Háy János

Időközben elmúlt nyolc óra, besötétedett. Az esten pedig valamiképp az irodalmi tények, elemzések, idézetek mellett, felett kirajzolódott valóban maga a költő, aki „mindenében Pilinszky volt, már akkor ikonszerű, amikor még mások nem látták annak.”

Itt, ezen az estén a költő egyszerre volt megfogható és megfoghatatlan, éteri és valóságos, nagyon mai és időtlen. Egy költő, aki itt volt velünk, szinte éreztük, ahogy „egy ember lépked hangtalan”.

A Pilinszky 100 centenáriumi sorozat következő irodalmi, utazós videója szeptember 23-án debütál a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Juhász Anna Irodalmi Szalon oldalán.

Az irodalmi forgatás Velembe kalauzolja a nézőket – arra a helyszínre, ami sok szempontból egyfajta otthont adott Pilinszky János számára. A vendég ezúttal Szöllősi Mátyás író lesz. Sor kerül a költő emléktáblájának avatására is, részletek a programról itt találhatók.

A centenárium kiemelt eseménye lesz november 26. és 27. között egy kétnapos, Pilinszky Piknik nevű rendezvény, ahol számos programmal, beszélgetéssel, koncerttel készülnek a szervezők.

Fotók: Bach Máté