Fabricius Gábor: A Balaton-felvidékre költözött Budapest helyett rusztikus természeti környezetre vágytam

Melyik magyarországi terület áll a legközelebb a szívedhez?

Az Őrség – olyannyira, hogy néhány évvel ezelőtt vásároltam is ott egy 19. század végi kúriát, amit felújítottam. A Balaton-felvidék is gyönyörű, de azért nem ott vásároltam nyaralót, mert nem szerettem volna a Balaton-felvidékre költözött Budapesttel találkozni. Divatos terület helyett rusztikus természeti környezetre vágytam.

Átsugárzik Szlovénia és az ausztriai Stájerország lakosságának természethez fűződő kapcsolata, ami – mondjuk úgy – eltér a magyarokétól. A hármas határ és a Vend-vidék területe gasztronómiailag is csúcsterület. Ennek a régiónak nem vet véget az országhatár, szépen folytatódik Stájerországban, ahol gyönyörű, Michelin-csillagos éttermek sorakoznak. Ezeket az éttermeket sokan nem ismerik, turisták helyett a helyiek töltik meg őket. Helyi alapanyagokból helyi receptek és tradíciók szerint főznek az újgasztronómiát képviselő szakácsok. A stájer oldalon vulkanikus a talaj, nagyon izgalmasak a fehérborok és a könnyebb vörösborok, a szlovén oldalon pedig nagyon jó mélyebb, toszkán jellegű fehérborokkal találkozhatunk.

Kulturális szempontból mi teszi szerethetővé számodra ezt a területet?

A természet és a hozzá fűződő élmények. Itt teljesen máshogy megy az élet. Megfigyeltem, hogy itt, a természetben én is megnyugszom, lelassulok, és elcsendesült elmével máshogy érzékelem az időt.

A figyelemzavaró dolgok a kreativitás gyilkosai, és mivel itt semmi sem zavarja meg a figyelmem, könnyen rá tudok hangolódni egy-egy témára, elmélyülten tudok dolgozni. Nyaranta fürdőzni lehet a környékbeli apró tengerszemekben, például a Szentgotthárd és Szalafő között fekvő Hársas-tóban, és a telek is nagyon hangulatosak a fatüzeléses házamban. Ezen a területen érezni lehet, amikor ledől az Alpokból a nedves, hideg levegő, ami extrém mértékben zöldellővé teszi a tájat.

Milyen a helyi közösség?

Varázslatos. Érdekes módon csak és kizárólag kulturális vonalon mozgó emberek vettek házat az utcámban, így nagyon szimpatikus légkör alakult ki. Ott lakik a Müncheni Filharmonikusok egyik hegedűse, két házzal odébb pedig egy brit pasas, aki szívesen ad kölcsön könyveket a hatalmas házi könyvtárából. Van a közelben egy organikus piac, ahol megismerkedtem egy Belgiumból ideköltözött belga házaspárral. Egy öthektáros területen élnek, ahol teheneket tartanak, és mennyei finom belga sajtokat készítenek. Vannak emberek, akik hozzájuk hasonlóan gazdaságot – például méhészetet – üzemeltetnek. A házamtól két falura van egy organikus farm, amit egy idetelepült lány működtet. Ha felhívja az ember, akkor két órával később házhoz kapja tőle a megtisztított, teljesen friss, organikus csirkét, nyulat vagy bárányt.

Mennyi időt szoktál ott tölteni?

Ha az Őrségbe megyek, akkor minimum két-három éjszakát ott alszom, ideális esetben egy hetet. Oda nem lehet csak úgy „leugrani”, hiszen három óra leérni Budapestről autóval, aminek őszintén szólva örülök. A mai trenddel ellentétben én nem akarok gyorsan odaérni a nyaralómba és nem szeretnék gyorsan nyaralni. Azért megyek oda, hogy teljesen kiszakadjak a hétköznapi kerékvágásból, pihenjek, töltődjek, alkossak, és a házhoz tartozó többhektáros területen adódó feladatokkal foglalkozzak. Például rendbe hozassam a kertet, ha átmentek rajta a szarvasok és feltúrták azt, lekaszáltassam az állandóan növő füvet, majd egyeztessek valakivel, aki elviszi a lekaszált füvet, hogy megetesse vele az állatait.

Miként formál téged a természettel való kapcsolódás?

Gyógyítóan hat rám a természet csendje és a csendben történő befelé fordulás lehetősége – a befelé fordulásé, amire a természet közelsége kifejezetten ösztönöz.

Min dolgozol most?

A közelmúltban forgattuk le a második filmem, a Prófécia című egész estés dokumentumfilmet, ami egy mágikus tűz körül ülés és beszélgetés naplója. A Kolorádó fesztiválon gyújtottuk a tüzet, ami köré leültettünk beszélgetni néhány huszonévest. Megdöbbentő módon már önmagában a beszélgetés mint műfaj is újdonság volt számukra, ahogy az a felismerés is, hogy képesek megnyílni és gátlások vagy határok nélkül beszélni magukról. Ezekből kifolyólag egészen furcsa, spirituális utazássá bontakozik ez a mozifilm.