Noszvaj_barlanglakasok_shutterstock.jpg

Ha ezt Dobó István megérte volna…

Hevesről elsőre talán mindenkinek Eger és annak törökverő vára jut az eszébe, de ennél jóval több rejlik benne: bakancslistásak a gyűjteményei, a kastélyai, a kolostorai, a barlangjai, a Mátra és a Bükk mesébe illő erdői, Lillafüred, a Tisza-tó és a Bükki Nemzeti Park egyik legcsodálatosabb helyszíne, a Szalajka-völgy is.

A városhoz köthető legnevesebb írónkat, Gárdonyi Gézát kezdetben nem sok jó emlék fűzte Egerhez, mert sokat nélkülözött ott. Később azonban rácsodálkozott szépségeire és békéjére, ezért letelepedett, és „remetelakában” nyugalomra talált. A székhely valóban ékszerdoboz: ha ott járunk, a váron kívül feltétlenül látogassuk meg a bazilikát, az érseki palotát, a Dobó teret, a török emlékeket és a líceum mesebeli könyvtárát is.

Még azután is bőven akad látnivaló, ha már körbebarangoltuk a Magyarország barokk gyöngyszemének is becézett várost. Noszvaj határában különleges látványt nyújtanak a puha riolittufába vájt barlanglakások, amelyekben egykor a szegényebb családok éltek. Egerszalók leginkább mészkőtufafaláról, a magyar „sódombról” nevezetes, amely helyi védelem alatt áll. Érdemes hazánk legmagasabb csúcsára, a Kékestetőre is felmászni, ahonnan – ha derült időt fogunk ki – egészen a Tátráig pazar kilátás nyílik. A szilvásváradi Szalajka-völgy, ahol friss pisztrángot ehetünk,  minden bizonnyal a legkedveltebb kirándulóhelyek egyike.

A környék kulturális töltekezésre is lehetőséget kínál: meglátogathatjuk a Gárdonyi-emlékházat, a rendőr- és a tengerészmúzeumot, a Hatvany Lajos Múzeumot és a Kopcsik Marcipániát. Október 24–e és 27-e között az  1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat Hevesbe látogat, és megsokszorozza Eger kulturális programkínálatát

Bródy Sándor Könyvtár

Október 24-én énekelt verseket hallgathatunk Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze és Soós Réka Junior Prima díjas népdalénekes előadásában, „SZÁLL A VILÁG LEPKE-SZÁRNYON” címmel. Népdalok mellett több magyar költő megzenésített versei is elhangzanak, és azt is megtudhatjuk, hogy egy-egy magyar népdal motívuma hogyan szólal meg más népek dallamkincsében, valamint hogy vannak-e európai testvérei népi hangszereinknek.

A Petőfi Kulturális Ügynökség október 25-ei, Sanctum című programja a 20. századi irodalom két jelentős, Egerhez köthető alkotója, Bródy Sándor és Gárdonyi Géza emlékét idézi meg. Juhász Anna műsorvezető az irodalmi történetek felidézése mellett irodalmi (és gasztronómiai) kötődéseiről beszélget vendégeivel: Gubik Petra Junior Prima díjas színész-énekessel és Szederkényi Olga író, dokumentumfilm-rendező, szerkesztővel.

Civil Közösségek Háza

Családi programmal vár a Nemzeti Művelődési Intézet Hungarikum játéktere, ahol olyan, interaktív szabadtéri játékokat próbálhatunk ki, amelyek ötvözik nemzeti hagyományainkat az innovatív megoldásokkal. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon a Hagyományok Háza kézműves-foglalkozásain is részt vehetünk. Lesz gyöngyfűzés, karkötő, mézeskalács, szívecskék és lovacskák díszítése, gyékényszövés, falikép és ajándéktasak készítése, palóc „párnavarrás” és zsinórsodrás.

Guliba Társulat zenés-táncos családi előadása népi mondókáinkat, énekeinket és táncainkat  mutatja  be. Az október 25-ei, Csípd meg, fogd meg, eredj utána! című mesében György vitéz és a kecskéjét kereső pásztor története várja a gyerekeket,  sárkányos meglepetéssel.

Dobó István tér

A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége közös szervezésében valósul meg a Múzeumok standja – Vidd magaddal a múzeumok kincseit! című programsorozat, amely országszerte rendhagyó múzeumi találkozásokra hív. A standon a múzeumboltokban fellelhető ajándéktárgyak közül válogathatunk.

Nemzeti kultúránk fontos eleme a gasztronómia. Ennek innovatív bemutatására vállalkozik a Nemzeti Művelődési Intézet különleges Gasztrobusza, ahol október 26-án friss alapanyagok felhasználásával hungarikumnak számító és Magyar Értéktárban szereplő ételeket kóstolhatjuk meg.

Egri vár

A történelmi helyszínen az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum október 25-e és november 13-a között Magyar Menyasszony című kiállításának interaktív installációival várja a látogatókat. A vetítést két analóg installáció, a közönségkedvenc pártapróba (három népviselet menyasszonyi fejdíszei) és a szalagerdő (száz házassághoz kötődő magyar szó és magyarázatai) keretezik.

Magyar Menyasszony kiállítás. Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum
Magyar Menyasszony kiállítás. Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum

A vár Dobó-bástyája október 26-ától 30-áig Zászlómegálló kiállításnak és interaktív játéknak ad otthont. Az ismeretterjesztő kiállítás közelebb hozza a látogatókhoz az Európai Unió országainak zászlóit. Bemutatja a zászlóhasználat történetét, hátterét és szabályait, valamint a zászló funkcióit, típusait. Ugyanitt, ugyanekkor időpontban az 1100 éve Európában, 20 éve az Európai Unióban interaktív vándorkiállítást is megtekinthetjük. A Magyarul Európában című tárlat húsz installációból áll, amelyek korabeli dokumentumok digitális másolatait tárják a nézők elé. Felvillantják azokat a sorsfordító eseményeket, amelyek az elmúlt 1100 évet meghatározták, és felidézik az Európai Unióhoz való csatlakozásunk előzményeit, majd magát a folyamatot és hatásait is.

Dobó István Vármúzeum – Várműhely és Apródiskola

Október 25-én Királyok, hősök, csaták címmel történelmi pop-up képeslapot készíthet a család. Múltunk hősei a magyar történeti festészet kiemelkedő alkotásainak segítségével megelevenednek, majd a közösen elkészített tárgyakra költöznek. A kreatív foglalkozás a Szépművészeti Múzeum Királyok, hősök, csaták – 1100 év Európában című művészettörténeti előadásához kapcsolódik, amelyet október 25-én fél hattól, a Ziffer Sándor Galériában hallgathatunk meg. Az előadás a magyar történeti festészet meghatározó festményeinek megismertetésével mutatja be az európai és a magyar történelem sorsfordító állomásait.

Királyok, hősök, csaták képeslap
Királyok, hősök, csaták képeslap

Egri Kulturális és Művészeti Központ – Bartakovics Béla Közösségi Ház

A Tánc-tér programsorozat ezúttal az egri táncművészeti iskolák növendékeinek bemutatóit, valamint a GG Tánc Eger táncművészeinek előadását foglalja magában. Október 25-én hat órakor kezdődik, és a Karöltve című  tánckoreográfia is a műsor része lesz.

A Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkcióját, Nyikolaj Vasziljevics Gogol Háztűznéző című darabját október 27-én háromkor láthatjuk. Házasodni készülő vagy hezitáló, ifjú vagy korosodó szereplők szórakoztató vívódásainak, a párválasztással járó gyötrelmeinek lehetünk tanúi. 

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Háztűznéző
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Háztűznéző

Kepes Intézet, aula

A csoda a Te kezedben vancímű interakív produkcióval  október 26-ától a cirkusz világába leshetünk be. Kipróbálhatjuk a cirkuszi eszközöket, és részévé válhatunk a cirkuszi varázslatnak. Az élmény lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők megtanulják e művészet alapjait, felismerjék képességeik határait.

Uránia mozi

Az Uránia moziban az egyik legnagyobb hazai mozikedvencet, a Kincsemet vetítik. A vetítés után közönségtalálkozó várja a filmbarátokat. A vendég Petrik Andrea színművész lesz.

Ez is érdekelheti

Tündérkertek, főúri kastélyok és magyar menyasszonyok várnak Zalában

Az uniós soros elnökség alkalmából indított kulturális programsorozat várja az érdeklődőket október 18. és 20. között Zalaegerszegen és Lentiben.