„Ha nincs viszonyunk ahhoz, amit csinálunk, inkább ne csináljuk” – Edwin Morgan versei Turczi István fordításában

Morgan verseiből Zámbori Soma olvasott fel, az angol címeket skót akcentussal; Péter János fuvolaművész pedig játékával derítette jó kedvre a közönséget.

Edwin Morgan a 20. század egyik legtekintélyesebb skót irodalmi szerzője, aki az intellektuális kíváncsiságot érzelmi erővel ötvözte. A líra szinte minden formájában, a szonettől a képversig jelentőset alkotott, de az amerikai beatnemzedék is nagy hatást gyakorolt rá. Fordítóként két könyvet szentelt József Attila verseinek, valamint Weöres Sándor és Juhász Ferenc műveit is átültette angolra. 2004-től haláláig The Scots Makar, vagyis Skócia koszorús költője volt. A 2022-ben a Magyar Napló Kiadó gondozásában közreadott gyűjtemény, Morgan első magyar nyelvű önálló kötete, munkásságának színe-javából ad válogatást.

Turczi elmesélte, hogy Faludy Györgytől hallott először Morganről. Később egy ösztöndíj által jutott el hozzá. Kilencvenéves ember, egy semmi közepén álló idősotthonban. Már várta a „magyar fiút”. Fél órájuk volt a beszélgetésre, eddig maradt tiszta az idős költő tudata. Két, egymástól távol elő költő beszélgetett József Attiláról, Adyról, Weöres Sándorról, Pilinszkyről, a Nyugatról. Turczi még mindig emlékszik átható kék tekintetére. Mély nyomot hagyott benne a találkozó, melynek emlékét közös fotójuk őrzi. Morgan hamarosan elhunyt. Temetésére a királyi család is elment, hazájában nagyra becsülték, mint az ország költőjét. Alapnév, akinek életműve megkerülhetetlen. Nem monotematikus szerző, írásai nagy műfaji, formai változatosságot mutatnak.

Kérdés, a fordító hogyan, milyen rendezőelvek szerint válogatott ebből a sok hangon szóló költészetből. Turczi egy régi válogatáskötetet vett alapul. Nem lehetett kihagyni a korai műveit, és az alapverseit sem. „A belső hangsúlyokat követtem” – mondta Turczi – „Ha nincs viszonyunk ahhoz, amit csinálunk, inkább ne csináljuk.” Lehet szeretni vagy utálni, de ne daráljuk le közömbösen a napi fordításadagot. Morgan nagysága abban is rejlik, hogy egyszerre érzékeny a társadalmi és a költészeti mozgásokra, vélte.

Zámbori Soma elszavalta, pontosabban elsziszegte a Magyar kígyó sziesztája című verset, amely csupa sz betűből áll. Székre állva előadott performansza nagy közönségsikert aratott, és megalapozta az est hangulatát.

A nevetés fokozódott, mikor elhangzott Münchhausen báró meséiből Az oroszlán és a krokodil című szöveg. A szájhős története annyira megihlette Morgant, hogy tematikus kötetet is szentelt Münchhausen legendakörének. Zsille Gábor párhuzamot von Münchhausen és a mi Háry Jánosunk közé. Szerinte mi, magyarok egy kicsit jobban értjük a füllentős báró történetét, mint a többi nép.

Zsille kérdésére, miszerint a szöveghűségre vagy a kibontó fordításra fektette a hangsúlyt, Turczi azt a választ adta, hogy a szöveghűségnél fontosabb az értelmezői hűség. Hogy hívei értsék a Bibliát. Azt is elárulta, hogy fordítás közben végig nevetett. Ezt a Morgan verseiből áradó felhőtlen, okos derűt szerette volna átadni az olvasóknak. Szerinte a mítosz kifejezi az általános emberit, mégis, a legendakör sajátosan skót értelmezése.

De miért fordítani? Miért szolgálunk egy olyan költőt, akit talán sohase láttunk?, tette fel a nagy kérdést Zsille Gábor. Ez tulajdonképpen kulturális misszió. Turczi saját bevallása szerint kíváncsiságból fordít világirodalmat. Valamint azért, hogy minél több jó költőt megismertessen a hazai olvasókkal, akik külföldi irodalom címén többnyire kereskedelmi szempontok alapján polcokra kerülő bestsellerekkel találkozhatnak. Sajnos manapság a siker mércéje az eladott példányszám, és nem a minőség. A jó fordító tudja, hogy lehetetlenre vállalkozik, mert nincs kész, tökéletes fordítás, mégis átvirrasztott éjszakákat tölt a másik, messzi költővel, a nyelvek közötti nyelven, a költészetén beszélgetnek egymással. Edwin Morgan a rá jellemző sajátos belső panorámával, tiszta, egyenes, szókimondó beszédével segít Turczinak a művésziesnek tűnő, felesleges elemeket. Morgan mottója lehetne:

„Maradj a lényegnél.”

Számomra az est fő mondanivalója, hogy a fordítás fontos küldetés, amit csak szívvel lehet csinálni.

Zámbori Soma felolvasott egy gyönyörű szerelmes verset a kötetből:

Szamócák

(Strawberries)

Azóta sincsenek olyan szamócák
mint amilyeneket akkor ettünk
azon a fülledt délutánon
a nyitott franciaablak
lépcsőjén ülve
egymással szemben
térdeim között a térded
ölünkben a kék tányérok
a szamócák csillogtak
a forró napsütésben
cukorba mártottuk őket
egymásra néztünk
nem siettettük az ünnepet
közeledett anélkül is
az üres tányérok
egymásra téve a kövön
benne a két villa keresztben
és én feléd hajoltam
édes illat a levegőben
és a karjaimba
akár egy gyermek felengedtél
vágyakozó ajkadon
a szamócák íze
emlékeimben
dőlj hátra ismét
hadd szeresselek
hadd tűzzön le a nap
feledékenységünkre
egyetlen órára
legyen fullasztó hőség
és nyári villámlás
a kilkpatricki dombok felett
hadd mossa le az eső a tányérokat

Az estet Péter János vidám, játékos tánclépésekkel kísért fuvolajátéka zárta.

Gulisio Tímea

Fotó: Székelyhidi Zsolt