fortepan_40924.jpg

Hamarosan kiderül, ki lesz a Nagy Diák Jókai Teszt nyertese

Középdöntővel és döntővel folytatódik május 22-én a Nagy Diák Jókai Teszt, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium Jókai 200 emlékévének keretében indított a DUE Médiahálózat, és amelyen 14–20 év közötti diákok mérhetik össze a 200 éve született íróval kapcsolatos tudásukat.

A Nagy Diák Jókai Teszt nemcsak az író magánéletét és munkásságát, hanem közéleti tevékenységét és a korszak fontosabb eseményeit is felvillantja egy-egy kérdés erejéig. A magyar próza kiemelkedő alakja országgyűlési képviselőként is dolgozott, a márciusi ifjak egyike, a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Dugonics Társaság tagja, a Szent István-rend lovagja, valamint a Petőfi Társaság elnöke volt. A szervezők olyan kérdéseket tesznek fel a vetélkedő során, amellyel érdekes ismereteket is átadnak a résztvevőknek.

A Nagy Diák Jókai Teszt első, tizenöt kérdésből álló fordulóját bárki kitölthette a megadott határidőn belül. A játékra több mint 10 100 diák jelentkezett. A középdöntő és döntő a 14–20 év közötti, versenyző diákok személyes részvételével zajlik május 22-én az Up Rendezvénytéren. Az írót és a korszakot legjobban ismerő játékosok televíziós műsor keretében mérhetik össze tudásukat.

A játék értékes nyereményeket is tartogat. A fődíjat a nyertes választhatja ki. A lehetőségek között szerepel egy kétszemélyes görög tengerparti nyaralás, egy wellnesshétvége Jókai szülővárosában, Komáromban, valamint egy e-book-olvasó Jókai-művekkel feltöltve és 50 ezer forint értékű e-könyv-utalvánnyal.

Ez is érdekelheti

Kincsvadászok hétvégéje a Nemzeti Múzeumban

Élményalapú aukciók, kincsvadászat, aranymosás és a TV2 Kincsvadászok műsorának sztárszakértői várják a családokat egy felejthetetlen hétvégén, május 24–25-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban, a Múzeumkertben pedig egy ritkaságnak számító Schuler típusú pénzverő géppel is találkozhatnak az érdeklődők.

Kulturális programok helyszíne lesz pünkösdkor a kecskeméti városháza díszudvara

Harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a kecskeméti városháza az itt élők és az átutazók előtt június 3-a és 10-e között; a programok ingyenesen látogathatók.

Tíz múzeumi úti cél Csíktól a matyókon át a tatai várig

A múzeumi világnap alkalmából arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy fedezzék fel a rejtett múzeumi gyöngyszemeket határon innen és túl, akár nyaralási úti célként!