diák
Nyolcmillió telefonmentes percnél jár az Analóg November
Telefonmentes időtöltésre és az offline pillanatok gyűjtésére buzdítanak minden diákot, pedagógust és szülőt az Analóg November szervezői. A kezdeményezéshez – melynek keretében november első két hetében tízezer ember nyolcmilliónál is több telefonmentes percet rögzített – még érdemes csatlakozni, mert a legtöbb offline pillanatot összegyűjtő intézmény közösségeit értékes nyeremények várják.
Középiskolások és pedagógusok számára indít ösztöndíjprogramot a MOME
Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjára november 21-ig. Az idén ősszel induló pályázat második alkalommal a középiskolás diákok mellett a pedagógusoknak is szól – közölte az egyetem.
Közös agyműhely, ahol a kétely nem akadály, hanem alapanyag
Ezzel a jelszóval indított tehetséggondozó nyári programot az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum iskolai közösségi szolgálatos középiskolások számára. Az idei két foglalkozás a múzeum Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítására épül.
Hamarosan kiderül, ki lesz a Nagy Diák Jókai Teszt nyertese
Középdöntővel és döntővel folytatódik május 22-én a Nagy Diák Jókai Teszt, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium Jókai 200 emlékévének keretében indított a DUE Médiahálózat, és amelyen 14–20 év közötti diákok mérhetik össze a 200 éve született íróval kapcsolatos tudásukat.
Diákok dönthetik el, melyik a legjobb animációs film
Főiskolások és egyetemisták jelentkezését várják március 1-jéig a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) diákzsűrijébe. Az előképzettség nem feltétel, a kíváncsiság és a kitartás viszont igen.
Újabb regény a diákok problémáiról
Az osztály vesztese és az El fogsz tűnni az iskolai agresszió problémakörével foglalkozik. A két mű bemutatja, mit éreznek az áldozatok, a bántalmazók és a szemlélők. Wéber Anikó harmadik ifjúsági regénye, a Zuhanórepülés szintén a diákok problémáira fókuszál. A téma azonban új: hogyan dolgozhatjuk fel a minket ért traumákat? Mi a szabadság? Ezekre a kérdésekre kereshetünk válaszokat a könyvben.
Kihirdették a nyertest
Kihirdették a Szabad a vers című verspályázat nyerteseit. A pályázatra rekordszámú, több mint 200 alkotás érkezett. A fődíjat és a különdíjakat Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át május 29-én az Akvárium Klubban. Az egymillió forintos osztálykirándulást Horváth Dávid, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium 9. osztályos tanulója vehette át.