Versailles-i kastély, Galápagos-szigetek, Angkor, Etna, Nagy-korallzátony, Auschwitz-Birkenau, Fertő-Hanság Nemzeti Park. Mi köti össze ezeket az ismert, mégis látszólag nagyon különböző nevezetességeket? Az, hogy mindegyik ott van az UNESCO világörökségi listáján, amelyen jelenleg 1199 olyan különleges kulturális vagy természeti – esetleg mindkettőt magába foglaló – egyedi érték, amely nemcsak az adott ország, de az emberiség szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír.
A legtöbb ilyen – talán nem meglepő módon – Olaszországban van, ahol jelenleg 59 világörökségi helyszínt tartanak nyilván, többek között a Colosseumot, a velencei lagúnát, a firenzei történelmi központot vagy a Dolomitokat. Szorosan a nyomában Kína áll 56 olyan helyszínnel, mint a nagy fal, a Tiltott Város vagy a Jiuzhaigou-völgy (ez utóbbit a legszebb nemzeti parkokról szóló cikkünkben is megemlítettük).
Magyarországról eddig nyolc helyszín került fel az UNESCO világörökségi listájára. 1987-ben Hollókő és Budapest – a Duna-parttal, Várnegyeddel, Andrássy úttal – nyitották a sort. Később az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, a Pannonhalmi Főapátság, a Hortobágyi Nemzeti Park, Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője, majd a Fertő-Hanság Nemzeti Park került fel a listára, legutoljára, 2002-ben pedig a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék. Több várományos is van, például a római limes magyarországi szakasza vagy a komáromi erődrendszer, de ezekről egyelőre nem született döntés.
A már meglévő hazai világörökségi helyszíneket nem igazán kell bemutatni, hiszen ezeket – ha máshogy nem is, osztálykirándulásokon biztosan – megannyian végiglátogatták már, meg egyébként is népszerű belföldi utazási célpontok. A részletes számbavételük helyett ezért inkább kiemelnék egyet, ami bár önmagában szintén nagyon ismert – különösen húsvét táján öntik el a hírfolyamokat az itt készített képek –, a környéke talán kevésbé.
A Cserhát ugyanis, hiába van Budapesthez igen közel, valahogy még mindig mostohagyerek az országjárók között a sokkal népszerűbb Pilis, Vértes, Börzsöny, Mátra mellett. Hasonló elmondható magáról Nógrád megyéről is, amin még Hollókő is csak kicsit tud dobni. A pár órás falu- és várlátogatás után a legtöbben utaznak is tovább, pedig lenne mit nézni itt.
Nyilván a vonzerőt erősen csökkenti, hogy infrastrukturálisan meglehetősen hátul kullog ez a környék. Tömegközlekedéssel csak több átszállással lehet eljutni az egyébként rendkívül bájos településekre, de az autózásban sincs sok köszönet. Az utak minősége még a hazai átlagnál is kegyetlenebb, így nem véletlen, hogy az országúti bringások is Szlovákiába járnak át tekerni. Mi tavaly terepbiciklivel jártuk be a környéket, és rendesen szükség is volt a vastag gumikra.
A kényelmetlenségeket azonban feledtették a látnivalók, meg az, hogy a fentiek miatt sehol nincs igazán nagy tömeg. Hiába egy nyári hosszú hétvégére választottuk célpontnak Hollókőt és környékét, még így is szellősen elfértünk mindenhol. A kockaköves utcákon bóklászva azért érdemes résen lenni, a turistacsapdák nyilván nem kerülték el ezt a helyet sem. Az idegenforgalomnak azonban van pozitív oldala is: a legismertebb palóc, Mikszáth képével díszített helyi sörbe szerencsére úton-útfélen bele lehet botlani.
Hollókőn hagyományos mesterségeket, helyi életmódot bemutató porták mellett nekem leginkább a babamúzeum tetszett, ahol egészen szemkápráztató népviseleteket mutatnak be. Különös, hogy még az egymás melletti falvakban is mennyire különböző mintákat, színeket használtak, így vetélkedve, mintegy túllicitálva egymást. (Később a települések közötti versengés mai formájába is belebotlottunk: egy focirangadóba, ahol két pár száz fős falu apraja-nagyja szurkolt torkokat nem kímélve a helyi Messiknek.)
A látnivalók sorába beletartozik még a hollókői vár, pár éve pedig feliratkozott a kötelezők közé az Isten tenyere kilátó, ami nem is annyira kilátó, mint inkább egy jól megválasztott domboldal, ahonnan fantasztikusan beláthatóak a Cserhát szelíd lankái. A fából készült hatalmas kéz kiváló szelfipont is, plusz erénye, hogy holt fákból hozták létre. Ottjártunkkor éppen egy sámánszertartás hangai szűrődtek fel a domb alján fekvő jurtás, faházas Farkaskútvölgyből – ők építették a szoborszerű alkotást –, így még valamiféle spirituális kalandban is részünk lehetett.
A Cserhát keleti fele úgy tűnik, egyébként is vonzza a spiritualitásra fogékonyakat. Garábon a világ legnagyobbjának titulált tibeti hangtál segítségével lehet a gyógyító rezgésekben elmerülni, Becskén pedig a Megvilágosodás sztúpa várja a felébredésre vágyókat.
Ezeket és a Hollókő környéki további palóc településeket – Alsótold, Felsőtold, Nagylóc, Nógrádsipek, Varsány, Szécsény – autóval is be lehet járni, de érdemesebb két lábra vagy még inkább két kerékre pattanni, a környék ugyanis telis-tele van málna- és szederbokrokkal, amikről szinte korlátlan mennyiségben lehet biogyümölcsöt legelni. Többek között a Hollókő-Rimóc bringaút mentén is, amelynek a minősége ugyan hagy kívánnivalót maga után, viszont legalább elringatóan békés a környék.
Csakúgy, mint a Kelet-Cserhát dombjai, amelyeken baktatva úgy érezhetjük, a túlnépesedés csak egy hoax, alig-alig találkozni vándortársakkal. Pedig a Tepke-kilátó jó időben akár éjszakai szálláshely is lehet, csakúgy, mint a Magyarnádor melletti Nagy-kilátó, amely masszív felépítményével még a komolyabb szél és eső ellen is bőven megvéd. Viszont ha csak egy kilátóra van időnk, akkor az a Sas-bérc legyen. Az egykor vadászházként használt, bajor stílusú kő-fa épület mintha egy mesekönyv lapjairól ugrott volna le, az ember szinte várja, hogy egy valódi várkisasszony jelenjen meg a borostyánnal befutott torony ablakában.
Egy túrázással, biciklizéssel megspékelt, Hollókő környéki nyári kiruccanás után nem szabad kihagyni a Bánki-tavat sem, amely a Cserhát egyik legkedveltebb üdülőhelye, és hazafelé adja is magát egy frissítő elmerülésre. Az autentikus falvakat, szelíd dombokat és csinos kilátókat elhagyva pedig garantált, hogy rögtön a következő cserháti hosszú hétvégénket kezdjük majd tervezgetni.
